Düsseldorf (2011. augusztus vége és szeptember)
2011. augusztus 28. vasárnap, 19:42

0. és 1. nap

Megérkeztem rendben Düsseldorfba, a következő hónap állomáshelyére.

 

Tegnap este még Zánkán voltunk, a BTK-sok gólyatáborában Zolival és egy kollégistájával (megnéztük tisztes távolból a táborozó gólyák sörivóversenyét -- még mindig nem és ezek után egyre inkább nem szeretem a sört), 11 körül visszafelé meg megálltunk Csopakon, éjszakai fürdőztünk a tengeresen hullámzó, de huszonsok fokos Balatonban. Így legalább az idei balatoni fürdés is megvolt, még ha csak nyárzáróul is. Éjjel kettőre hazaértünk, akkor még befejeztem egy határidős korrektúrát, fél négyre kész is lett.

Ma délben Ferihegy, a pink-lila társaság másfél órát késett, így lekéstem a düsseldorfi shuttlebust a háromnevű Düsseldorf/Weeze/Niederrhein reptéren. A repülés a késést leszámítva kellemes volt, végigszunyókáltam az utat (bár a kapitány a szokványos, indulás előtti bejelentkezéskor elmondta a célállomáson, Londonban várható időjárást... erre többen felkaptuk a fejünket, de szerencsére jó járaton ültem). Ahogy megérkeztem, a direktbusz már sehol, a következő most, este 10-kor indult, de szerencsére van szám, így Kevelaer vonatállomásig maxitaxiztam, onnan regionalexpresseztem (volna közvetlenül Düsseldorfig, ha nem lenne pályaépítés, így Neussban le kellett szállni, kofferral le és fel a peronhoz), kerestem egy S-Bahnt, és onnan már húsz perc alatt átértem Düsseldorfba, és még szerencsém is volt, mert leszálltam a Hauptbahnhof előtt, a Friedrichstadt megállónál, onnan pedig alapesetben öt, a kínkeserves lépcsőn föl, lépcsőn le bőröndcipeléssel tizenöt percnyire volt a hotelem. Szépen megérkeztem, a szekrény-bőrönd okozta kék-zöld foltokat leszámítva. Sétáltam egyet a környéken, vacsoráztam a török pizzásnál egyet (itt senki nem német a "kiszolgálószemélyzetben", se a boltosok, se az éttermesek, se a hoteles bátyó -- egy óra alatt kétszer néztek németnek, és nem azért, mert én beszélek jól, hanem azért, mert ők egyáltalán nem), és most felkészültem a holnapi újabb költözésre.

Kíváncsian várom a holnapi kollégiumot (túlzó reményeim azért nincsenek) és a hétfői kurzuskezdetet.

 

2. nap

Délelőtt elhagytam a hotelt, sikerült kiókumulálnom, hogy csupán egy villamosjárattal el tudok jutni a kollégium közelébe, új információ volt, hogy a jegyet közvetlenül a villamoson kell megvenni az automatából (nem olcsó, 2,30 egy Einzelticket). Kellemes kollégium, közösségi helyiségekkel és egyágyas, kicsi, de tiszta és vadonatúj berendezésű szobával. Felülmúlja a tegnapi elképzeléseimet. Nem sok bizalomra ad okot viszont, hogy a közös helyiségnek számító konyhában a hűtőben kulcsra záródó fachok vannak, ugyanez lakatokkal a konyhaszekrényben, mindegyik szépen, akkurátusan a szobaszámmal ellátva. A főzőalkalmatosság úgy néz ki, mint egy ipari méretű konyhában: középen egy pult, tíz főzőlappal.

Délután elmentem feltérképezni a környéket, minden van a közelben, de vasárnap lévén minden zárva. Majdnem véletlenül még a képzőintézetet is megtaláltam.

El kell gondolkodnom, hogy vannak-e németek Németországban, ma csak kettővel találkoztam (a szállást közvetítő IIK-ssal és a kollégiumban lakó házmesterrel), a kolis szomszédom ciprusi, a döneres török, a kisboltos ázsiai, az utcán mászkálók arabok és afrikaiak, az internetkávézós indiai. Ez utóbbiban túltengett az üzleti érzék: a nethez kábel kell a kollégiumba, a médiás bolt még zárva, beszaladtam hát a sarki netkávézóba, nem volt a tulajnak kéznél, se becsomagolva kábel, hát kiszedte az egyik gépből, és eladta nekem (számla nélkül, ofkorsz). Mindenki jól járt, ő eladott egy használt kábelt új áron, nekem meg már vasárnap van netem (ami pedig függőknek nélkülözhetetlen).

