Ilyesmi már régen történt: ismét felfedeztem egy várost, ahova érdemes visszatérni. Ez a város pedig:

Prága

Első látásra az volt az érzésem a városról, hogy Monarchia korabeli játékházikókat pakoltak egymás mellé, és mindig érdemes fent hordani az orrunkat, hiszen a földszinti boltok-kocsmák-szuveníresek fölött hihetetlenül szép, különleges, másutt nem látható házhomlokzatokra lelhetünk. Én is meg tudom erősíteni azt az állítást, hogy elhelyezkedésében Budapestre hasonlít: a Moldva (Vltava) két partján fekszik, a síkabb Óvárossal és a dombos-hegyes Vár résszel. Harmadik megjegyzésem még, hogy erre a városra nagyon sok idő kellene, hiszen "az ördög a részletekben rejlik", a sok apró részlet-néznivaló akár egy helyszínen is napokra le tudná kötni a figyelmet.

Prága - második látásra: a látnivalók

Túránk első állomása a Vencel tér volt, ez kissé csalódás volt, nem azért, mert nem szép (merném is ezt állítani), hanem mert nem ilyen kép élt róla a fejemben: egy, szinte beláthatatlanul hosszú, viszont viszonylag keskeny teret kaptam, az elképzelt kis kör alakú, kisebb-nagyobb házakkal szegélyezett helyett. Ezt azonban megkaptam az Óvárosi téren. A teret a Tyn-templom, a Szent Mihály templom, az óránként órajátékozó Városháza-torony, a ház a perchez és sok, néven nem nevezett, de megcsodálnivaló ház övezi. Közepén Husz János szobra áll. Felmászva a toronyba, remek rálátást kapunk nemcsak az egész térre, hanem a város nagy részére is. Innen is látható a Lőportorony (sajnos a mellette álló szecessziós reprezentációs ház kevésbé), de mindkettőhöz elballagtunk közelre is. Mindkét délelőtt "csoportos foglalkozás" volt, a csapat együtt sétált egyik látnivalótól a másikig. Az igazi élményt nekem a délutáni "szabadprogram" jelentette, hiszen a kötelezo néznivalókat letudva, belevetettük magunkat a kis utcákba, hogy megismerjük a város nem teljesen hivatalos-turisztikai oldalát is. Ez persze szinte lehetetlen, hiszen annyi a turista, hogy cseh szót alig hallottunk (magyart, franciát és olaszt jóval többet), talán ezen a hétvégén többen is voltak, mint a városlakók.

A második napot a "budai" részre szántuk, a Wallenstein-palotára, az Arany utcácskára (ahol "korhű" modern árusok kínálják árujukat, a kafkai házat megtekinteni vágyóknak is), a köztársasági elnök palotájára, a Szent Vitus katedrálisra (kicsit a kölni dómra emlékeztetett, de ezt nem hatszáz, hanem közel ezer évig építették), a Loreta zarándokhelyre (amely ottjártunkkor éppen egy harangjátékkal örvendeztetett meg bennünket). Délután sajgó lábbal ugyan, de lebattyogtunk vissza az Óvárosba és továbbra is folyamatosan ejtettük le az állunkat (az óvárosi Kafka-háznál, a Josefov zsidó negyedben, de legfőképp a szecessziós Mucha-múzeumnál).

Gasztronómia

Mi nem kifejezetten sörtúrára indultunk, de ez is kihagyhatatlan Prágában. Feltérképeztük a terepet: megtaláltuk Hrabal kedvenc kocsmáját (az Arany Tigrist, ahol egykor Havel és Clinton is sörözgetett, de annyian voltak, hogy csak egy fénykép erejéig fértünk be), megtaláltuk Svejk kocsmáját (itt is körbenéztünk), végül első napon a nevében nem tipikusan, de ételválasztékában tipikusan cseh Puskin étterembe tértünk be. A káposztás-knédlis kacsa volt a "legmerészebb" választás. Este az egész csoport egy sörpincébe tért be (hatalmas csalódás volt, hogy egyetlenegyféle sört kínáltak, a plzenit). Második nap pedig a legendás Két Macskában ebédeltünk, cseh élőzene és (végre) barna sör mellett. Hmm, remek volt, még akkor is, ha a szervizdíj mellett zenedíjat is felszámoltak (ebben csak az volt a vicces, hogy majdnem több volt, mint egyikünk ebédje). A túránk legvégén pedig a Vencel téren tértünk be egy kávézóba, elsősorban lábat pihentetni. Hazafelé pedig maradék pénzünket egy abszintba ruháztuk be, még nem kóstoltuk meg, de a bárszekrényben feltétlenül jól fog mutatni a zöld színével.

Hatalmas élmény volt ez a prágai kiruccanás, és - hogy bezáruljon a levelem elején megkezdett kör - ide vissza kell térni!

Sörös-becherovkás-abszintos szép napot kívánok mindenkinek!