Az egykori porosz, majd 28 évig kettéosztott főváros: Berlin

Öt napot töltöttem most Berlinben, egy ott vendéghallgató barátnőm és még ötven Bochumban studírozó külföldi társaságában. Szerda reggel indultunk Bochumból, az AAA (Akademisches AuslandsAmt, azaz a külföldiekért felelős egyetemi iroda) szervezésében, egy ötvenfős, teljesen internacionális csoporttal és két német vezetésével. A hétórás buszút minden különösebb izgalom nélkül telt - főként, hogy nagy részét végigaludtuk.

Délután már találkoztunk is barátnémmal, vacsora után pedig a csapatbeli román sráccal (Közép-Kelet-Európa, tarts össze jegyében) sétálgattunk hárman a Kurfürstendammon, a Gedächtniskirchénél, végezetül a Kantstrassén a Kant Caféban glühweinoztunk, forralt boroztunk, és jókat beszélgettünk.

Csütörtökön buszos városnézésen voltunk – sok mindent láttunk, de nagyrészt a buszból, néha tartottunk 10-20 perces kiszállós szünetet, például a Checkpoint Charlie-nál (az egykori fal híres átkelőhelye), az Olympiastadionnál, a Potsdamer Platzon, a Museumsinselnél (sok múzeum egy helyen, a Spree két ága között), láttuk a sok azbeszt miatt lebontásra ítélt, rém csúnya, egykori DDR-épületet, a Palast der Republikot (másnap a híradások nagy tiltakozásokról szóltak: a németek, és nem csak a kelet-berliniek, védik ezt az épületet, mivel unikumszámba megy ma már az örökkön építkező Berlinben). A délután a miénk volt: „helyi” kísérőm a panorámaemelet és a filmmúzeum látogatását javasolta, és milyen jól tette: Európa leggyorsabb liftjével utaztunk: 20 másodperc alatt a 24. emeleten voltunk, 8 m/s sebességgel, és körbetekinthettünk a városon, utána pedig a német és a hollywoodi film történetét követtük nyomon, egy interaktív múzeumban. Este a csoporttal a Reichstag kupolájába mentünk fel, láttuk felülről a Bundestag óriás sasos székhelyét és persze az esti, kivilágított várost.

Egészen este pedig egy híres-hírhedt kocsmába látogattunk: Klo, azaz klotyó a neve, igencsak érdekes a hangulata: a székek helyenként vécéülőkék, az asztalok föl-le mozognak, a székek maguktól is forognak, néha a plafon lejjebb ereszkedik és van egy zenét keverő és folyton beszélő dídzsé is, aki mindenkit „szívat” (szép német szóval verarscht, ezt nem lehet szebben mondani, mert ez az igazság). Ja, és kórházakban használatos kacsákból lehet sörözni, akinek gusztusa és pénztárcája engedi.

Pénteken a zsidó múzeumban délelőttöztünk, délután a csoportos Németország-történeti kiállítás helyett (mivel ezt már két éve láttam, és akkor is nagyon unalmasnak találtam, mint most a többiek is) a Checkpoint Charlie múzeumba mentünk: a kettéosztott Berlin történetét dolgozzák fel, sok egyéni történetet, sikeres és -telen menekülési kísérletet mutatnak be, nagyon szemléletesen. Többször Magyarország is felmerült – mint lehetséges keletről nyugatra szökési útvonal. Az esti program ezután az állami operaházban volt (Staatsoper Unter den Linden): Carmen – francia nyelven, német felirattal, három és fél óra, ez így mind elég negatívan hangzik, de remek előadás volt: jó énekesekkel, ismert dallamokkal, változatos rendezéssel. Sokan most voltak először operában a csoportból, szerencséjük volt, hogy elsőre jó élményt szereztek e nem könnyű műfajból.

Szombat Potsdamé volt: buszos városnézés, saját poénjain egyedül nevetgélő, de kedves idegenvezetővel, mínusz fokos hideggel, kevés buszelhagyási kedvvel, de megnéztük a Cecilienhofot (ahol a potsdami konferencia volt), a holland és az orosz negyedet, valamint a híres Sanssouci kastélyt, ez utóbbit belülről is. Előtte a kertben hatalmas csoportos fotózást csaptunk: szegény csoportvezetőnk csak pattogott az egyik kamerától a másikig… Délután ismét nyakunkba vettük a várost: a KaDeWe (Kaufhaus des Westens) hét emeletén át ejtettük le az állunkat, e hihetetlen gazdagságot látva, aztán metróépítés miatt bő félórás késéssel értünk az Alexanderplatzra, a világórához, ahol további magyar barátaink már összefagyva vártak ránk: beszéltünk öt percet, megörökítettük a pillanatot, és már suhantunk is kétfelé: még egy buszos városnézést tartottunk, egy menetrend szerinti, de elsősorban turistáknak szánt busszal. És este szinte az egész csapat, legalább harmincan, ismét a Klo nevezetű helyre ment bulizni – előbb alig volt helyünk, az este végére különtermünk lett, még táncteret is csináltunk az egyébként szűkös kocsmában. Így aztán elmondhatom, hogy Berlinben két teljes estét is a vécén töltöttem…

Vasárnap Bochum felé indultunk, még betértünk a Pergamonmuseumba, a híres Pergamon-Altart és az Istar-kaput megcsodálni. A hazaúton a nagy alvászat egyik szünetében Magyarországot népszerűsítettem: nyolc chilei utazik gyönyörű fővárosunkba. Ha találkoztok velük, bánjatok jól velük! :-))