EAN-versenyek
2010. január 27. szerda, 17:44

Az alábbiakban olvashatóak az ELTE Egyetemi anyanyelvi napok rendezvényének versenyfelhívásai: anyanyelv-tanítási verseny, nyelvhasználati verseny, kiejtési verseny, versmondó verseny, illetve prezentációpályázat (a versenyek plakátjai).

 

Anyanyelv-tanítási verseny

 

A Mai Magyar Nyelvi Tanszék az Egyetemi anyanyelvi napok rendezvénysorozat keretében anyanyelv-tanítási versenyt hirdet a magyar szakos hallgatók számára. A versenyre jelentkezhet minden olyan beiratkozott magyar szakos egyetemi hallgató, aki kedvet és tehetséget érez magában ahhoz, hogy egy vagy több sajtóműfajról mikrotanítást tartson.

A versenyen egy 15 perces mikrotanítással lehet részt venni. A mikrotanításon (legalább egy gyakorlatban) a SMART interaktív tábla használata kötelező minden versenyző számára.

A verseny előtt gyakorlási lehetőséget biztosítunk a táblán a jelentkezők számára, ennek időpontját a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címen vagy az 5065-ös melléken kérjük egyeztetni.

A verseny győztese képviseli az ELTE-t az áprilisi országos anyanyelv-tanítási versenyen.

 

A mikrotanítás témája:

Médiaismeretek az anyanyelvi órán (a sajtóműfajok)

Az évfolyam:

9. osztály (középiskola)

A tanítandó diákcsoport létszáma:

16 fő (4 fős csoportokban ülnek az asztaloknál)

 

A verseny időpontja és helyszíne:

2010. február 26. (péntek) 13 óra

Szakmódszertani Központ, Ifjúsági épület II/1.

 

Jelentkezés:

2010. február 15. (hétfő) 12 óráig

az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címen:

az e-mail tárgya anyanyelv-pedagógia legyen;

a következő adatok megadásával: név, ELTE-kar, évfolyam, e-mail cím;

eszközigény

 

A versenyről Antalné Szabó Ágnes és Raátz Judit tanárnőnél lehet érdeklődni.

 

Nyelvhasználati verseny

 

Az ELTE Mai Magyar Nyelvi Tanszéke a 2009–2010-es tanévben az Egyetemi anyanyelvi napok keretében nyelvhasználati versenyt rendez.

Részt vehetnek az ELTE minden karának hallgatói.

A 90 perces, egyfordulós írásbeli verseny a következő fő témakörökből áll: szókincs-, szinonima-, szótárismeret, frazeológiai egységek ismerete és magyarázata (szólások, közmondások, szállóigék), nyelvhelyesség, irodalmi- és sajtónyelvi ismeretek.

Ajánlott szakirodalom: szólás- és szinonimaszótárak, Balázs Géza és Zimányi Árpád szerk.: Magyar nyelvhasználati szótár. Celldömölk: Pauz–Westermann, 2007.

 

A verseny időpontja és helyszíne:

2010. február 26. (péntek) 11 óra

Múzeum krt. 4/A, Gombocz-terem (földszint 047)

 

Jelentkezés:

2010. február 15. (hétfő) 12 óráig

az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címen:

az e-mail tárgya nyelvhasználat legyen;

a következő adatok megadásával: név, ELTE-kar, szak, évfolyam, e-mail cím

 

A versenyről további információ Balázs Gézától a balazsge[kukac]due.hu címen kérhető.

 

Versmondó verseny

 

Az ELTE Bölcsészettudományi Kara a 2009–2010-es tanévben az Egyetemi Anyanyelvi Napok keretében versmondó versenyt rendez.

Részt vehetnek az ELTE minden karának hallgatói.

A verseny helyezettjei könyvjutalomban részesülnek, valamint a legjobbak képviselhetik az ELTE-t a Petőfi Irodalmi Múzeum Versmondó körében.

 

A versenyzőknek egy kötelező és egy szabadon választott verset kell előadniuk.

A kötelező vers: Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom.

A szabadon választott mű: egy 19., 20. vagy 21. századi magyar költő legfeljebb 6 perc hosszúságú verse lehet. Kérjük, hogy a szabadon választott verset 5 példányban hozzák magukkal a versenyre.

 

A verseny időpontja és helyszíne:

2010. február 26. (péntek) 10 óra

Múzeum krt. 4/A, tanácsterem

 

Jelentkezés:

2010. február 22. (hétfő) 12 óráig

az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címen:

az e-mail tárgya versmondás legyen;

a következő adatok megadásával:

név, ELTE-kar, szak, évfolyam, e-mail cím; telefonszám,

a szabadon választott vers címe

 

További tájékoztatás a zsűri elnökétől, Havas Judit PhD-től kérhető a drhavasjudit[kukac]gmail.com címen.

 

„Szép magyar beszéd, helyes kiejtés” verseny


Az ELTE Fonetikai Tanszéke a 2009–2010-es tanévben is megrendezi (1939 óta 69. alkalommal) a „szép magyar beszéd, helyes kiejtés” versenyt.

Részt vehetnek az ELTE minden karának hallgatói.

A verseny helyezettjei könyvjutalomban részesülnek, valamint a legjobbak képviselhetik az ELTE-t a pedagógusjelöltek Kazinczy Ferencről elnevezett szép magyar beszéd versenyének országos döntőjén Egerben 2010 áprilisában.

 

A verseny időpontja és helyszíne:

2010. február 26. (péntek) 10 óra

Múzeum krt. 4/A, dékáni kistanácsterem

 

Jelentkezés:

2010. február 15. (hétfő) 12 óráig

az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címen:

az e-mail tárgya kiejtés legyen;

a következő adatok megadásával:

név, ELTE-kar, szak, évfolyam, e-mail cím

 

 

Információk a versenyfeltételekről: a Fonetikai Tanszék faliújságján és honlapján (http://www.btk.elte.hu/fonetika/fhd/kazinczy.html).

További tájékoztatás kérhető: Bóna Judittól a bona_judit[kukac]freemail.hu címen.

 

Prezentációpályázat

 

A 2010-es Egyetemi anyanyelvi napok újdonsága a prezentációpályázat. A szervezők három témában várják minden ELTE-s hallgató képes-szöveges prezentációját. Előadást nem kell tartani, csupán a prezentációt online beadni.

A rendezvény ideje alatt a beadott pályamunkákat folyamatosan vetítjük. A legjobb pályamunkákat a széphalmi Magyar Nyelv Múzeumába is eljuttatjuk.

 

A három választható témakör:

1. Kazinczy – ma

2. Az én tudományterületem nyelve

3. Új jelenségek a nyelvben

 

Pályázati feltételek:

ELTE-s hallgatói jogviszony

legalább öt, legfeljebb tíz dia (a bevezető és a lezáró dia nélkül)

prezentáció szöveggel és képekkel; automatikus effektus- és diatovábbítás

 

Beküldési határidő:

2010. február 15. (hétfő) 12 óra

 

A pályázat beküldése:

az Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. címre:

az e-mail tárgya a választott témakör legyen,

a prezentációt csatolmányként küldjék el;

a következő adatok megadásával: név, ELTE-kar, szak, évfolyam, e-mail cím

 

További információ Veszelszki Ágnestől kérhető a veszelszki.agnes[kukac]gmail.com címen

 

 

 

 

Keresés

Google-ajánlat