Bibó25
2019. október 22. kedd, 11:22

Egykori középiskolám "új" épülete idén 25 éves. A mostani bibósok öregdiákokat kérnek fel a Bibó utáni életük bemutatására és a visszaemlékezésre. Ezt írtam: 

 

Dr. Veszelszki Ágnescikk VeszelszkiAgnes2019 kis3

A kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumban tett érettségi (2000) után az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán folytattam tanulmányaimat, magyar és német szakon. E szakválasztás talán nem meglepő a családi hátterem ismeretében: édesanyám, a Bibó egykori, iskolát teremtő igazgatójaként magyar–orosz, édesapám szintén a Bibóban német–orosz szakos középiskolai tanárként dolgozott. Az egyetemre a magyar nyelvi OKTV első helyezése révén felvételi vizsga nélkül jutottam be. A magyar szakon – a nagy többségtől eltérően, akik az irodalom miatt mennek a szakra, és csak később szeretik meg a nyelvészetet – már eleve a nyelvészeti kurzusokat preferáltam. Az első OTDK-versenymunkámat nyelvtörténetből írtam, majd a modern magyar nyelv irányába fordult az érdeklődésem, ebből született a helyezést is elért második OTDK-dolgozatom. Ezzel párhuzamosan egyre több szakmai konferenciára kezdtem járni, aztán tanulmányok is készültek, illetve még egyetemista koromban jelent meg a Bódi Zoltánnal közösen írt Emotikonok című könyvünk. Az ELTE-n doktoráltam magyar nyelvészetből, és ott is kezdtem tanítani.

Már hatodik osztályos koromtól tudtam, hogy tanítani (is) szeretnék. Az egyetemen harmadéves koromban bekapcsolódtam az oktatásba (demonstrátorként tartottam önállóan kurzusokat). A közgazdasági diploma és a PhD-fokozat megszerzésével párhuzamosan pedig felvettek az ELTE bölcsészkarára oktatónak. 2016-ban váltottam a Corvinusra és a kommunikáció- és médiatudomány szak oktatására. Jelenleg egyetemi docensi pozícióban dolgozom.

Kiemelten fontos részét képezi az életemnek a tanítás: amellett, hogy partneri viszonyban dolgozunk a hallgatóimmal, nagyon sokat tanulok én is tőlük, és folyamatos változásra, megújulásra késztetnek. Ezt élvezem a legjobban a munkámban: az együttmunkálkodást a hallgatókkal (és természetesen a kollégáimmal), azt, hogy látom a változást, a fejlődést, akár már egy félév alatt is; hogy az órákon lehet egy AHA-élmény; hogy megszületik egy szakdolgozat, és együtt örülünk neki; hogy országos versenyen nyer az általam felkészített diák. De többször évek múlva jött egy-egy visszajelzés egykori hallgatóimtól: a közös kurzusunkon tanultakat tudták hasznosítani a munkájukban, vagy át tudták adni egy ismerősüknek a megtanultakat.

Kutatóként többféle témával is foglalkozom: a digitális kommunikáció nyelvi jellemzőivel, a hitelesség kérdésével online közegben (álhírek, áltudományok, deep fake), az internetes agresszió és humor jelenségeivel (trollok, mémek), illetve egy kurzusként és szabadidőmben a borkommunikáció vizsgálatával.

A Bibónak köszönhetem a(z azóta is) legjobb barátaimat: a G8-as barátnői kört, most már családostul (Kiss Renáta, Híz Henriett, Papp Orsolya, Kisné Tóth Renáta, dr. Horváth-Fodor Judit, Müllerné Szerencsés Erika, Kissné dr. Fodor Viola), illetve a sráczokat (Rácz Gábort és Meskó Balázst). Örök élmények: az osztálykirándulások (különösen emlékezetes a tizenkettedikes, homokvárépítő Veranka-szigeti), a készülődés a szalagavatóra, legfőképpen a palotástáncra és a görög osztálytáncunkra, illetve az órák közötti beszélgetések, amikor a korláton lógva figyeltük a szemben lévő évfolyamok tagjait.

Azért természetesen az órákra és a Bibóban tanultakra is emlékszem: Palásti Károly tanár úr memoriterekkel zsúfolt, kilencedikben fegyelmezett, sokat felelős, majd egyre lazább magyaróráira, Pintér András igazgató úr Pintér-féle szabadpártnapjaira és a gondolkodást fejlesztő matekóráira, Rapcsák Csaba tanár úr sugárzóan jó, Paksot is megjárt fizikaóráira, Varga-Sabjánné Szabó Sarolta tanárnő információgazdag biológia- és kémiaóráira, Paprikáné Miklós-Illés Edit tanárnő világos vázlatot adó törióráira, Andrási Szabolcs tanár úr videós angolóráira, Kollarics Gábor tanár úr kollázsgyártó rajzóráira, Lajkó Róbert tanár úr tesióráira – azóta is tudok vele dicsekedni, hogy még baseballozni is tanultunk, Szarvas Lászlóné Magdi néni dalos óráira. És persze nem hagyhatom szó nélkül a világ legjobb, mintaadó, feledhetetlen németóráit: Veszelszki Pál tanár úrral. A névegyezés nem a véletlen műve. Kilencedikben az egyik osztálytársam novemberben kérdezte meg: „Olyan ritka ez a vezetéknév, talán névrokonok vagytok az osztályfőnökkel?"

A mi osztályunk (a 1996 és 2000 közötti b osztály) az ötéves Bibótól búcsúzott az ezredfordulón. Azt kívánom a mostani bibós diákoknak, hogy alapos szakmai felkészültséget és hosszú távú emberi kapcsolatokat kapjanak a most negyedszázados gimnáziumunktól.

 

 

 

 

 

Keresés

Google-ajánlat