Hosszú hétvégét töltöttem egy kedves barátnőmnél Bajorországban, annak is a frankok lakta részén.

Éjszakai vonattal érkeztem (mondhatni, már szokás szerint) hajnalban Münchenbe, majd Nürnbergen át Erlangenbe. Rövid felfrissülés és fränkische Wurst után nyakunkba vettük Andreával a (kis)várost, végigjártunk egy halom kis üzletet. A kedvencem a papírárus boltban a füllevágós Van Gogh-installáció volt, most már bánom, hogy nem vettem meg az összeállítható-mozgatható ábrát. Egy spanyolos hangulatú tapas barban vacsoráztunk, a tinto de verano koktél a téli időhöz ugyan nem, de az olívás, aszalt szilvás-sonkás, fokhagymakrémes, sárgadinnyés, halas stb. tapastálhoz illett. Az estét egy nagyobb társasággal moziban töltöttük, a tavalyi év vége német sikerfilmjét, a Fak ju Göhtét néztük meg (innen maradt meg a Schweigefuchs és a F*ckfrosch). Végül a Frucht Barban koktéloztunk, (elvileg) egészséges, gyümölcs alapú koktélokkal.

Szombaton Bayreuthba indultunk várost nézni, kávézni -- ám út közben, a napos idő ihletésére Andrea barátnőmnek az az ötlete támadt, hogy másszunk fel a frankok szent hegyére, a Walberlára. Mivel nem ide készültünk, nem éppen a jeges-havas úthoz passzoló öltözetben voltunk: magas sarkú csizmában és miniszoknyában, de azért csak nekiláttunk felmászni a kelták által is szent helynek tartott hegyre. Az út feléig nem is volt megterhelő az aszfaltúton sétálni, ám attól kezdve a jég és hó vette át az uralmat. Vendéglátóm kitalálta, hogy lényegesen könnyebb lenne az erdőn keresztül mennünk, mert ott a hó nem csúszik úgy, nem lett igaza (gyarapodtam Mitbringsel gyanánt néhány kék-zöld folttal), úgyhogy visszatértünk inkább az útra. Kacsatotyogással felcsúszkáltunk a hegyre (csak az volt kínos, amikor egy hatvan körüli sportember montenbájkkal húzott el mellettünk felfelé...). A látványárt megérte, gyönyörű napsütéses időben elláttunk messzire, a Fränkische Schweiz hegyei-dombjaira. Lefelé csúszkálás után apró falvakon átautókáztunk a Sanspareil kastélyhoz, ahol a Felsengarten nem túl izgalmas sziklái között bóklásztunk (Stürzgefahr és Rutschgefahr), a Goethe-kortárs Jean Paul nyomdokában jártunk. Bayreuth belvárosára már nem jutott idő, és különben is Onkel Google szerint az Opera is zárva van, éppen felújítják, úgyhogy inkább a termálfürdőbe, a Lohengrin-Thermébe vetettük magunkat (ugye, nem kell elmondani, miért éppen Lohengrin Bayreuthban?). Egyik bugyogóból a másik csobogóba, egyik szaunától a másik aufgussig (mézes, kräuteres, mentás), teljes kikapcsolás.

Vasárnap délelőtt egy kedves régi barátommal reggeliztem, utána már azonnal indultunk is Andreával, szlovák lakótársával és egy barátnőjükkel négyesben Rothenburg ob der Tauber felé. Kellemes kisváros, állítólag a japánok körében (a város és a Käthe Wohlfahrt karácsonybolt hathatós marketingkampányának köszönhetően) a legismertebb német város. Ez valóban igaz lehet: egyrészt tele a város kattintgatós japán turistákkal, másrészt minden felirat olvasható japán nyelven is, harmadrészt pedig a városfal nyolcvanas évek közepi felújításában nagyon sok japán szponzor is részt vett. Kellemes sétát tettünk a városfalon, az egyik toronyba is felmásztunk, a belső fűtéssel működő toronyőr sok történelmi érdekességet mesélt a városról. Ahol egyébként, éppen a japán és az egyre több orosz turista miatt, egész évben karácsony van, a Wohlfahrt-boltok és az édességspecialitás, a Schneeball is mutatják ezt. Miután a sétában jól összefagytunk, forró csoki és csokis süti mellett melegedtünk fel (csokimérgezés pur).

Nyolc után indultam Erlangenből Nürnbergbe, majd onnan Münchenbe, az éjszakai vonattal pedig haza. Az utat a hálókocsis társaim külön izgalmassá tették (megtudtam sok-sok más mellett, hogy biztos rontás van rajtuk, abból is a négykeresztes kígyó [vagy a négy kereszteskígyó, ebben azért nem ismerem ki magam], ahogy a jósnő is megmondta, mert a múltkor rosszul bánt egy fiúval, és annak az anyja tette rá a rontást; a másikról szerencsére leszedték az átkot, sőt védőburkot is tettek rá, így már jó az aurája, és rögtön megjavult az élete, például tudott venni magának autót is).

No hát vigyázzon mindenki az átkokkal meg ezekkel a félelmetes kígyókkal...