Érveléstechnika a Csányi Alapítványnál
2013. november 23. szombat, 00:56

2013. november 22-én a Csányi Alapítvány kaposvári közösségi házában tartottam érveléstechnikai tréninget 11.-es diákoknak.

Az alapítvány hátrányos helyzetű, tehetséges diákok szociokulturális megsegítését tűzte ki céljául, többek között az iskolai munkát fejlesztő-oktató és gazdagító-kulturális eseményekkel. Az Életút program a résztvevők 10-11 éves korától 14 éven át, a felsőoktatási tanulmányaik befejezéséig jelent folyamatos, mentorok által kísért tehetséggondozó tevékenységet.

Az Alapítvány a Mathias Corvinus Collegiummal kötött partnerségi megállapodása keretében jártam a kaposvári központban. A mentorált diákok belső pályázat alapján, többek között egy érvelő esszé megírásával jutottak a tréningcsoportba. 13 motivált diákkal találkoztam, akik minden feladatnak nagy-nagy lelkesedéssel álltak neki.

 

20131122 CsanyiAlapitvany3 kisFotók: V. Sárközi Angéla (csanyialapitvany.hu)

 

Az ismerkedős, bemelegítő, memóriafejlesztő gyakorlatot követően a diákok választotta témakörökben, az általuk megfogalmazott tételmondat megfogalmazása után érveket és ellenérveket gyűjtöttek. A primácia-recencia hatás működését egy memóriakísérlettel ismerték meg, és e tudást is felhasználták az érvek elrendezése során. Az így előkészített, felépített érvrendszert – a nyilvános megszólalás nonverbális kommunikációjához és a lámpaláz leküzdéséhez adott tanácsok után – páronként egy-egy kétperces megszólalásban prezentálták. Változatos, a diákokat érdeklő témákról esett itt szó: számítógép és ember, sportolók fizetése, munkavállalás itthon vagy külföldön, filmnézés otthon vagy moziban, a jogosítványszerzés szabályainak szigorítása, könyvtár vagy Wikipédia. E kiselőadásokat szövegesen és pontokkal is értékeltük közösen, kiemelten ügyelve a dicsérendők hangsúlyozására és a javítandó jellemzők feltárására. Dicséretes a lényeglátásuk, és az, ahogyan az építő, egymás fejlődését segítő kritikát meg tudták fogalmazni. Többkörös, egyre növekvő létszámú (páros, négyes) csoportban foglalkoztunk a racionális és az emocionális érvek különbözőségével. Példákkal szemléltetve szót ejtettünk a különböző érvelési hibákról. A tréninget egy kétkörös vitagyakorlattal és jó hangulatban zártuk.

Remek csapatot ismertem meg a Csányi Alapítvány diákjaiban, örültem az együttmunkálkodásnak, „de nagyon”.

 

 

20131122 CsanyiAlapitvany1

 

Példamutató munkát végeznek a mentorok... Elmondhatatlan, milyen körülmények közül jönnek e tehetséges gyerekek, milyen erősek tudnak lenni, és mennyi mindent kapnak az alapítványtól: nem csak pénzt, oktatást, programokat, hanem odafigyelést, szeretetet, közösséget. Minden tiszteletem az alapítvány munkatársaié, de legfőképpen a gyerekeké.

Örülök, hogy részem lehetett ebben. Sokat tanultam.

 

Fotók

E beszámolómból készült mentori összefoglaló a Csányi Alapítvány honlapján

 

 

Diákbeszámolók:

Csepeli Niki

Viszlát lámpaláz
Mint ahogyan a „Alapítványban" megszoktuk, megint jók és érdekesek voltak a feladatok.
Számomra nagyon jó volt ez a program. Csoporttársaimmal jó összhangban voltunk. Mindenki tudta mit kell tenni, minden helyzetben. Hangulat is nagyon jó volt. Igaz kicsit fáradtak voltunk, de még így is megfelelően telt el az a pár óra, amit Ágival tölthettünk. Sok érdekes dolgot tudtunk meg, és csoporttársainkról is tudtunk meg újdonságokat a feladatok közben, annak ellenére, hogy azt hisszük, mindent tudunk egymásról. Mint ahogyan a „Alapítványban" megszoktuk, megint jók és elég érdekesek voltak a feladatok. Memória feladat, a vita témák, amiket mi írtunk, az előadó által hozott játékok érdekesek és inspirálóak voltak számomra. Csoportunknak is jót tett szerintem egy újabb ilyen nagyszerű hangulatú együttlét. Lehetne még ilyen program, mikor ilyeneket csinálhatnánk, mert szerintem ez mindenkinek tetszett. Megtanultuk, hogy a lámpalázat, hogy küzdjük és a félelmet, hogy mások elé ki tudjunk állni. Igazából csak csupa jót tudnék mondani erről az előadásról, és köszönöm, hogy részt vehettem rajta.

 

Kovács Péter

Érvelj velünk

Megtudtuk, hogy kell felépíteni egy jó fogalmazást.
Pénteken iskola után foglalkozást tartott nekünk Veszelszki Ágnes, aki az ELTE kommunikációs szakának tanársegédje. A vita volt a téma, az általunk beküldött fogalmazásokra építette az előadást. Egy ismerkedő játékkal vezettük be az egészet, amit sok információ követett. Mindenre úgy jöttünk rá, hogy nekünk is dolgoznunk kellett. Megtudtuk, hogy kell felépíteni egy jó fogalmazást. Ezt is egy feladattal magyarázta el. Felolvasott szavakat, ezek közül később le kellett írnunk azokat, amelyekre emlékeztünk. Az első és az utolsó szót írtuk le a legtöbben, nem véletlenül. Érvelésnél is ezt kell alkalmazni. Az erős érvek kerülnek a szöveg elejére és végére, a gyengébb érveinket pedig a fogalmazás közepébe kell beépítenünk. Ez a játék nagyon érdekes volt számomra. Érveket és ellenérveket kellett mondani a csoportnak különféle témákról. Miután mindenkit meghallgattunk, Ágnes elmondta, mi volt jó, és min kell javítani. Elmondta az ideális tartást, hogy mindig nézzünk valakire. Szót ejtettünk a nonverbális és a metakommunikációs jelekről és jelentésekről is Mondott tippet arra, hogyan készüljünk fel, és végül hogyan adjuk elő. A legjobb az volt, hogy mindenki közvetlenül viselkedett a másikkal, a délután jó hangulatban telt, sokat beszélgettünk.
Köszönöm Ágnesnek az előadást.

 

Andalics Enikő

Győzz meg

Összességében egy nagyon érdekes, izgalmas és rendkívül jó hangulatú délután volt szerintem a csoport minden tagjának.
Először mindenki bemutatkozott Áginak, de mivel ez egy fejlesztőóra is volt, ezért a bemutatkozást vegyítettük egy memóriagyakorlattal. Mindenkinek vissza kellett mondania az előttük bemutatkozótól hallott információkat. A következő feladatban 3 tételmondatot kellett mondanunk párosával, majd abból egyet kiválasztottunk és két percig érveltünk mellette. Mivel ez az egész délután arról szólt, hogy fejlesszük a retorikai és érvelési képességünket, ezért minden feladat az érvelésről szólt. De mégis mind máshogyan: érdekesen és cseppet sem unalmasan. Egymást kellett meggyőznünk különböző témákban, amit nagyon szeretek, hiszen lételemünk a „vita", az egymás meggyőzése.
Volt, akit könnyebb volt meggyőzni, de akadt olyan is, akit szinte lehetetlen volt.
Összességében egy nagyon érdekes, izgalmas és rendkívül jó hangulatú délután volt szerintem a csoport minden tagjának. Mivel Ági úgy próbálta a képességeinket fejleszteni, hogy közben játszottunk és természetesen rengeteget beszélgettünk, nevethettünk, nem pedig úgy, mint egy sima iskolai nyelvtan órán. Jó lenne ott is hasonlókat átélni.