Egy dolgot hagytam otthon, ami bizony Nordrhein-Westfalenben öreg hiba: az esernyőt... Holnapi feladat (a kurzuson való megjelenésen kívül): beszerezni egy ernyőt.

 

3. nap


... és egyben első nap az iskolában. Reggel ciprusi szomszédommal mentünk az intézetbe, jól eltévedtünk, pedig tegnap ő is, én is felfedeztük gyalog a városrészt, nagyon koncentráltam, hogy megértsem, amit mond angolul (Szegeden tanult az orvosin, hat évig, de a "jonapon"-on kívül egy szót sem beszél magyarul). Szépen lassan összeállt a Wirtschaftsdeutsch-csoportunk: 1 thai és 1 angol fiú, 1 kínai, 1 vietnami, 1 román, 1 bolgár, 1 olasz, 1 orosz lány és én; nagyrészt diákok, de hárman már elvégezték a germanisztikát vagy a BWL-t, és most szeretnének még többet tudni ("ich will Wirtschaftsdeutsch sprechen" :) ). Tanárunk kedves, nem túl pörgős, de adja sorban a kiosztmányokat, szokványos módszerekkel tanulunk. Az első feladat nagyon tetszett: 4-5 fős csoportokban kellett flipchartra felrajzolnunk Németország térképét, emlékezetből természetesen, bejelölni városokat, gazdaságilag fejlett és gyengébb területeket, beírni iparágakat-termékeket, illetve össze kellett gyűjteni a saját országunk Németországgal kapcsolatos sztereotípiáit; a végén pedig mindezt csoportban prezentálni. Érdekes ábrák készültek, sajnálom, hogy nem fotóztam le őket. Nagyon megterhelő feladat egyelőre nem volt, de gyűjtöm az anyagokat és információkat.

Délután elintéztük a hivatalos dolgokat, megvettük az intézet igazolásával a havi YoungTicketet, ami sajnos csak Düsseldorfra, nem a teljes VRR-területre érvényes (el is vagyok szomorodva miatta); ami pedig végképp a logikátlanság teteje: csak szeptember elsejétől érvényes. És mi van, ha valaki 15-én érkezik? Két havi bérletet is vennie kell? Arról nem is beszélve, hogy nem lehetett a társaságnál kártyával fizetni. Rheinbahnnak három mínuszpont. Plusz a napijegy (Tagesticket) csak az érvényesítés napja utáni éjjel 3-ig érvényes, tehát nem 24 órás jegy. − 4 pont.

Utána két társammal felfedeztük az egyetemet, elnéztünk a könyvtárhoz, kipróbáltuk az Uno nevezetű menzát, beszereztük a nélkülözhetetlen ernyőt (stb.). A vietnami kislány szerint vidám velem az élet − jólesett!

Most pedig jön a házi feladat! Mert az is van ám!

 

4. nap, kedd

Ma nem történt sok minden, délelőtt intézet. Ott jól felbosszantottam magam: amikor a résztvevők megszólalnak az órán a plénum előtt (nem a páros feladatnál), 90%-ban én beszélek, 10%-ban még három ember, a maradék hat meg se mukkan; már néhányszor direkt nem szóltam, vagy nem néztem a kurzusvezetőre, hogy mások is szóhoz jussanak − de akkor meg csönd volt a kérdések után. Mondtam is a többieknek délután, hogy hiszen azért vannak itt,  hogy megtanuljanak rendesen beszélni, kommunikálni. A szemináriumomon ilyet nem hagynék, melegedni a kályhánál is lehet. Megfogadtam, hogy holnap nem tengek túl, szándékos passzivitásba vonulok, hátha fellelkesülnek.

Viszont a tanárral elégedett vagyok, sok használható anyagot kaptunk tőle, a sok hobbija közül az egyik a fénymásolás. Az esőerdőknek annyi, mi most elintézzük, ez biztos.

