Az év oktatója 2020
2020. július 01. szerda, 11:36

A 2019/2020-as tanév zárásaként, a pedagógusnap alkalmából Az év oktatója elismerésben részesültem a Budapesti Corvinus Egyetemen. 

 

A díjátadó ünnepségen elhangzott méltatás:

Kivételes oktatói és kutatói tehetség. Az újmédia egyik legismertebb hazai és nemzetközi kutatója, különös tekintettel a digitális kommunikáció új jelenségeire. Második éve 300 százalékkal teljesíti az egyetemi teljesítménybeli elvárásokat. Hallgatói értékelései kiemelkedőek. A szakos tehetséggondozás vezéralakja, szervezője, előkészítője. Az egész egyetemre meghirdetett hallgatói verseny szervezője, amelyből országos helyezés is született. Az éves tudományos konferencia (Tudománykommunikáció) fő szervezője. Szerkesztője több intézeti és országos tudományos kiadványnak. Németül és angolul előad és publikál, nemzetközi konferenciák meghívott előadója.

 

A köszönetként elmondott beszédem:

Ha a Corvinus-egyetemre gondolok, három fogalom jut eszembe: Elsőként a folyamatos, kemény, de élvezetes munka. Majd az ösztönző közeget jelentő kollégáim a Kommunikáció és Szociológia Intézetben. Külön kiemelem intézetigazgatónkat, aki példájával tanít, utat mutat. Harmadikként pedig a közösség: a szoros szövetség a hallgatóinkkal, akikkel együtt és akik miatt öröm az oktatás. Hálásan köszönöm ezt a további munkára ösztönző elismerést.

 

Sajtóvisszhang

Halasmédia

Halasi Tükör

Baon

 

Keresés

Google-ajánlat