Szabó Tamás Péter szerint igen, mégpedig tudományos alapon. Mi is tehát a kamu?

Ha Szabó Tamás Péter elolvasta volna a mellékletek és kötelező tartozékok nélkül 265 oldalas disszertációt, amelyről tudományosságot célzó kritikát írt a nyolcoldalas kivonat alapján, akkor tudná, miről szól a munka. Tudná azt is, hogy az általa kifogásolt pontok szerepelnek a munkában...

Ennek alátámasztására csak néhány idézet, hogy ne kelljen sokat olvasni:

Hogyan különíthetők el a digilektus szövegtípusai más szövegtípusoktól? Ehhez a több helyütt is ismertetett tercier médium terminust használom (vö. Frehner 2008: 29, Dittmann 2001: 29, Schmitz 1995: 9). Az elmélet szerint a technika kritériuma háromféle (szöveg)médiumot különít el, ezek a primer, a szekunder és a tercier média. A primer média azt jelenti, hogy használatához semmilyen technikai eszközre nincsen szükség, ide tartozik például a személyes, face-to-face beszélgetés. A szekunder médiához a produkció oldalán van szükség technikai eszköz(ök)re, míg a befogadáshoz erre nincsen szükség, akárcsak a printmédiánál. A tercier média esetén mind a produkció, mind a recepció oldalán szükséges valamilyen technikai eszköz jelenléte. A digitális, számítógép közvetítette kommunikáció (computer-mediated communication, CMC) szövegtípusai egyértelműen a tercier médiához tartoznak. Ez a megközelítés azért is használható, mert „a nyelvi kommunikációs és információs folyamatok vizsgálata az adott mediális környezet figyelembevétele nélkül nem képzelhető el” (Ziegler 2002: 11, V. Á. fordítása). (37. oldal)

A témaismétlő szerkezetek esettanulmányával célom az összegyűjtött internetes korpusz statisztikai adatolása és a témaismétlő szerkezet funkcióinak összefoglalása mellett az volt, hogy bizonyságot találjak arra, miszerint e tipikusan beszélt nyelvi jellemző írott közegben, mégpedig a másodlagos írásbeliségben is előfordul. (113. oldal)

A beszéltnyelviségnek a digilektusra való hatására egy másik esettanulmányt hozok példaként: a következőkben az asszem diskurzusjelölő grammatikalizációs folyamatát mutatom be. A grammatikalizáció nem a digitális kommunikációban kezdődött, ám a grammatikalizációs folyamat egyes fázisai megfigyelhetők a digilektushoz sorolható szövegekben. (114. oldal)

Ha a digilektus szövegműfajaiban előforduló sajátos szóalkotásokat vetjük össze egymással, azt figyelhetjük meg, hogy míg a müxik ’működik’, az aszonta ’azt mondta’ és a nemtom ’nem tudom’ a teljes alakok formai variánsai csupán, addig az asszem-hez pragmatikai változás is kapcsolódik. A „nemtom vagy nem tom forma már évszázadok óta jelen van az írott hagyományban: első említését Szenczi Molnár Alberttől ismerjük, 1610-es grammatikájában említi mint az elízió egyik példáját Nem t’om alakban” (Markó 2003). A nemtom a ’nem tudom’ szószerkezet beszélt nyelvi kiejtését utánzó, egy szóba forrasztott formája. A nemtom előfordulhat főmondati pozícióban (nem tudom, hogy…), a hogy kötőszós tartalomkifejtő tárgyi mellékmondat főmondataként, bár a hogy kötőszó hiányozhat a mellékmondat elejéről (Haader 2000: 487–90). A nemtom-hoz nem kapcsolódik más (sem episztemikus, sem pragmatikai) jelentés, a „nem tudom” tagadószós logikai-szemantikai kapcsolat (Kugler 2000: 289) rövidült, egybeírt formája. (122. oldal)

A digitális nyelvhasználat formai, egészen pontosan írástechnikai jellegzetességei között rendszerint a következőket tartják számon: rövidítések, helyesírási változások (vagy változatok), csupa kisbetűs írás, ékezetek és írásjelek elhagyása, illetve az emotikonhasználat. (A formai, az írástechnikára vonatkozó jellemzőkkel foglalkozik a legtöbb, internetes nyelvhasználatot témájául választó munka.) (132. oldal)