Ebédelni egy ázsiai étteremben (Bok. einfach asiatisch) voltunk, csapatostul, vietnami társunk azt mondta, ő inkább nem eszik semmit, ázsiait ehet otthon is, Németországban európait akar enni (nem kannibál, nyugalom). Nem akartam elkeseríteni, hogy a döner sem tipikusan európai étel, ami szinte már (török-)német specialitásnak számít. De legalább megtanultunk tőle szabályosan (nem csak úgy hajagyungyán, na ezt még soha nem írtam le) pálcikával enni.

Megkaptuk a szabadidőre kínált intézeti programokat, lesz itt minden, mi szem-szájnak ingere (Stammtisch, Salsa-Abend, Fussballturnier, Pub-Quiz, Kino-Abend, Ausflüge), csak győzzük kapkodni a fejünket. Most mindenesetre dolgozom kicsit, az egyetemre.

 

5. nap, szerda és 6. nap, csütörtök

Tegnap (szerdán) nem volt időm írni. Az okítás kifejezetten hasznos volt, megértettem olyan összefüggéseket, amelyeket korábban nem láttam át. Jó a tanárunk. És eláraszt fénymásolt kiosztmányokkal. Jaj az esőerdőknek, ismét.

Délutánra mozit szerveztünk (szerveztem), a Hauptbahnhofnál van egy nagy UFA-Kinopalast, könnyen elérhető és diákoknak (szerdánként) kedvező árú. Amikor reggel mondtam, hogy menjünk, a csoport háromnegyede akart jönni, aztán mire elindultunk volna, lemorzsolódtunk. Négyen (!) az internet, az e-mailek ellenőrzése miatt mondták le a programot. Netfüggő vagyok én is (anonim netfüggők klubja), de a valós (egyelőre még potenciális) kapcsolataimat nem adom fel a virtuálisak kedvéért. A belvárosig elmentünk négyen, a kínai, az olasz, a bolgár lánnyal, ebédelni már csak hárman voltunk, és a mozira a bolgár lánnyal maradtunk ketten (hozzá kell tenni a szöveghűség kedvéért, hogy mi vagyunk saccra a legidősebbek a csoportban, talán nekünk még a reális, kézzelfogható élmények is fontosak, elgondolkodtató). Beültünk egy, az angol címe (What a man) ellenére német filmre, hatalmasakat kacagtunk, az első öt perc után kiszámítható végkifejlet dacára. Könnyed nyáresti film, bár délután fogyasztottuk. Utána elsétáltunk a Rheinuferpromenadéra, itt már jártam többször, de persze mindig lenyűgöző. Aztán felspontánkodtunk magunkat a 180 méter magas tévétorony 168. méterén található látogatói teraszra, nagyon jót beszélgettünk, csodáltuk a körpanorámát. Látni érdemes.

Este sokáig dolgoztam egy határidős munkán, utána meg nem bírtam aludni az elfogyasztott mentatea-mennyiség miatt...

Csütörtökön új tanárt kaptunk (H-K-Sz és CS-P megosztásban dolgoznak), más stílus, más módszerek, el kellett telnie másfél órának, mire szimpatikus lett a tanárnőnk, de aztán, úgy tűnik, ő is feloldódott. Remek ötlet volt az esettanulmány készítése, flipcharton való szemléltetése és a csoport előtt való prezentálása, (a téma nem rázott ugyan fel, ebben a feladatban a német sörpiacról volt szó, de) hasznosítható feladat.

Délután négyen, a román, a bolgár, a vietnami társammal óvárosoztunk, hódoltunk a német "kulináriának", Currywurst mit Pommes formájában. Este Stammtisch, kíváncsi leszek rá.

 

7.-től félidőig

Igen, jól látszik, megszaporodtak a teendőim az utóbbi napokban.

A Stammtisch nem volt nagy szám, az intézettől senki ránk sem nézett, szervezetlenül nem alakult a társaság, mindenki a bejáratott, csoportbeli embereivel ücsörgött, beszélgetett (ezen a héten el se mentem). Hiányzott egy koordinátor. Múlt pénteken az orosz lánnyal végigjártuk a Bolkerstrasse helyi nevezetességeit, ez a saját szervezésű program viszont nagyon jól sikerült. Hétvégén Altstadt, egy kis munka, egy adag Rajna-part, egy falat esti tévétorony, kicsi pihenés. Remek kezdeményezés az Offener Bücherschrank: a Rajna-partra kitéve egy valódi, üveges ajtajú könyvespolc, amelyről bárki nyugodtan kiszolgálhatja magát, ha elolvasta a könyvet, visszaviheti (vagy nem), vihet helyette másikat a sajátjai közül (vagy nem). Hoztam egy ősöreg sci-fit, úgyse olvastam még ilyesmit. Hétfőn Arcaden, latte macchiato, és nyolc óra munka :). Kedden a kurzus (kommunikáció, nagyon jó!) után feltérképeztük az egyetemi könyvesboltot, sikerült néhány Schnäppchent elcsípni.

