Ciprus (2015)
2015. július 21. kedd, 17:55

Aphrodité szigetén jártunk

Odafelé a repülőn csókosok voltunk, egy kedves jó barátom volt a kapitány. Késő este érkeztünk Larnakába, Ciprusra. Az első kellemes meglepetés a hotelünk volt: stílusosan berendezett, tiszta, családias szállásunk volt, kedves és barátságos személyzettel, a város legnagyobb templomára, a St. Lazarusra néző szobákkal (megérdemlik a reklámot, bár nem fizettek érte: Hotel Opera).

Larnaka városa látnivalókban nem bővelkedik, bár szép kisváros, egy erőddel, nagymecsettel és tengerparti hatalmas promenáddal, ahol esténként lehetett korzózni. Sok-sok kilométeren keresztül homokos, tiszta vizű strandok húzódnak. Ezek közül a leghíresebbek a kék zászlós minősítésű Kastela, a reptér mellett található Mackenzie és a promenád mentén fekvő Finikoudes. Természetesen mindet kipróbáltuk, és persze átbuszoztunk Ayia Napába, a híres, fehér homokos és habpartis, menőjenőket és divatlányokat felvonultató Nissi Beachre. Odafelé a közelben több, törött karú vagy végighorzsolt oldalú turistát is láttunk, aztán a parthoz érve megértettük ennek az okát: a sekély vizű strand végén egy homok borította szikla emelkedik ki a vízből, erről ugrálnak a vállalkozó kedvűek a vízbe (az előbb említettek szerint többen sikertelenül).

Ez a nyaralás most sokkal inkább a strandolásról szólt, mint a városfelfedezésről.

De Nicosiát (másik nevén Lefkosát), az utolsó kettéosztott fővárost természetesen nem hagytuk ki. A közösségi buszos közlekedés igen jónak bizonyult: 3-4 euróért egy óra alatt el lehetett jutni Nicosiába (a napijegy 7 euró, csak arra kell vigyázni, hogy a különböző busztársaságok nem fogadják el egymás napijegyeit, a leggyorsabb az Intercity, de van falujáró busz is, ugyanannyiért; btw a helyi busznak csak kiinduló és végállomása van, ha le akarunk szólni bárhol közben, a sofőrnek kell szólni, és megáll). A fővárosba tartó intercity busz a Solomos térre érkezik, onnan rövid sétával elérhető a Ledras sétálóutca (ott a környező kis utcácskákba is megéri benézni, különösen egy kellemes-hangulatos bárt keresve). Ahogy sétáltunk a Ledrason felfelé, egyszercsak szinte észrevétlenül elértük a határátkelőt, útlevéllel átkeltünk az utca túlsó oldalára (van a két ellenőrző pont között egy néhány méteres demilitarizált zóna). A görög oldali határőr nagy örömmel köszönt magyarul: néhány hónapot Magyarországon szolgált (de Budán ám, nem Pesten!). Az észak-ciprusi Nicosia bazárosabb: ahogy átléptünk, máris a bazárban találtuk magunkat. Szövetek, csecsebecsék, kendők, párnák, fűszerek, édességek (a ciprusi-török-görög ragacs mindenütt), arany ékszeresek  és persze jó sok hamisított márkás holmi mindenütt. (Hamis holmit nem szabad bevinni az EU-ba, még csempészésért meg is járhatjuk.) Torony iránt közlekedve nem volt nehéz megtalálnunk az egykor volt gótikus katedrálist, most ez a nagymecset, belátogattunk: cipő nélkül, fejkendőben és hosszú szoknyában. Érdekes látni a keresztény templomot mecsetként (hasonló lehet, mint a pécsi dzsámi, csak ellenkező irányba alakítva), a szögletes tornyok kerek minarettoronnyá lettek. Megnéztük a piacot is: irdatlan mennyiségben árulnak egy zöld leveles, szúrós növényt, először el sem tudtuk képzelni, mi lehet az, aztán az egyik vacsoránál a salátán szembetalálkoztunk vele, és az íze-formája (na meg később a gugli) segítségével sikerült kideríteni, hogy ez a kapri növény, aminek itthon csak a bogyóját esszük, itt pedig az egészet savanyítják. Ami furcsa, hogy a szúrós, rózsaszerű töviseivel/tüskéivel (?) együtt tálalják. Mindenütt lehet alkudozni, az üzleteket leszámítva (vagyis ez nem igaz, még az üzletekben is lehet alkudni), szóval általában lehet alkudozni, ha valaki szeret. Körbe- és bejártuk a Büyük Han egykori vendégfogadónak szánt udvarházat is. Kimerészkedtünk a turisták által biztosan bejárt területről, ott nagy szegénység és rendetlenség van, a turistás rész felújított épületeivel és tisztaságával szemben. Nagyon feltűnő volt a nem erőltetettnek ható kedvesség és vendégszeretet a török oldalon (persze ne tagadjuk le, örültek az eurónknak). Egyébként török lírával és euróval is lehet fizetni a török oldalon. Nagyot sétáltunk a görög oldalon is, aztán visszabuszoztunk Larnakába.

A török, görög, brit hódoltság megtette a kulturális hatását, sokféle kultúra keveredését lehetett tapasztalni. Angolul egyébként mindenütt jól beszéltek (még a buszsofőrök is). Úgy tapasztaltuk, Ciprus vendégeinek nagy részét most oroszok alkotják, mondhatjuk úgy is, annyian vannak, mint az oroszok (rajtuk kívül libanoniakkal, izraeliekkel és britekkel találkoztunk még nagy számban). A szőkeségem miatt rendszeresen oroszul szólítottak meg: bár már a ciprusi vendéglátósok is tudnak oroszul, de még inkább a rengeteg orosz munkavállaló, akik a turisták kiszolgálásán dolgoznak.

Utolsó este búcsúzóul hajókáztunk egyet a larnakai öbölben. Nagyon ki volt találva az időzítés: két, közvetlenül felettünk elszálló repülőt, illetve a naplementét is láttuk a tenger felől.

Amit kulináris szempontból nem szabad Cipruson kihagyni: a (görögöknél is jelenlévő) froyo, vagyis frozen yoghurt, a jobbnál jobb tenger gyümölcseis és ciprusi saláták, no és persze a meze (mi ebből a halasat preferáltuk, több alkalommal is megpróbáltuk, biztosan jó-e. igen.). Ha valaki el tudja viselni a nagyon édes desszerteket, kóstolja meg a kataifit. És fel kell készülni: mindenből óriási adagokat adnak!

Hogy mindezek alapján szerintem milyen Ciprus? Sós és édes, meleg és párás, tiszta és homokos, kék és fehér. És szeretnivaló.

 

 

bar ciprus

 

Keresés

Google-ajánlat