Az Akademisches Auslandsamt (AAA) szervezésében utaztunk Kölnbe. Az egész nem indult valami rózsásan, ugyanis egy órát kellett várnunk a bochumi pályaudvaron, mert a szervező elnézte a vonatindulást. (Német precizitás? Biztos ő is külföldi, mint mi… És nem is vagyunk önkritikusak...)

De aztán sokkal jobban folytatódott a napunk, persze nem az időjárással, egész nap locsogott-pocsogott, de a programok kárpótoltak minket! Volt egy városnézésünk idegenvezetővel (Óváros, Rajna-part, Römisch-Germanisches Museum, megtudtunk sok mindent a városról meg a Kölschről, ez a kölni sör es az ottani nyelvjárás neve is). A sört ki akartuk próbálni, de nem 3 fokban... Maradt inkább a forró kávé! Majd ugyanezzel a vezetővel bementünk a dómba, körbevezetett minket (így sokkal érdekesebb volt, mint ezen a nyáron vezető nélkül). 600 évig építették a dómot, bizony nem siették el a dolgot. Mivel vezetővel voltunk, még a belső kápolnaszerűségbe is bekukkanthattunk. Állítólag itt őrzik a három királyok csontjait…

A következő programpont igen ízletes volt: szabad program gyanánt a csokoládémúzeumot választottuk. Nem kell mondanom, becsokiztunk (azóta koplalunk csokiügyben). Jópofa kiállítás is volt a csokikóstolón kívül: az aztékokról, a kakaóbabról (most nekem is van 2 szem, a saját 2 szememen kívül :-)). A szemünk előtt gyártották a csokit, amit utána meg is kóstolhattunk. Meg a belépő is csokiból volt...

Közös, csoportos program volt a Ludwig Museum (a pestihez hasonló), szerencsére volt vezetőnk, tényleg nagyon érdekes tárlatismertetőt tartott: nem adatokat sorolt, hanem kérdezett, mit látunk a képen, mit jelenthet stb. Az ismertebbek közül a Picasso-képeken kívül láttunk több német művet is.

Visszafelé pedig láttuk a vonatból a dómot kivilágítva. Nem kell mondanom, igen impozáns. A vonatúton szomorú és vidám szerelmi történeteket meséltünk, a végén persze a szomorúakból is mulatságos kerekedett...