A világhálóba keveredett ember című, 77 ismert szerző írásait tartalmazó esszékötet megjelenése alkalmából feltettem a könyv alapjául szolgáló kérdést a hallgatóimnak is.

Íme egy válogatás a válaszul született szövegekből:

Szujer Orsolya: Az internet hatása az életemre

Sajnos arra képtelen vagyok választ adni, hogy mennyiben változtatta meg a gondolkodásomat az internet, mivel életem nagyjából első tíz éve, amikor a világháló még csak egy távoli, megfoghatatlan koncepció volt számomra, lassan már a feledés homályába vész. Persze, vannak emlékek – rajzolás a szőnyegen fekve, kismacskák kergetése az udvaron –, de azt, miképp is gondolkodtam abban a világhálótlan időszakban, már képtelen vagyok felidézni.

Abba a korosztályba tartozom, amelyik az internet mellett nőtt fel. Mi vagyunk az első generáció, amelynek az első pillanattól kezdve olyan szavak tartoznak az alapvető szókincsébe, mint chat, blog, torrent, és még sorolhatnám. Így hát azt sem tudom elképzelni, hogyan gondolkodnék, ha nem létezne – azt viszont képes vagyok elképzelni, felvázolni, esetleg modellezni, hogy ki és hol lennék most, ha 2004 decemberében édesanyám nem dönt úgy, hogy ideje rácsatlakoznunk a világhálóra.

Először is nem fedeztem volna fel a fanfictionöket. Ez így most elsőre talán jelentéktelen és gyerekes dolognak tűnik, ám valójában nagyon is fontos a történet szempontjából. Szóval internet nélkül nem fedeztem volna fel ezeket a rajongók által írt, ingadozó minőségű irományokat. Márpedig nélkülük valószínűleg nem lett volna semmi, ami elindítson az utamon, ami arra ösztökélt volna, hogy én is írjak, hogy én is megosszam a gondolataimat, történeteket, amelyek addig csak a fejemben éltek – ami arra ösztökélt volna, hogy író akarjak lenni.

Aztán persze internet nélkül nem szerettem volna meg olyan dolgokat – mivel nem is szereztem volna róluk tudomást –, amelyeknek nem volt semmilyen magyar bázisa, arra kényszerítve engem, hogy angolul nézzek utánuk. Nem kezdtem volna el angolul olvasni, majd vért izzadva, rengeteg hibával fordítani. Internet nélkül nem jutottam volna el arra a szintre, méghozzá szinte észrevétlenül, hogy tizenöt éves koromra gyakorlatilag nehézség nélkül olvassak eredeti angol regényeket szótár nélkül.
Később, internet nélkül nem találtam volna rá, a sorozat angol nyelvű verziójának elolvasása után, a magyar Éjszaka Háza közösségre. Nem barátkoztam volna össze, személyes találkozás nélkül is, számos emberrel. Nem írtam volna nekik karácsonyra egy aprócska novellát, csak hogy mosolyt csaljak az arcukra. Aztán internet nélkül nem jutott volna el ez a novella előbb a kiadó marketingfőnökéhez, majd a kiadó tulajdonosához, végül pedig a sorozat fordítójához. Internet nélkül a fordító nem lett volna elragadtatva a munkámtól, és nem szerzett volna nekem szerkesztői munkát alig három hónappal később. Internet nélkül nem csöppentem volna bele a könyvkiadás világába tizenhét évesen.

Internet nélkül valószínűleg a kreatív írás minorról sem hallottam volna. Nem lennének levelezőtársaim az USA-ban, Ausztráliában, Franciaországban, Indiában. Nem érintkeznék emberekkel a világ minden tájáról nap mint nap. Nem írnék, vagy legalábbis kevesebbet, és valószínűleg csak magyarul. Nem ismernék számtalan dolgot, ami ma az életem alapvető része. Internet nélkül például azt sem tudnám, hogy Dumbledore professzor meleg, vagy hogy létezik egy Firefly című sorozat, márpedig ezek hiányában lehetséges, hogy sosem kerültem volna közelebbi kapcsolatba két nagyon jó barátommal.

Igazából nem tudom elmondani, sem elképzelni, hol is lennék ma pontosan – hogyan is gondolkodnék – az internet nélkül, mivel az mostanra már az életem alapvető részévé vált. Viszont valamiben szinte teljesen biztos vagyok – szegényebb, szürkébb, kevesebb lennék nélküle.