Gyakorta az írásjel csak mondatzárásra szolgál: a szövegek írói tagolják szövegüket, ám csupán a mondatokat különítik el írásjelekkel; a gondolati egységeket, tagmondatokat nem választják el, sőt még a felsorolás is vesszők nélküli marad. Ez sem új jelenség: Lakoff (1982-ben) felhívja erre a figyelmet a képregények kapcsán: a képregényekben a mondatok szinte sohasem ponttal záródtak, hanem – feltehetően a figyelemfelkeltés, a fontosság és az érzelmi közvetlenség jelölése céljából – vagy kérdőjellel, vagy felkiáltójellel (Lakoff 1982: 252). (137. oldal)

Középiskolás diákok iskolai és érettségi dolgozatainak elemzésével Peter Sieber (1998) foglalkozott. A svájci gimnazisták 1990-es évekbeli és történeti korpuszként az 1881−1991 közötti érettségivizsga-dolgozatain végzett empirikus vizsgálatai alapján az feltételezte, hogy a fiatalok írásaiban egy új írásstílus van kialakulóban, amely a Koch−Oesterreicher-féle rendszerben sokkal inkább a konceptuális szóbeliséghez áll közel, mint a konceptuális írásbeliséghez. E jelenségcsokor megnevezésére a parlando kifejezést kölcsönözte a zenetudományból. A parlandojelenségek dokumentálása során Sieber arra a következtetésre jutott, hogy az írásos kommunikatív minták megváltozóban vannak, sőt szociokommunikatív nyelvi változással kell számolnunk. A változás alapjai a megváltozott kommunikációs szükségletekben és feltételekben keresendők. A tanórai, egyetemi jegyzeteknek – élőbeszédet rögzítenek írásban – rendszerint vannak a beszélt nyelvből eredő sajátosságaik (Krauthamer 1999: 4). (231. oldal)

 

A lektus nem közelíthető a dialektushoz, ahogyan azt Szabó Tamás Péter írja, hanem önmagában 'nyelvváltozat'-ot jelent.

A Charles-James Bailey-től származtatott lektus kifejezésnek többféle meghatározását adja meg a szakirodalom. Az egyik definíció szerint olyan hangtani, szókincsbeli, szerkezeti különbségeket felmutató változatok, „amelyekben az egyes beszélők kölcsönösen és könnyedén megértik egymást” (Kálmán–Trón 2005: 29). Ennél még tágabban határolja körül a lektus fogalmát Peter Trudgill: „semleges kifejezés, amely a nyelv bármely fajtájára – dialektusra, kiejtésváltozatra, szociolektusra, stílusváltozatra vagy regiszterre – vonatkozhat, amelyet a nyelvész külön entitásként kíván tárgyalni” (Trudgill 1997: 63). (31. oldal)

Mennyiben regiszterfüggő a sajátos szóalakok használata? A 647 adatközlő által kitöltött kérdőív eredményei szerint:

Partnerfüggő is lehet a rövidített szóalakok használata: „csak a barátaimmal, kötetlen beszélgetés, élménymegosztás közben, hiszen róluk tudom, hogy tudják, hogy mit jelentenek, egyébként idegesítő és pofátlan dolognak tartom ha valaki rejtjelezve akarna velem valami fontos információt közölni”. (205. oldal)

A rövidítések, sajátos szóalakok használati köre – az adatközlők önbevallása alapján – főként magánjellegű, gyakran önmaguk számára készített szövegekre korlátozódik: „Az előadásokon jegyzetelés közben gyakran alkalmazom a rövidítéseket”, „Azokban az esetekben, amikor csupán magamnak jegyzek fel valamit, illetve ha egy komoly levél előtt vázlatot írok, gyakran rövidítek, néha szmájlizok is.”; „saját feljegyzésben”. Sajátos szövegforma még a napló: „igen, de csak :) - a Naplómban (amit kézzel írok:)”; „igen, de maximum baráti levélben vagy naplóbejegyzésben”; „Igen, leginkább saját naplómban fordul elő, hogy nem írom ki 'hogy' helyette 'h', de a többi rövidítés nem jellemző itt sem.”. Az órai jegyzetelésnél a gyorsaságot segítik a rövidítések: „órai jegyzetekben, ha le vok [sic!] maradva, akk [sic!] rövidítek”; „igen, jegyzeteléskor pl. +halt. Bár ezek szerintem előbb voltak meg a kézírásos jegyzetekben, mivel a gyorsaság kritikus volt már ott is.”; „az egyetemi jegyzeteimben gyakorlatilag minden rövidítést használok, amit az internetes kommunikációban”.