Szerdán pénzügyekről esett szó az órán, és határozottan élveztem a dolgok logikus rendjét. Délután pedig gyereknap volt, Schlümpfe 3D-ben a moziban (ketten voltunk bolgár osztálytársammal az egész teremben!, jó-jó, délután kettőkör, és itt aznap kezdődött az oskola), utána Heine-Haus az óvárosban (semmi extra, sajnos), és megtörtént az, ami ötévente egyszer: hosszas unszolásra sört rendeltem, hogy kipróbáljuk a Düsseldorfer Alt típust. Nem volt rossz, fintorognom nem kellett, de rajongó még most sem lettem. A kulináris élménynél viszont sokkal jobb történt: eleredt az eső (ennek nem örültünk), viszont összeszorultunk a nagy ernyő alatt, és a szomszéd asztal két öreg düsseldorfi bácsija áthívott minket az asztalukhoz. Remek társaság voltak, sokat nevettünk, ment az adok-kapok, Wechselmaschine... A végén még a sörre is meghívtak. Az egyik bácsi szerint − bár ő minden nap bent van az Óvárosban − nem szabad mindig ugyanott ülni, "es ruiniert einem den Ruf", ezért aztán egyik nap a Zum Schlüsselben, másik nap a Schumacherben, harmadnap... Elmesélte azt is, hogy mindig rengeteget dolgozott, évente csak két hét szabadságot vett ki, és mindig azzal nyugtatta a feleségét, hogy ha 62 lesz, nyugdíjba megy, és minden időt együtt töltenek majd. Három hónappal a nyugdíjazása előtt meghalt a felesége. Mint egy pofon.

Este salsaestet szerveztek, de úgy tűnik, csak a spontán programokon érzem jól magam. Az intézettől kb. 25-en mentünk az NRW-Tanzhausba, crashkurs, 4 alaplépés, aztán a tánctanár: "Na most jönnek a salsafreakek. Vigyázzatok magatokra, ne nevessenek ki titeket, hogy táncoltok." Bumm, az ostort remek pedagógiai érzékkel a motivációs lovak közé.

A csütörtök viszont remek volt, a Bundesbankban fogadott minket a PR-(Öffentlichkeitsarbeit-)osztály vezetője, Herr Zimmermann. Profi, remekül összeszedett, követhető, érdekes példákkal megvilágított előadást tartott (szünetek nélkül három órán keresztül érdekes volt!), használható és igényes kiosztmánnyal − az euróövezet pénzügyeiről. (Olyan hálás vagyok most a BKF-es pénzügytanáromnak, értettem az összefüggéseket, a szakkifejezéseket...) Megdöbbentő dolgokat mondott, mi is várható az euróval kapcsolatban. A PIG-ből (vagy PIIGS-ből) nem is a G, nem is a S, hanem az I a legveszélyesebb. Mondott lehetséges végkimeneteleket és megoldási módokat is, de az euró megmentésének végső útját a politikai unióban látja (látják, nem tudom, személyes véleményt vagy a Bundesbank állásfoglalását mondta-e).

Délután főztem a négy lánynak, itt az ipari méretű és küllemű konyhánkban. Közeledik a vietnami holdünnep (Drang elbeszélése szerint azt ünneplik, hogy az elszakított szerelmesek, az ég királylánya, aki a fa tetején, az égben lakik, és a szegény, egyszerű fiú, aki a fa törzsének alján él, egy évben egyszer viszontlátják egymást), ennek örömére (?) kipróbáltuk a vietnami holdsüteményt. Illata, külleme, mint a szappan, és láss csodát, az íze is... Nem volt nagy sikere a jázminos-rizses csodának (de ha már ehetetlen, gondoltam, elkérem estére fürdeni :)).