Kincses Edit: Hogyan változtatta meg az internet a gondolkodásomat?

A kérdés hallatán rögtön másokra gondoltam, arra, hogy a társadalomra, a fiatalokra, a tudományra, a kommunikációra milyen hatása van az internetnek. Aztán, mikor ráébredtem, hogy most engem kérdeznek, válaszként hirtelen semmi megfogalmazható nem jutott az eszembe. Mi köze lenne az internetnek az én gondolkodásomhoz?

Automatikusan elhárítottam a gondolatot, hogy az internet bármiféleképpen befolyásolhatna engem, mindezt annak fényében, hogy mindennap használom: tanuláshoz, munkához, megnézni az időjárást, a térképet, megvenni egy könyvet, megírni egy levelet, zenehallgatáshoz és így tovább.

Bizonyos pillanatokban azonban arra eszmélek, hogy egy képernyőn keresztül akár a világ másik részén lévő emberekkel is beszélhetek, sőt, láthatom is őket. Rengeteg dolgot az interneten keresztül is el tudok intézni – igazán nem lehet az internetezőket megróni azért, mert kihasználják az internet praktikusságát. Viszont számos alkalommal előfordul, hogy olyat kell látnom, olvasnom, amit egyáltalán nem szeretnék, nem kértem, nem akarok. Akaratomon kívül kapok információkat, és önkéntelenül olvasok el bulvárhíreket, akciókat, „fantasztikus lehetőségeket": az internet sokszor az arcomba dörgöli mindezt, indirekt módon informálódom egy olyan helyen, ahol egyébként is nagyszámú számomra hasznos információt találhatok némi szelektálás után.

Az internet folyamatosan óvatosságra int: mióta ekkora „internetkultusz" uralkodik, naponta szembesülnöm kell azzal, hogy igenis vannak szélhámosok, arctalan, virtuális bűnözők. Leginkább ugyanis az arctalanság, a személytelenség, illetve a megkreált individualitás táptalaja és otthona az internet. Az interneten, különböző fórumokon bárki az lehet, aki akar. A virtuális kapcsolatteremtés fénykorát éljük, az emberek bátrabbak a posztokban és kommentekben, mint élőszóban. A hozzászólásokban és profiljukon pedig kiszolgáltatják magukat szinte bárkinek: családi állapotukat, vallási és politikai nézeteiket sokan gátlástalanul és könnyelműen ontják a világra.

Az internet már-már egy második élettér – a mobiltelefon után közvetlenül a második legfontosabb kommunikációs „eszköz". Mindenhol megjelenik, a plakátokon, újságokban, üzletekben, az utcán, mindenhol találunk egy e-mail vagy egy honlapcímet, amit „feltétlenül fel kell keresnünk".

Úgy gondolom, az internet az emberek életére, életmódjára és kommunikációs készségeire hat, nem a gondolkodásukra. Pontosan ezért különös szerintem megkérdezni valakit arról, hogyan hat az internet a gondolkodására, mert (bizonyára, ahogy számomra is) olyanná vált az internet, akár egy mobiltelefon vagy egy televízió. Használom, mert szükségem van az általa nyújtott szolgáltatásra, és mivel mindezt folyamatosan és gyakran teszem, nincs időm és igényem arra, hogy belegondoljak, hogyan hathat magára a gondolkodásomra az internet. Ettől persze hathat rá, csak mindezt nem tudom és akarom felismerni.

Az internet egy óriási bolt, ahol manapság már szinte bármit, tényleg akármit megkaphat az ember, amire csak szüksége van; üzlet, amivel emberek pénzt kereshetnek, és amin ugyanakkor mások veszíthetnek, illetve egy gigantikus, virtuális szalon, ahol az emberek cseveghetnek és megoszthatják gondolataikat csaknem az egész világgal.

Borsos Bettina: Hogyan változtatta meg az internet a gondolkodásmódomat?

Gyakorlatilag együtt nőttem fel az internettel. Az internet is nőtt, gyarapodtak a szócikkek a Wikipédián, az időközben divatossá váló blogok, tematikus oldalak és a virtuális kísértetvárosok – a magukra hagyott, évek óta frissítés nélkül egyszerűen csak létező, a net hálójában lógó gazdátlan weboldalak. Felnőttkorunk küszöbén pedig megjelent a facebook.