Többek szerint a saját maguknak írt szövegekben több a rövidítés, mint azokban a szövegekben, amelyeket mások is olvas(hat)nak: „egyetemi jegyzetelés idején még sokkal több rövidítést használok mint a netes beszélgetésekben... mert az egy dolog, h [sic!] én értem az MSN felületen a mondatomat, de mi garantálja h [sic!] a másiknak is ugyanaz a logikája... a jegyzeteimben viszont csak én látom viszont a saját gondolatfűzésemet.”; „csak saját magamnak írt napi feljegyzésben”; „Csakis magam szamara keszitett jegyzetben, pl @ vagy & jeleket, vagy roviditeseket, mint pl htl a hotel helyett.”; „csak saját felhasználásra (pl. suliban jegyzet, vagy otthon magamnak felírni vmit), másnak szánt írásaimban (hivatalos levél, dolgozat, stb.) nem”.

Az informális jelleget példázzák a következő megjegyzések is: „csak barátaimnak, családtagjaimnak írt rövid levelekben, feljegyzésekben: h, am, tod”; „csak ha magamnak jegyzetelek, vagy valami közeli ismerős számára jegyzek fel valami: v, h, asszem”. A közös előismeret, háttér szerepét emeli ki a következő adatközlő megállapítása: „amíg olyan emberekkel kommunikálok kézírásban, akikkel SMS-ben vagy chaten, addig teljesen megengedhető az azonos szókincs, ugyanis érteni fogják, csupán a közeg más, amin a kommunikáció történik. Természetesen azokkal, akikről feltételezem hogy nem ismerik e kifejezéseket, illetve hivatalos ügyről van szó, ott az irodalmi nyelvezethez igyekszem közelíteni. Mivel tehát a kommunikációnak csupán a közege más, így ugyan azokat a szóalakokat engedem meg magamnak, mint amiket digitális eszközökön”.

A használati körről a következőt tudhatjuk meg: „mindent amit használok cseten vagy sms-ben, leírom kézzel írt levélben, vagy jegyzetre, feljegyzésre is, ha a helyzet megengedi (nyilván a nagymamának írt képeslapon nem használom)”; „Saját jegyzetben mindig. Nem hivatalos levélben is gyakran”; „kézzel írt megjegyzések, emlékeztetők, tájékoztatók postit-on illetve jegyzet”; „ha egy cetlire üzenetet hagytam”.

Érdemes kiemelni, hogy az óra alatti levelezésnek milyen nagy szerepe van az iskolai diák-diák kommunikációban: „Amikor szabad óra van a suliban, de hangoskodni nem lehet, akkor egymással levelezgetünk. Ilyenkor rengetegszer rövidítünk, hogy többmindent megtudjunk [sic!] beszélni csendben, 45 perc alatt.”; „legfeljebb órai levelezésben a pad alatt”; „ha órán valamelyik barátommal levelezek, akkor szívesen rövidítek”. Ez a kapcsolattartási mód akár a munkahelyi értekezleteken is tovább él: „igen, ha levelezek valakivel egy unalmas értekezleten, leggyakrabban angolul: U R (you are)”. (207. és 208. oldal)

Jelenthet-e kommunikációs korlátot a digilektus használata? A válaszadók szerint:

Az eltérő szókincs okozta generációs különbségekre, esetleges megértési nehézségekre a válaszadók is felfigyeltek: „Idősebb emberekkel ritkábban használom az internetes kapcsolattartást, de ha a nagymamámnak írok emailt, akkor nagyon figyelek, hogy minden érthető legyen.”; „gyakorlatilag bármit mondok a nagymamámnak (80 éves) az internettel, vagy számítógépekkel kapcsolatban, nem érti”. „Attól függ, melyik generáció. szüleinké (50+) már csak nehézkesen, a nyugdíjasoké egyáltalán nem.”; „Az sokszor problémát okoz, hogy anyukámnak írt emailben, sms-ben nem használhatok emotikonokat, mert úgy hiszem, hogy nem értené őket.”; „Például édesanyám ezeket nem tudja értelmezni: jó8, omg, lol tali, vok, szmájli, LOL, sorry, lávollak, lájkolom.”