Ma az intézetben sajnos ízelítőt kaptam abból, hogyan lehet a diákokat demotiválni (semmire nem mondjuk, hogy igen), elvenni a kedvüket a megszólalástól (mindent kijavítunk, és utána megismételjük ugyanazt, amit a diák mondott), hogyan lehet egy tanár unalmas (szövegeket olvastunk fel! különösebb feladat nélkül), rugalmatlan (ha más sorrendben mondtuk valamit, mint ahogy ő kitalálta, már javított is ki) és bizonytalan (minden egyszerű kérdésnél összerezzent, elbizonytalanodott, megremegett a keze, pedig még csak nem is volt "bekérdezés"). Ez volt az első, hogy nem éreztem jól magam a kurzuson, és ezzel nem voltam egyedül. Az volt az érzésem, hogy csak az első feladatig jutott a készülésben, mert az viszont egy ötletes-ötletelő brainstorming volt, azt ki is fogom próbálni. Délután otthoni dolgokat intéztem, etr (hmm...), cikkírás, prezentáció, készülés, kurzusok, kurrikulumok.

 

3. hétvége

Pénteken csak dolgoztam, annyira motiváló volt a délelőtti Unterricht.

Szombaton megmutattam a bolgárok képviselőjének, milyen a magyar konyha rizottója, aztán a Volksgartenben sétáltunk egy óriásit, estére értem haza. Már éppen gondolkodtam, hogy milyen fura akár este nyolctól is egyedül lenni, amikor jött az sms az orosz "kolléganőtől", megyek-e a városba. Hát persze, úgyhogy hajnalig még szépen komótosan végigjártuk a Bolkerstrassét.

Vasárnap nehezen indult a nap, nem csak az eső miatt, a Hauptbahnhofon találkoztam a bolgár barátnémmal (és véletlenül az előző este megismert kanadaiakkal, eligazítottam őket a jegyautomata használatát illetően). Köln volt az úticélunk, szemerkélő eső, de "a hajam még mindig tart", közel másfél órát töltöttünk a kölni dómban, lenyűgözött (már sokadszorra) a monumentalitása, az, ahogy önkéntelenül is felfelé irányítja a tekintetet. Viszont sokkal inkább turistalátványosság, mint templom. De ezt már tudjuk. A dómban töltött idő alatt végre az eső is elállt, sétáltunk a kölni utcákon, a currywurst után pedig desszertként a majdhogynem kihagyhatatlan csokoládémúzeumba tértünk be. Utoljára 2006-ban jártam itt, vannak változatlan elemek (természetesen a csokiszökőkút is ilyen), de van sok újítás is, különösen ami a múzeumpedagógiai elemeket illeti. Az újdonságok közül az egyik kedvencem a fűszerbemutató volt: a fűszer leírása alatt van egy húsdarálóhoz hasonlatos szerkezet, azt megmozdítva meg is lehet illatozni az adott fűszert − így leírva persze bagatellnek hat, de a vele játszó gyerekeket látva igenis hatásos! A másik kedvencem a kult-terem volt, ahol az egyes márkák fejlődését és a kultusztermékeket lehetett megtekinteni (és érintőképernyőkön játszani lehetett − volna, ha a sok gyerektől odafértünk volna, tényleg képernyőfüggők a gyerekek?!). Este még elcsábultunk egy Kölschre, ez a kölni sör. Na jó ez nem igaz. Ugyan a Kölsch a kölni sör, csak nem elcsábultunk, T/1.-ben, hanem csak Rosi. És azt is megtudtam az étlapról, miért nevezte magát töknek a pincér legutóbb Düsseldorfban a Zum Schlüsselben. Merthogy nem Kürbist 'tök'-öt mondott, hanem Köbest, ami Köln, Bonn, Düsseldorf és Krefeld sörfőzdéiben a pincér megfelelője (azért a biztonság kedvéért és ellenőrzés gyanánt itthon segítségül hívtam a wikipédiát is). Köbes.