Tizenhárom éves korom óta használom folyamatosan az internetet, amelynek használatára ösztönösen jobban ráéreztem, mint a szüleim. Először – amikor még nem otthon használtam – egy kivételes tudásforrásnak tartottam, ahol bármit megtalálhatok: a kedvenc zenéim dalszövegét, sőt, fordítóprogramot is hozzá, filmajánlókat, képeket és videókat. A világ hirtelen tágult ki, szinte átmenet nélkül. Sok mindent tudtam meg, bár az információk válogatás nélkül értek, és jórészt nem mély tartalmakról volt szó. Azonban elmondhatom, hogy az általános műveltségem fejlesztésére addig elképzelhetetlen lehetőség adódott, amivel éltem is.

Amikor már otthonról is hozzáférhettem a világhálóhoz, újabb dimenzióit ismertem meg, amelyek közül a közösségi oldalak voltak legnagyobb hatással az életemre. Ezekben a virtuális terekben a legkülönbözőbb emberek találkozhattak, ismerkedhettek vagy feleleveníthették régi barátságaikat úgy, hogy a chatelés lehetősége adott volt. Természetesen állandóan gépelni fárasztó volt, ezért a szavakat rövidíteni kellett. Sok beszélgetőtársam így is tett, leginkább lustaságból, és az újjáalakított szavak divathullámként terjedtek. Én nem vettem át őket, mert szeretek világosan és pontosan fogalmazni – és a gyorsgépelést is elég gyorsan megtanultam az állandó írásos csevegésnek köszönhetően –, de felismertem a rövidítésekben és a képrejtvényekben rejtőző szavakat. A csevegésben még egy állandó probléma akadt: megmutatkozott a nonverbális kommunikáció óriási hiánya. Ennek pótlására találták ki a hangulatjelek használatát (angolul smiley), ami időnként csak még nehezebbé tette a dolgunkat, és még több félreértéshez vezetett, mert az emberi arckifejezéseket nem tudja elég jól visszaadni. A facebookon ma már több hangulatjel közül választhatunk, amelyeknek a megjelenése folyamatosan változik, hogy a lehető legkifejezőbbek legyenek.

Az internet megvalósítja a demokráciát annak minden előnyével és veszélyével. Bárkivel kapcsolatba léphetünk, és nincsenek sem térbeli, sem időbeli határai, méretei pedig felbecsülhetetlenek, mert a tartalmak folyamatosan bővülnek. Az egész modern gondolkodás mintaképe az internet, ahol mindenki alkotó résztvevő, aki bármihez hozzáférhet, és ezt igényli is. A határ fogalma is átértelmeződött, nemcsak fölrajzilag, hanem etikailag is, mivel bárki szabadon véleményt nyilváníthat, de az semmiféle ellenőrzés alá nem kerül. A tartalmak sokfélesége miatt nehéz a választás, eltűnnek vagy egymásba mosódnak a szubkultúrák, nehéz szilárd identitást kialakítani. Úgy vettem észre – saját magamon is –, hogy ezt egyre kevésbé igényeljük. Folyamatosan, szinte észrevétlenül alakul és formálódik az identitásom, akár az internet. A zenei ízlésem időről időre változik, nem behatárolható néhány műfajra, hanem a végtelen sokféleségből válogatom ki azt, ami hozzám a legjobban illik. Ez az érdeklődésem más területeire, például az öltözködésemre is igaz. Nem a világ alakít minket, hanem mi alakítjuk a világainkat, amelyek a tartalmak összeválogatása miatt nagyon különbözőek, és gyakran ez önmagában is okozhat kommunikációs zavart.

A legnagyobb közösségi oldal, a facebook hozta a legnagyobb változásokat. A facebook több mint közösségi oldal, megkerülhetetlen csomóponttá vált. Hírfolyamába bármi belekerülhet kontextustól függetlenül, illetve attól megfosztva és egy újat alakítva. A legnagyobb káosz uralkodik éppen ezért a felületen, bár a facebook mindenkinek más képet mutat. Az pedig, hogy mit látunk, nagyon komplex, mindattól függ, hogy kik az ismerőseink, milyen csoportokhoz csatlakoztunk, milyen oldalakat, filmeket, zenéket kedvelünk, és ezekből mit emelünk a hírfolyamba. Mindenkiről markáns és véleményem szerint kifejező képet alakíthatunk a profilja alapján, nem csoda, hogy erre a munkáltatók is felfigyeltek.

