A látható web kurzus után 2015. tavaszi félévben is indított közös kurzust az ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszék, a Kommunikáció: internet és média műhely és a Kodolányi János Főiskola Kulturális, Kommunikáció- és Médiatudományi Intézet. A kurzus gazdái Bódi Zoltán és Veszelszki Ágnes voltak. Ebben a szemeszterben az előadás-sorozat érdekes címet kapott: Innováció a kommunikációban és a technológiában (IKT). Kíváncsian vártam, hogy a számomra nem túl beszédes cím milyen témákat tartogat majd a félév során. Az első előadás annyira magával ragadó volt számomra, hogy úgy döntöttem, ez lesz a dolgozatom fő témája.

Február 19-én Szvetelszky Zsuzsanna szociológus, az MTA–ELTE Peripato kutatócsoport tagja érkezett hozzánk előadást tartani. Legfőbb kutatási területe a pletyka pszichológiája. Első fontos kijelentése, hogy a jelenben kell élnünk, és tudomásul kell vennünk, hogy manapság a hírek úgy terjednek, mint a vírusok. Ugyanez az állítás igaz a pletykákra is. A szó eredeti jelentése: 'sző, fon'; angol megfelelője gossip. Pletykálkodni egyet jelent a normaszegés normájával, tehát tudjuk, hogy tilos, mégis mindenki csinálja. Olyan ez, mint gyalogosan átmenni a piroson, ha nem jön autó. Az evolúciós lélektan szerint a normaszegés hozzátartozik lelki jellegzetességeinkhez. Effajta magatartásunk nem más, mint a környezetünkhöz való alkalmazkodás eszköze a túlélés érdekében.

A pletyka kezdete körülbelül negyvenezer évvel ezelőttre tehető, amikor az embercsoport együtt élt egy hatalmas tisztáson. Ebben az időszakban még nem volt szükség a pletykákra, hiszen mindenki mindig mindent látott, a lakók életének fontos momentumai egymás előtt zajlottak. Azonban ha már egy ember távolabb ment valami oknál fogva, ételért vagy ruháért, azonnal megkezdődtek a találgatások. A csoportok célja igazából ilyenkor a problémák megoldása és a konfliktusok elkerülése. Csoportban kevesebb erő- és időbefektetéssel sajátíthatunk el stratégiákat, mint egyénileg. A pletykák szerepe fontos a közös értékek kifejezése és fenntartása szempontjából. Emellett segítenek az adott csoport belső konfliktusait kontrollálni, szabályozni. Végül pedig nem szabad elfelejtenünk a pletykálkodás egyik leglényegesebb funkcióját: a saját hírnév fenntartását, illetve növelését.

A pletykák és a normák az egymáshoz való közelséget és a közölt információ bizalmas jellegét fejezik ki. A pletyka mindig ismerhető szereplő(k)ről szól, és valamilyen nem publikus információt közöl az adott emberről, emberekről. Terjedése során minden lépésben transzformálódik, tehát tények adódnak hozzá vagy éppen (fontos) részletek maradnak ki. A pletykák fontosságukban is különböznek egymástól: az a legfontosabb személy számunkra, akinek az arcát látjuk és a hangját halljuk. A celebekről, ismert emberekről szóló szóbeszédeket elolvassuk ugyan, de nincsenek igazán hatással az életünkre. Azonban a hozzánk közel állókról szóló pletykák befolyásolhatják a kedvünket és akár a tetteinket is, ha nem győződünk meg a hallott információ igazáról.

Szvetelszky Zsuzsanna három pozitív pletykatípusról számolt be nekünk. Az első a portrépletyka, amikor két ember beszél egy harmadik személyről. Ezt a fajta kapcsolatot egy háromszöggel mutathatjuk be, és pozitív hatásként valóban a közösség erősödését is eredményezheti. A második a gyógypletyka, amit szerintem mindenki előszeretettel alkalmaz különböző szituációkban. Például ha egy munka vagy projekt nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, gyakran azzal nyugtatjuk magunkat, hogy más még nálunk is jobban elrontotta. Vagy ha egy állásinterjú nem a kívánt eredményt hozza, ráfogjuk a felvett személyre, hogy biztos protekciója van az adott cégnél. A harmadik a navigációs pletyka, amelyről akkor beszélhetünk, ha egy új ember érkezik egy közösségbe. A csoport minden tagja igyekszik minél több vélt vagy valós információt megosztani az új emberrel. Ez igazából segíti az új személy beilleszkedését és feloldódását. Remélhetőleg később úgyis megismeri a partnereit, és kizárólag a saját véleménye alapján fog ítélkezni.