Megjelenik az ellenkező véglet is, amikor a fiatalnak tekintett válaszadó sem érti a nála fiatalabbak beszédét: „23 évesen sem értem, hogy mit mond néha a 13 éves unokaöcsém”; „nem tudom, talán az összes olyan szó, amit egyetemmel és internettel kapcsolatban mondok, de inkább a 2 évvel fiatalabb tesóm érdekes, mert őt még én sem mindig értem”. „Vannak, amelyeket már én sem értek meg, ilyenkor kifejezetten öregnek érzem magam 26 évesen.”

A huszonévesek szüleinek negyvenes-ötvenes korosztálya általában még átmenetinek számít: „20 éves vagyok, és szerintem a szüleim -47- már nem, de a 30 körüliek gond nélkül értik a következőket): pls, omg, tal.” A hatvanas korosztály – a válaszadók szerint – általában már nem érti a digitális kommunikáció újkeletű szókincsét: „Attól függ, mennyivel idősebbekre vonatkozik a kérdés. - közöttem és szüleim közöttieknél (ca. 28-50 év) attól függ, ki milyen habitusú, kit mi érdekel; - szüleim korosztálya (ca. 45-55 év) hellyel-közzel megérti az új keletű szavakat; - nagyszüleim korosztályának esélye sincs pl. az internetes rövidítések, smile-ok, stb. megértésére.”; „Szerintem a 60-tól 100 évesekeig nem értik ma azokat a szavakat, mint cset, skype.”; „Az időseknek (nagyszü-lőknek) már gondot okozhat a cset, msn, skype és a különböző internetes alkalmazások, szavak megértése.” A hatvanasok között is akadnak természetesen kivételek: „az Én Anyám 60 évesen internet függő :) [sic!]”.

Ám az is előfordul, hogy a huszonéveseknek akár a tizenéves gyerekek és a negyvenes-ötvenes szülők között is tolmácsolniuk kell: „rendszerint nekem kell lefordítanom, miről beszél a testvérem, amikor szüleinkkel beszél”. Egy szülő a következőképpen nyilatkozott erről: „A mai tinédzserek nyelvét már saját szüleik is alig értik. Nekem is van tinédzser gyermekem, ő használja sms-ben ezeket a rövidítéseket. Nem nagyon értem, de nem is akarom megtanulni. Ha nagyon hosszú az SMS, akkor inkább felhívom az illetőt.”

Többen megjegyezték, hogy a digitális technikában való jártasság és ezáltal a speciális szókincs ismerete nem (feltétlenül) életkorfüggő: „szerintem ez nem kortól függ ... édesapám több ilyet ismer szerintem mint én, mert többet használ internetet”, „Írásban, cseten az én anyukám kb 10 perc alatt hozzászokott a fentebb felsorolt rövidítésekhez - de mondjuk ő csetelni is tud, úgyhogy lehet, hogy nem jó példa.”; „ezek alapvetően az érdeklődési körtől és foglalkozástól is függenek, de pl. anyukám nem ismeri a pendrive, skyp, e-mail szavakat sem”. Természetesen itt sem lehet általánosítani: „a szüleim értik pl azt, hogy e-mail, de azt, hogy HD nem :)”. Tartalmatlansága ellenére sokatmondó a következő szöveg (írásmódja) is: „nem tom, mekkéne őket kérdezni”. (211. és 212. oldal)

 

 

A tudományosság ott kezdődik, hogy nem feltételezéseket, csak valóban ellenőrzött információkat teszünk közzé. A dolgozat 2011 októbere óta elérhető, bárki számára hozzáférhető az ELTE BTK magyar nyelvészeti könyvtárában.