Valódi hálóként működik, ahol a kapcsolati szálak gyakran felderíthetetlenek, és minden pillanatok alatt változik, és ugyanolyan gyorsan feledésbe merül. Egy olyan világ ez, ahol a lájk mértékegység, amiből ha kevés van, szomorúságot okozhat. Ez a világ folyamatosan ontja a programlehetőségeket, amelyeket természetesen itt a legegyszerűbb és legcélszerűbb közzétenni, de nem egyszer éreztem már csalódottságot, amiért a programokat ki kell hagynom. A facebook ilyen módon észrevétlenül kelt hiányérzetet, de pótcselekvéssé is válhat. És miközben azon gondolkozom, hogy vajon miért írtam végig kisbetűvel, rájövök, hogy szinte köznév, közhely. Valami olyasmi, ami önmagában reprezentálja az internet világát.

Hoffecker Kitti: Hogyan változtatta meg az internet a gondolkodásomat?

Tisztában vagyok azzal, hogy megváltoztatta, de hogy mit változtatott rajta, azon gondolkoznom kellett egy ideig, hiszen már több mint nyolc éve használom. Ráadásul talán éppen a legbefolyásolhatóbb korszakomba csöppent bele az internet: a kamaszkoromba. Ugyan a világháló elterjedése is sok újdonságot hozott be életünkbe, szerintem az igazi változást a közösségi oldalak, azon belül leginkább a facebook és az egyre népszerűbbé váló mobilinternet megjelenése hozta.

Nagyjából 12-13 éves lehettem, amikor bevezették hozzánk az internetet. Akkor még a betárcsázós rendszer működött, rettenetesen lassú volt, és sokba került, így csak hétvégenként netezhettem pár órát. Aztán mindig egyre gyorsabb és gyorsabb lett, most már ha néhány másodpercnél többet kell várni egy weboldal betöltésére, türelmetlen leszek. Manapság sokszor halljuk ezt a kifejezést: „A mai rohanó világban..." Szerintem az internet például az egyik fő oka ennek a sietős hozzáállásnak. Az egészen apróságoktól a nagyobb dolgokig, mindennel szemben türelmetlenek vagyunk. Nem tudjuk megvárni, míg zöld lesz a lámpa, a sípolás előtt vesszük ki a mikróból az ételt, mindig a gyorskasszánál fizetünk a boltban. Mert nem tudunk várni. Legalábbis ezt a jelenséget vettem észre környezetemen és magamon is. Türelmetlen lettem a környezetemmel és magammal szemben is. Ráadásul minden újítás az interneten (különösen megfigyelhető a facebookon) és a különböző alkalmazásokon keresztül csak még jobban azt sulykolja belénk, hogy most azonnal csináljunk mindent. És ezt persze már elvárják az iskolában és a munkahelyeken is. Hiszen a különböző kommunikációs eszközök és az internet segítségével már a legtöbb problémát meg lehet oldani rövid időn belül. Legalábbis sokkal rövidebb időn belül, mint régebben.

Azt is megfigyeltem, hogy sokkal jobban meg tudom osztani a figyelmemet, és részben ez is a netnek köszönhető. Ugyanis általában, aki netezik, több oldalt használ egyszerre. Az én esetemben vegyük például a szótárazást. Mivel portugál nyelvet tanulok, ami nem egy széles körben tanult nyelv Magyarországon, kissé nehezebben megy a fordítás. Jó szótár ugyanis csak portugál─angol van, viszont bármennyire is jól tudok angolul, sokszor az angolról még le kell fordíttatnom a szót magyarra. De azért meg van nyitva általában a Google fordító is, abban az esetben, ha gyorsan és csak nagyjából szeretném megtudni, mit jelent egy adott szó. Ezen kívül, főleg ha fáradt vagyok, nem megy olyan jól a ragozás, erre is van egy külön honlap, ami elragozza nekem az adott igét. (Tehát gyakorlatilag már gondolkodnom sem kell.) Emellett általában megy a youtube, amin szöveg nélküli zenét hallgatok eközben, illetve természetesen a facebook, amit azért tartok megnyitva, hátha kiderül valami újabb infó az óráról vagy éppen zh-ról. Természetesen általában nem erről tudok meg új infókat, hanem hogy például a volt osztálytársam mit ebédelt. És sajnos éppen ezért a facebook a legnagyobb időrabló. Megváltoztatja az emberek gondolkodását, és nem feltétlenül jó irányba. Vannak jó oldalai is természetesen, de meg kell tanulni mértékkel és ügyesen használni. Azt eddig is tudtuk, hogy ha felteszünk valamit netre, akkor az ott is marad, csak a facebook és a különböző ismerőskeresős oldalak előtt nem igazán osztottunk meg magunkról túl sok tartalmat.