A pletykák után az előadó áttért a szintén rendkívül izgalmas mémek elemzésére. Az első példa mindenkinek ismerős volt, a képen két Hummert láthattunk. A sztori a következő, 2012 februárjában ráment a Balaton jegére két Hummer H2 típusú amerikai terepjáró, majd beszakadt alattuk a jég. Több se kellett az embereknek, azonnal megindult a mémgyártás. Az internetet azonnal ellepték a vicces és kevésbé vicces próbálkozások. Az emberek fejében pedig megszülettek a következő gondolatok: „akinek Hummere van, az hülye", illetve „aki rámegy a jégre, az hülye". Ebben a példában érzékelhetjük a mémek életünkre gyakorolt hatását.

A mémekről elsőként Richard Dawkins írt Az önző gén (eredeti címén The Selfish Gene) című tudományos-ismeretterjesztő könyvében. Magyarul először 1986-ban jelent meg Síklaki István fordításában. Az utolsó fejezetben olvashatjuk, hogy a mém a kultúrát generálja, és képes terjedni a világban. Darwin óta ez az egyik legjelentősebb evolúciós ötlet. A darwinizmus alapján az evolúció az új formák létrejöttét jelenti, a természetes szelekció pedig az evolúció egyetlen mechanizmusa.

A mém egy pontosan olyan hosszú életű és szapora replikátor, mint a gén. A mém a kommunikáció legkisebb egysége, önmagában is értelmes tartalom. Egyfajta generátor, amely gondolat-lényeket generál. A gondolat-lény egy egységes, integrált mémkomplexum, amely önmagában is értelmes, életképes egység, a természetes szelekció tárgya. Életműködésük az emberek agyában megjelenő gondolatoktól függ. A mém egy másolható gondolati elem, amely replikáció, más néven sokszorozódás vagy utánzás során járványszerűen terjed. A különböző mémek versengenek egymással, és csak az számít sikeresnek, amely elterjed a világban. Legfontosabb tulajdonsága, hogy a pletykával ellentétben nem transzformálódik. Képek formájában terjednek a leggyorsabban, de szóban is bekerülhetnek a köztudatba. Például a „moncsicsi" szónak mindenki ismeri a jelentését, a szót hallva egy puha, meleg, pici babusgatni kívánt élőlény jut eszünkbe. Előfordul, hogy valaki a gyermekét vagy épp a kutyáját, macskáját nevezi így.

A mémek terjesztésük alapján két csoportba oszthatók: top-down, illetve bottom-up. Terjedésük egy önszerveződő folyamat eredménye. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a társadalom folyton változik, ez pedig újabb és újabb mémeket szül. Ezen kívül különböző mémek válnak sikeressé egy-egy csoport vagy réteg esetében. Például aki nem szereti a futballt, nem ismeri a csapatokat és nem néz meccseket, az ő számára a Trollfoci által kreált mémek nem nyerhetnek értelmet.

Végül Szvetelszky Zsuzsanna a narratívákról és a storytellingről beszélt. A történetek kezdete körülbelül huszonötezer évvel ezelőttre tehető. Elsőként Robert McKee neve hangzott el, aki 1984 óta tartja híres Story-szemináriumait szerte a világban. 1997-ben összefoglalta tapasztalatait a forgatókönyvírásról Story című szakkönyvében, amely 2009-ben jelent meg magyar fordításban Story, a forgatókönyv anyaga, szerkezete, stílusa és alapelvei címmel, két fordító, Jakab-Benke Nándor és Zágoni Balázs munkájában. McKee szakkönyvében úgy írja le a forgatókönyvek fordulatait, sémáit, mintha egy szakácskönyvet olvasnánk. Könyvében az író bemutatja a jó forgatókönyv elemeit, és azt is, hogyan kell használni a különböző hozzávalókat. Azonban nem győzi hangsúlyozni, hogy hiába a sikerre ítélt sablon, ha nincs valami plusz, ami megfogja a nézőt.

