Iskolapad 2.0 Lévai Dórával
2012. március 29. csütörtök, 21:40
A Kommunikáció: internet és média műhely idei első nyilvános találkozóját 2012. március 28-án Veszelszki Ágnes, a műhely vezetője nyitotta meg.

Lévai Dóra, az ELTE PPK Iskolapedagógiai Központ egyetemi tanársegédje és doktorjelöltje a digitális korszak oktatásbeli lehetőségeiről tartott előadást.

A prezentáció során a jelenlévők a tanulást és a tanítást támogató webes és IKT- (infokommunikációs technológia) eszközök igen széles tárházával ismerkedhettek meg. Kiderült, mit is jelent az iskolapad 2.0. Az előadó elhatárolta egymástól az online (e-learning, a hagyományos oktatás kiegészítésére szolgáló eszközök, mint például a fájlfeltöltés, fórum stb.) és a virtuális tanulási környezet (virtuális rendszer, mint például a Second Life, amelyben az avatár valós személy által mozgatott felhasználó). Szó volt a különböző generációk digitális kompetenciát illető különbségeiről és ezek hatásairól a tanítás területén (az IKT-eszközök használatába beleszületett Z generáció tagjait a digitális eszközök használatát tanuló Y generáció tagjai tanítják).

A web 1.0 fő jelszava a lehetőség, a web 2.0-é az együttműködés, a 3.0-á pedig a megbízhatóság lesz. Az információ áramlását és megosztását támogató webes oldalak kulcsfogalma az együttműködés, amely többek között az internetes anyagok hitelességéhez járul hozzá.

Lévai Dóra a tudás fája ábráján részletesen bemutatta a közösségi oldalakban, a tudástárakban és keretrendszerekben rejlő lehetőségeket. Ilyenek például a Facebook, a Google+, a Twitter; az SDT, a Realika, a Moodle, a Ning, a Grou.ps. Előnyük, hogy a többségük ingyenesen használható regisztrációt követően. Az információáramlást a videómegosztó Youtube, a szövegmegosztó Twitter és blogspot, a prezentációmegosztó Slideshare, a képalbumgyűjtő Picasa, a linkgyűjtő delicious; az együttműködést pedig a prezi, a Google Docs, a Quizlet, a mindmeister, a wikipédia és a wetpaint szolgálják.

A pedagógusok részéről mindenekelőtt nyitottság szükséges a hagyományos tanítási módszereket kiegészítő új technológiák iránt.

Végül a résztvevők rövid tájékoztatót kaptak a témával kapcsolatos Digitális pedagógus konferenciáról, amely 2012. május 26-án lesz az ELTE PPK-n. A kiírás tartalmazza a tanárszakosoknak szóló pályázati felhívást is. A rendezvény honlapja: http://digitalispedagogus.hu/

Az előadást követően Kruzslicz Tamás (KIM-műhelytag) moderálta a beszélgetést az érdeklődők kérdései alapján. Szó esett a Second Life oktatásbeli hasznosításáról, a Facebook-kutatásról, a kukkolókról és a copy-paste-feladatok kerüléséről.


Lévai Dóra prezentációja

A rendezvényen készült képek (Veszelszki Ágnes fotói)

 

 

Erdei Emese (KIM)

 

Módosítás dátuma: 2012. március 29. csütörtök, 21:45
 

Keresés

Google-ajánlat