A facebook egy „mintavilág". Mindenki csak olyat ír ki, és olyan képet vagy videót tesz fel magáról, amiről úgy gondolja, hogy előnyös, és miattuk „jófejnek" fogják tartani a többiek. Tudatosan formálunk egy képet magunkról, olyanok lehetünk, amilyenek lenni szeretnénk. Félelmetes, hogy mennyi dolgot osztunk meg magunkról, csak azért, mert másoknak is meg szeretnénk mutatni, milyen jók vagyunk, milyen szép helyeken járunk. Ez rám is igaz. „Persze, hogy kellenek képek, a végén még azt hiszik, nincs is életem" – járhat sok ember fejében. Néhány dolgot nem is tudok indokolni, miért csinálom facebookon, talán szeretném tudatni azokkal is, akikkel ritkán találkozom, hogy éppen merre járok. Erről jut eszembe a „becsekkolás" különböző helyekről. Előfordult már, hogy kérésre én is megtettem, vagy éppen tudatni akartam valakivel, most éppen hol vagyok. Egyik este eléggé meglepődtem, és mosolyogtam azon, hol tartunk. Baráti társaságommal kerestünk egy helyet, ahová beülhetnénk beszélgetni. A hely elég hangos volt, de gondoltuk, megiszunk egy-két pohár bort, aztán hazamegyünk. Nekem nagyon tetszettek a lámpák, így lefotóztam őket. Ebben a pillanatban az egyik volt osztálytársam megkért, hogy küldjem át neki, és mondta, hogy becsekkol. Mondtam, hogy nyugodtan, át is küldtem a képet. Majd a becsekkolás után mondta, hogy mivel neki igazából másnap dolgoznia kell, lassan megy haza. Mosolyogtunk egy darabig még ezen. Elmentünk egy helyre, ittunk egy pohár bort, beszélgettünk, becsekkoltunk, és így már haza is mehettünk. Ismerőseink biztos azt hitték, hogy most belevágtunk az éjszakába, és hajnalig jártuk a szórakozóhelyeket. Holott a becsekkolás után húsz perccel már otthon voltunk. Ezek alapján szerintem nem lehet azt mondani, hogy a facebook valós képet fest rólunk.

Amire még mindenképpen szeretnék kitérni, az a mobilinternet. Csak úgy, mint a facebookot, bizonyos szempontból jónak találom, másrészt pedig szörnyű. Sokáig ellene voltam, mert láttam, hogy a baráti társaságomból mindenki azt nyomkodja, ha kiülünk a Treffort kertbe az óráink között. Nem akartam folyamatosan, korlátok nélkül elérhető lenni. Ha valaki szeretne valamit, a telefonomon amúgy is mindig elért. Aztán a sok elküldött sms miatt nagyon magas lett a telefonszámlám, így gondoltam, még mindig olcsóbban kijövök, ha fizetem havonta a mobilnetet. Ez így is lett, barátommal együtt igényeltünk egy 100 MB-s csomagot. Mondanom sem kell, azóta mi is nyomkodjuk folyamatosan. A liftben, evés közben, az utcán, a villamoson, mindenhol. És ez tényleg szörnyű. Eddig megvoltam nélküle is, de most, hogy van lehetőségem rá, hogy mindenkit egy pillanat alatt ingyen elérjek, kihasználom. Már előfordult az is, hogy azon kaptam magam, hogy hozzám beszélnek, és közben nyomkodom a telefonomat. Régebben ezt sosem szerettem, és most is törekszem rá, hogy ilyen ne forduljon elő. Tényleg kezdenek eltűnni a személyes kapcsolatok, legalábbis mindenképpen kezdenek háttérbe szorulni. Persze emellett hatalmas információmennyiség van a kezemben, és bármit meg tudok nézni, el tudok intézni a telefonomon. Ez nagy könnyebbség, ugyanis napközben keveset vagyok otthon, de sokszor fontos dolgokat kell megnéznem neten. Így sokkal hamarabb letudok mindent, viszont szerintem éppen emiatt, egyre kevésbé tervezek előre. Úgyis mindent meg lehet oldani egy telefonnal, legyen szó ajándékvásárlásról, ebédrendelésről vagy kurzusfelvételről.

