Szófelhő
kommunikáció feladat oktatás műhely tehetséggondozás internet digilektus konferencia média stílus módszertan facebook marketing stilisztika barangoló netszótár internetkommunikáció utazás szövegalkotás borkommunikáció infokommunikáció bormarketing bibliográfia stílusgyakorlat kreatív írás digital_communication digilect emotikon tipográfia írásgyakorlat pályázat marketolingvisztika retorika digitális_kommunikáció prezentáció emoticon communication visual_communication önéletrajz visualisation reklám életrajz szövegértés tárgyalástechnika vizuális kommunikáció folyóirat üzleti kommunikáció meme szövegértelmezés vizuális_kommunikáció szövegelemzés énmárka szövegnyelvészet memes vizualitás szöveggondozás
Skócia: Edinburgh, Glasgow, Highlands (2015. május) |
2015. május 25. hétfő, 12:54 |
Néhányszor elhangzott: "Duncan MacLeod vagyok a MacLeod klánból." "A végén csak egy maradhat." Azért megmaradtunk hárman az utazás végére is: 2015 tavaszán barátlátogató kirándulást tettünk Skóciába. Kettesben kirándultunk, vendéglátónkkal reggelente meg esténként találkoztunk. Együtt skót reggeliztünk (az erős, tejjel lágyítható angol tea mellett benne van az angol reggeli összetevői, a bab, a tükörtojás, a kolbász, a krumplipogácsa mellett a skót specialitás, a véreshurka-szerű, tüdőt is tartalmazó haggis is) és együtt vacsoráztunk (horrorára van a bornak [is] kint, boltban is a legolcsóbb üvegje 5 font, jártunkban-keltünkben egyik helyen láttuk is kiírva: Wine 4,5 £, zárójelben alatta: good wine!!!), söröztünk is (sörkultúra terén a komoly lemaradásaimat behozandó megtanultam néhány alapvető sörkategóriát: sweet, fruity, bitter, smooth, ale/lager, pale ale, dark ale, scotch ale stb., persze nem ittam ennyifélét...), megkóstoltunk esténként néhány viszkifajtát is, de az továbbra sem az én világom. Edinburgh kapcsán kettős érzésem volt: nagyon élhető a város, mert gyönyörű, rendezett, szabályos, feltűnően udvariasak-előzékenyek az emberek, mégis a hazai környezetre vágytam, de ez nem honvágy volt, inkább magából a környezetből adódott, kicsit rideg, kórháziasan tiszta a város (pedig még az időnk is csodaszép volt). Első nap délután csak egy kisebb sétát tettünk a Royal Mile-on (ez az egy mérföldes sétálóutca vezet a vártól a Holyrood Palace-ig), aztán az estét a Greyfriars Bobby pubban zártuk. Másnap folytattuk a sétát a Royal Mile-on a Holyrood Parkig, a kastély éppen egy prominens vendég miatt nem volt látogatható, úgyhogy inkább felmásztunk az Arthur's Seat igen meredek emelkedőjén. Fentről nagyon szép kilátás nyílt a városra, másik oldalt pedig a tengerre. Utána még a belvárosban meglátogattuk a St. Giles katedrálist. Highlanderek is voltunk egy napig. A skót felföld nagyon izgalmas kirándulás volt, és nem csak azért, mert bal oldalon kellett vezetni a bérelt autót. Mesebeli a táj, még nem is láttam hasonlót korábban, a fotók közel sem adják vissza a látványt. Mintha egy másik földrészre vagy országba csöppentünk volna, Edinburgh-hoz képest. Alig van ember: több a birka meg a skót marha, mint a lakos (nem véletlenül készült az a képeslap és hasonlók, amelyen a felföldi közlekedési csúcsidőt ábrázolják: egy nagy csapat birka az úton...). Utaztunk a kocsival fél órát is úgy, hogy nem láttunk senkit. Eljutottunk a Lochness tóhoz is. Az volt az érzésem, hogy Nessie csupán elsőrangú marketingfogás: a Lochness semmiben nem különbözött az összes többi felföldi tótól, amelyeket út közben láttunk, mégis a legenda miatt turisták hadai zarándokoltak éppen a Lochnesshez, busszal, kocsival, sőt a keményebbek biciklivel. (A játék kedvéért persze látni véltem Nessie-t...) A felföldi hosszú túra utáni napot pihenésképpen az edinburgh-i Newtownban töltöttük: felmentünk a Calton Hillre, végigsétáltunk a Hume's Walk sétányon, aztán hosszan a Princess Streeten, a skót nemzeti galéria mellett (idő hiányában nem mentünk be), a várnál zártuk a napi túrát. Glasgow-tól (ott is voltunk egy napot) többet vártam, iparváros, óriási bevásárlóutcákkal. Úgyhogy ott inkább a botanikus kertben bóklásztunk, élveztük a napsütést, sőt a kertben egy antikvár könyvvásárba is benéztünk, a reptéri csomag súlyának szem előtt tartásával vettünk néhány könyvet. A kedvencemet, egy 1920-30-as háztartás-vezetési tanácsadó folyóiratok gyűjteményét, a hatalmas mérete és súlya miatt, ott kellett hagyni. Könyv is csak egy maradhat?
|