Az internet legtöbbet használt keresőjén a Google-n láthatjuk, hogy a társadalom sokszor megkérdezi önmagát bizonyos kérdéseikről. Folyton válaszokat várunk másoktól azt gondolva, hogy okosabbak nálunk. Érdekes és vicces dolgokat figyelhetünk meg, ha beírjuk a keresőbe, hogy „why is Hungary so..." vagy "why is my girlfriend...". Kipróbáltam a barátnőről szóló kérdést, és az első automatikus példának a következő jelent meg: "why is my girlfriend jealous of my ex". Nem gondolnám, hogy erre a problémára az interneten találjuk meg a megfelelő választ. Mégis számos egyszerű és tudományos magyarázat található a világhálón erre a kérdésre, és a legtöbb embert megnyugtatja a tény, hogy más is küszködik hozzá hasonló gondokkal.

Kutatások bizonyították, hogy az ember történetekből tanul a legtöbbet. Az előadó két konkrét példát hozott, amellyel érzékeltette ezen kijelentés igazát. Az első történet egy kis erdőben játszódik, ahol egy arra haladó személy egy kis házat fedez fel. Belépve az ajtón, jobbra és balra két újabb ajtót fedez fel. Az egyik szobából keserves sírást hall, míg a másik szobából csupa vidám hang és nevetés szűrődik ki. Mindkét szoba tökéletesen ugyanúgy néz ki, középen hatalmas asztal roskadásig tele finom falatokkal, az asztal körül pedig emberek ülnek. Azonban az evőeszközök nem felelnek meg a célnak, túl hosszú a nyelük, és az emberek képtelenek velük egyedül enni. Az idegen egyik szobában az éhes emberek jajveszékelését és önsajnálatát figyelhette meg. Míg a másik szobában az emberek egymást etették, és jókat beszélgettek, miközben jól is laktak. A történet tanulsága, hogy az embernek szüksége van társakra, hogy boldoguljon az életben. Be kell ismernünk magunknak, hogy nem szégyen segítséget kérni másoktól, ha a helyzet úgy kívánja.

A második történet még magával ragadóbb volt számomra. Egyszer egy király elhatározta, hogy elkészíti az országa legfinomabb borát. Az udvarában felállított egy hatalmas hordót, és felszólított minden borászt, hogy a legjobb borából öntsön bele egy pohárral. Sorban érkeztek az emberek, mindenki nagyon izgatottan várta az eredményt, beleértve a királyt is. Amikor mindenki beletöltötte a maga adagját, a király odalépett és a kupájával merített egyet. Azonban mikor megízlelte, csodálkozva állapította meg, hogy vizet iszik. Kiderült, hogy mindenki sajnált egy pohárnyit a legértékesebb borából, és egytől egyig azt gondolták, hogy a többiek nedűje mellett senkinek nem fog feltűnni, ha csak vizet öntenek a hordóba. Mindkét történet az emberiség óriási kritikája. Amíg az emberek nem adják a legjobbat magukból, addig nem hozhatunk létre semmi tökéleteset. Természetesen ez nem minden szituációra igaz, néha egyedül kell boldogulnunk, és úgy kihoznunk magunkból a lehető legtöbbet. Azonban fel kell ismernünk azokat a helyzeteket, ahol csapatban erősebbek és jobbak vagyunk, mint egyedül. Nem szabad irigynek lenni, és megtartani minden jót. Van úgy, hogy ha megosztjuk értékeinket egy cél érdekében, akkor mi is boldogabbá válhatunk.

Az előadás végén Szvetelszky Zsuzsanna még több hasznos tanáccsal látott el minket. A gyorsan változó világban a komplexitás folyamatosan nő, és 0-24-ben figyelnünk kell mindenre. Nincs egy követhető modell, adaptívvá kell válni. Kijelenthetjük, hogy manapság párhuzamos világokban élünk, és a legjobban alkalmazkodó „éli túl", vagyis lehet igazán sikeres az életben.