Úgy gondolom, nagyon hasznos eszköz az internet, sok információ birtokosai lehetünk másodpercek alatt. De meg kell tanulnunk szelektálni, és olyan dolgokra használni, amelyek valóban fontosak, a kapcsolatokat pedig igyekeznünk kellene személyesen ápolni.

Orodán Anna: Az internet a mai világ elengedhetetlen „kelléke"

A legtöbb ember számára a net a mindennapok nélkülözhetetlen része. Ez persze nem meglepő, hiszen internet nélkül az információk nagy része nem vagy csak késve jut el az emberekhez. Így egyre inkább úgy érezhetjük, hogy laptop, okostelefon vagy egyéb digitális kütyü nélkül semmit sem érünk. Tény, hogy sokszor jó szolgálatot tesz, ha az internet bárhol és bármikor kéznél van, de azért nem lenne szabad elfelejtenünk, hogy 30-40 évvel ezelőtt a szüleink internet nélkül is teljes életet éltek.

Az internet világával körülbelül kilenc-tíz évvel ezelőtt ismerkedtem meg. Akkoriban 13-14 éves lehettem, és csak ritkán jutottam internetközelbe. Így először csak e-maileken keresztül tartottam a kapcsolatot másokkal. Azután mikor már otthon is lett internet, jött az MSN Messenger és a különböző chatprogramok. Ezek után az internet számos új lehetőséget nyújtott. Kinyílt a világ, és sok új dolgot ismertem meg. Sokat segített a tanulásban, és a mindennapi életet is megkönnyítette.

Manapság már el sem tudnám képzelni az életemet az internet nélkül, de azért néha nem árt, ha egy-két hétvégét úgy töltök el, hogy be sem kapcsolom a számítógépet. Amikor bármilyen téren felmerül egy kérdés az életemben, rögtön az jut eszembe, hogy beütöm a Google-be, és az biztosan talál rá valamit. Sajnos vagy nem is annyira sajnos, így vagyunk ezzel a legtöbben. Több időt tudunk vele megspórolni, ha valaminek előre utánanézünk, mint ha elmegyünk valahova, és ott derül ki, hogy valami mégsem úgy van, mint ahogy azt szerettük volna. Ha egy boltot, utcát, éttermet vagy akármit keresek, annak mindig a neten nézek utána. Ha mégsem vagyok internetközelben, akkor pedig – okostelefon híján – felhívok valakit (aki általában az anyukám), hogy nézze meg. Ehhez persze az is kell, hogy az üzletek és cégek webcímmel rendelkezzenek.

Ezen kívül fontosnak tartom megemlíteni a Facebook-jelenséget. Ez ma talán az egész világot összekapcsoló közösségi oldal. Persze vannak más ilyen oldalak is (például a Twitter). Körülbelül négy éve vagyok tagja az oldalnak, és saját magamon tapasztalom a változásokat. Eleinte alig bírtam elszakadni tőle, órákat töltöttem előtte. Bevallom, ma is van, hogy néha beszippant, de egyre ritkábban. Már nem látom értelmét, hogy ennyi időt pazaroljak erre az oldalra, ahelyett, hogy kézzelfogható dolgokat csinálnék. Nagyon kiábrándított, hogy egyre több olyan információt osztanak meg az emberek, ami egyáltalán nem a nyilvánosságra tartozik. Emellett azt is észrevettem, hogy olyan emberek is ritkábban találkoznak egymással, akik korábban elválaszthatatlanok voltak, és mindez a Facebook miatt alakult így.

Nagyon sokat lehetne még írni az internet ránk gyakorolt hatásairól. Sajnos ezek a hatások mostanában egyre inkább negatívan értékelhetőek. Egyre inkább belemélyedünk az internet világába, ami által teljesen elidegenedünk egymástól. Ezzel a problémával foglalkoznunk kellene, mert ha ez így megy tovább, annak beláthatatlan következményei lehetnek.