 

3. hét

Hétfőn semmi különös, okulás, menza, sok munka és egy kis tanulás. Este viszont kiderült, hogy eddig nem is éltem. Jack, az angol társunk szerint aki eddig nem vett részt Pub-Quizben, az nem is tudja, mi az élet. Úgyhogy éppen itt volt az ideje ennek is. Öt 5-6 fős csoportba rendeződtünk, volt Gummibärchentől kedzve a Lucky Strike-on át mindenféle csoportnév, mégis a miénk volt a legjobb: Jack's Angels... A moderátor angolul és németül olvasta a kérdéseket, ezekre kellett az előre kiosztott válaszlapokon felelni. Az unnützes Wissen, sit-comok, fényképek, tudomány, természet, házasságok stb. voltak a legfőbb témakörök (például: Igaz-e, hogy 111.111.111x111.111.111 = 12345678987654321? Hány szárnya van egy méhnek? Sorolja fel a Jóbarátok szereplőit! Melyik a legkeményebb anyag? Melyik a Földhöz legközelebbi csillag? Melyik a legkönnyebb elem? Hány napig tart Marokkóban egy tradicionális esküvő? Melyik a boldogság színe Kínában? Melyik országban festik fehérre a menyasszonyt? Hány karperecet visel a skandináv menyasszony? Válaszokat a szerkesztőségbe várjuk... :) Sajnos nem nyertünk, de azért nem esett jól, hogy az első helyezett csapat szifonsegítséggel győzött.

Kedden délután felfedeztük Európa legnagyobb buddhista templomát. Én nem készültem semmire, Rosi szíve-vágya volt megnézni, ezért aztán nem is csalódtam. A kölni dóm lazán lepipálja, még ha szép is a gondozott, lótuszos, patakos, kis tavas kertje... Csak azt a fallosz-szobrot érteném a kert végében...

A héten tanultunk, dolgoztunk.

Hétvégén az Aquazooban és a Rajna-parton jártunk, ott megint "gyereknap" volt.

 

4. hét

Elmaradtam a sok teendő mellett az írással, jócskán utólag (januárban) pótolom.

Az utolsó héten hétfőn a tanfolyamon ismételtünk, kedden-szerdán vizsgáztunk, egyik nap szóbeliztünk, másik nap írásbeliztünk. A szóbelin egy céget is be kellett mutatni, a dm-et választottam, captatio benevolentiae gyanánt dm-szőlőcukrot osztottam a találóskérdések helyes megfejtőinek.

Kedden este megérkezett Reni barátnőm, főzőcske után egy óriási sétát tettünk a Rajnánál. Szerdán, a vizsga után a Benrath kastély parkjában kerengtünk, fényképeztünk lelkesen. Felmentünk a tévétoronyba is, természetesen. Kellőképpen elfáradtunk, energiáinkat a Rajna-parton egy Apfelkuchennel pótoltuk.

Csütörtökön Dortmundban kezdtünk, a belvárosban, majd kipróbáltuk a kampusz területén a H-Bahnt (Hängebahn, automatikus függővasút). Továbbutaztunk az örök szívemcsücske városba, Bochumba. Gondolkodás nélkül odataláltunk a Hbf-tól a Bermudadreieckhez, vitt a lábam, nosztalgiahullám... Természetesen ki-U35-oztunk a Ruhr-Universität Bochumra is, az Unicenterbe, elsétáltunk egykori lakhelyeimhez, a Laerholzstrasséba (rá se ismertem, ismét felújítják) és az Europahaushoz. A Botanischer Gartenben ismét felfedeztük a kínai kertet, és meglepődtünk szagkiállításon.

Pénteken megkaptuk a kurzus végbizonyítványát, felsőfokú gazdasági nyelvvizsgának felel meg. Könnyes búcsút vettem a csoport tagjaitól. Köln felé vettük az irányt, természetesen kölni dóm, gyönyörű napos időben megmásztuk a tornyot is, a currywurst után nem hagytuk ki a csokimúzeumot sem, hajókáztunk a Rajnán, és hogy Reni lábát teljesen lejárjuk, Aachenbe is elvonatoztunk. A gyönyörű belvárosban hatalmasat sétáltunk, minden nevezetességet megcsodáltunk, a főtéren még egy erdészeti nyílt napba is belekeveredtünk. A napot a Pomm'pösben egy aperolspritzcel zártuk, majd egy óriási rohanással utolsó pillanatban elértük a Düsseldorf felé tartó vonatot is (mit kaptam a fejemre a futás miatt, azóta se feledem...).

A szombat már a szomorú hazaútról szólt.

 

 

 

 

Keresés

Google-ajánlat