Extremisztánról a KIM-ben (Bognár Adrienn)
2013. december 02. hétfő, 20:26

Ha valaki azt mondja nekem néhány hónappal ezelőtt, hogy eljön majd a nap, amikor megértek valamit a hálózatelméletből, tudni fogom, mi a Gauss-görbe vagy a Cauchy-eloszlás, biztosan kinevetem. Stílszerűen úgy is mondhatnám, én ehhez túl átlagisztáni vagyok.

Nem úgy, mint Nassim Nicholas Taleb, aki éppen azokban az időszakokban tett szert tetemes vagyonra, amikor mindenki más veszített: 2001. szeptember 11. után sokat nyert, majd a 2008-as világválság idején sokszoros milliárdossá avanzsált. Sikertörténete azon alapul, hogy folyamatos napi veszteségekkel kalkulált, így viszonylag keveset bukott. Ez korántsem törvényszerű – márpedig törvényszerűségek Extremisztánban is vannak, csak még nem ismerjük őket.

Erre világított rá Mérő László matematikus-pszichológus, aki hozzátette: kevés tudományos ismerettel rendelkezünk Extremisztánról, és ezek épp arról szólnak, hogy a dolgok itt nem jelezhetők előre. Ezzel szemben Átlagisztánról rengeteg tudományos ismeretünk van, ezért működése többnyire kiszámítható, a dolgok jó előre jelezhetők. A biológiai élet Átlagisztánban, a gazdasági élet pedig ma már Extremisztánban zajlik.

Az előadás alatt olyan izgalmas kérdésekre is választ kaptunk, hogy milyen magas egy átlagos két méter feletti magyar (204 cm), mennyi idős egy átlagos 90 év feletti (93 év), mennyi vagyona van egy átlagos 5 milliárd Ft feletti vagyonnal rendelkező embernek (22 milliárd Ft) vagy mennyi tőkéje van egy átlagos 5 milliárd dollár feletti tőkéjű cégnek (27 milliárd dollár).

Hogy mi vezetett Extremisztánhoz? Mérő László szerint ennek több oka is van: a tudás, a tőke felhalmozódása, a növekvő komplexitás vagy éppen a Máté-effektus (akinek van, annak adatik, akinek nincs, attól elvétetik. Egyik sem új keletű jelenség, de valószínűleg csak mostanra erősödtek fel igazán azok az együttes hatások, amelyek elsősorban a gazdaságban és a technikában jelentkeznek.

Az előadásnak köszönhetően bepillantást nyerhettem átlagisztáni életem extremisztáni dolgaiba, és ígérem, ezután (a tanács alapján) bölcsen megválasztom, mikor leszek ostoba.

 

Keresés

Google-ajánlat