 

Palkó Richárd

Útmutató a vitázáshoz

Kiváló hangulatban telt el, és rendkívül hasznos volt számomra.
Tegnap délután eljött hozzánk, Kaposvárra a Mathias Corvinus Collegium egy előadója. A látogatás célja az volt, hogy megtanuljuk, hogy egy vitában hogyan adjuk elő érveinket a lehető leghatásosabban, és hogyan védjük meg őket.
A közös délután egy bemutatkozó körrel indult, ahol titkokra is fény derült, de az előzőleg kifejtett esszétémák, mint a különböző zenei kategóriák vagy az elektronikus és a papíralapú irodalom viszonya, a közösségi média és az ott kialakuló szociális kapcsolatok is szóba kerültek. Ezután különböző állításokat megvizsgálva próbáltuk csoporttársainkat meggyőzni a magunk igazáról. Ezt követően megismertük az előadásmód szabályait, és mindenki ki is próbálhatta magát a szónok szerepében, amit a többiek és az oktató is véleményezett. A nap zárásaként pedig a már-már klasszikusnak számító „aki nincs fenn a Facebookon, az nem is számít" állítást vitattuk meg, immár a képzés folyamán elsajátított retorikai eszközöket felhasználva.
Összességében úgy érzem, hogy annak ellenére, hogy péntek délután került sor erre a képzésre, a csoportból mindenki aktívan vett részt ezen a tevékenységben, amely – érzésem szerint – kiváló hangulatban telt el, és rendkívül hasznos volt számomra, mivel sok újat tanultam a Mathias Corvinus Collegium oktatójától, Veszelszki Ágnestől.

 

Kovács Kornél

Egy kiváló nap
Az én személyes kedvencem a retorikai része volt. A pénteki foglalkozás nekem nagy örömöt okozott, és egy óriási kellemes csalódás volt, mert eleinte a hosszából ítélve soknak tűnt nekem, de a végén rájöttem, hogy nagyon megérte a sok érdekes, fejlesztő, játékos feladatokban részt vennem. Úgy tanultam sokat, hogy közben még jól is érezhettem magam. Ritka az ilyen. Az én személyes kedvencem a retorikai része volt, ugyanis már korábban 3. helyezett lettem az iskolai fordulóján az egyik szónokversenyen. Ez igazán az én terepem volt. Összességében egy nagyon jó élmény volt, és remélem, mindenkinek legalább annyira tetszett, mint nekem.

 

Kisiván Milán

Rendhagyó péntek délután

A már jól megszokott bemutatkozós játék után belevetettük magunkat az információgyűjtésbe. Iskola után péntek délutántól estig, egy érdekes előadáson vett részt a kaposvári kettes csoport. Veszelszki Ágnes, az ELTE-n dolgozó tanársegéd látogatott el hozzánk, hogy megtanítsa az érvelés és vitázás minden apró részletét. Mindezt azért tette, mert néhány héttel ezelőtt elküldött pályázatainkat nagyon érdekesnek találta. A már jól megszokott bemutatkozós játék után belevetettük magunkat az információgyűjtésbe. Megtanultuk, hogyan tudunk érveket jól megírni. A téma kiválasztásától kezdve egészen a felépítéséig minden egyes fontos tudnivalót játékos feladatokon keresztül ismerhettük meg. A legnagyobb érdeklődést a házi versenyünk kísérte. Párokban egy-egy tetszőleges vitatémát kiválasztva adtuk elő érveinket és ellenérveinket a témával kapcsolatban csoporttársainknak. Csendesen végighallgatva egymást egy rövid értékelést követően pontoztunk. Bár a verseny szoros volt, mégis sikerült győztest hirdetni. Gratulálok Ricsinek és a Pattinak is, mindketten nagy ászok voltak!

A foglalkozás végére jól elfáradtunk, de mindannyiunk nevében elmondhatom, hogy nagyon élveztük a délutánt. Remélem, még több ilyen érdekes, játékos előadáson vehetünk részt!

 

Keresés

Google-ajánlat