Éjszaka jobb egyetemre járni, mint nappal?
2009. szeptember 02. szerda, 17:49
Az egyetemi hallgatók órajelentkezései alapján úgy tűnik, a diákok bevezették a négynapos munkahetet (péntekre ugyanis alig vesznek fel órákat). Ennek ellenére minden bizonnyal tömegek keresik majd fel a Tempus Közalapítvány által rendezett Kutatók éjszakája fesztivált.

kutatok_ejszakaja_logo
Ezt az egész Európában népszerű fesztivált minden év szeptember utolsó hetében szervezik, idén Magyarország 18 városában, 19 intézményben. Ebben az évben szeptember 25-én délután négytől éjfélig várják azokat, akik bepillantást szeretnének nyerni egy-egy tudományterület kutatóinak életébe.

A fesztiválhonlap reklámszövege alapján íme egy kis ízelítő a programokból:
Kezdetnek szálljon ki a vízzel hajtott álomautóból és igyon egy pí-sört. Próbáljon meg eligazodni a saját mentális térképén! Majd tegyen egy sétát a martonvásári fitotronban, a szegedi Füvészkertben, vagy repüljön át Budapest felett repülésszimulátorral! Ha megéhezik, nézzen be a molekuláris konyhába vagy a biotechnológiai boszorkánykonyhába, és fogyasszon kőkorszaki ökoételeket! Ha más úgyis ezen a területen jár, ismerkedjen meg a dinók világával, és tesztelje új tudását! Aztán vizsgálja meg mobiltávcsövekkel a Holdat és más égitesteket; tudja meg, hogyan befolyásolja észrevétlenül az internet a véleményünket; ismerje meg a természeti környezet gyógyító erejét; látogassa meg a látványos fizikai és kémiai kísérleteket; nézze meg, hogy boncolnak halakat és embereket; próbálja ki a hűsítő szellőt a szélcsatorna-bemutatón; látogasson el az atomreaktorba; vegyen észt, udmurt vagy komi-permják nyelvleckéket, és győzzön a sudokuversenyen!

Valóban változatos ez a programkínálat, amelyhez az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara is csatlakozott. A BTK-sokkal térben és időben is messzire vezető nyelvi kéktúrán vehetünk részt, a Hõissassaa Néptáncegyüttessel tanulhatunk észt, finn és karél táncokat. Sőt a jókedvünket fokozhatja, hogy 19 és 20 óra között a BTK kari tanácstermében Balázs Géza, Hajdú Mihály és Kiss Jenő professzorokkal a borról, pálinkáról, mézről, pogácsáról cseveghetünk – természetesen megfelelő kóstolóval kísérve. Ha pedig a táncolásban és a kóstolgatásban elfáradtunk, 20 órától esti meséket hallgathatunk különféle nyelvjárásokban. És ha még több ismeretre vagyunk szomjasak, finnugor nyelvi alapismereteket is tanulhatunk a kis nyelvek mini nyelvleckéin.

A 2007-es heidelbergi Nacht der Wissenschaft életre szóló élményt jelentett nekem. Idén a budapestit fogom „kipróbálni”.



Források:
Kutatók éjszakája 2009
Die Nacht der Wissenschaft 2007
 

Keresés

Google-ajánlat