Öt csoportra osztom a többieket, és mindegyik csoportnak adok egy-egy szövegrészletet egy bizonyos korstílusból (pl. romantika, reneszánsz stb.), még rögtön a kiselőadásom elején, bevezető feladatként. A csoportoknak meg kell állapítaniuk, hogy az ő szövegrészletük milyen korstílusban íródhatott, és ezt indokolniuk is kell. Nem fogom rögtön elmondani a helyes válaszokat, hanem elkezdem a kiselőadást, és aki közben kitalálta, hogy az elmondottak alapján melyik korstílushoz tartozik a kapott szövege, az jelzi nekem. Aki meg esetleg nem jött volna rá, a kiselőadásom végén mindenképpen megbeszéljük.

Kódex-irodalom (példa az explikáló részletezésre):

„Első ellenség ez velág. Másod test, harmad ördög. Embernek első ellensége ez velág… Kell azért minekünk ez velágot el távoztatnunk sok okért. Első okért, mert ő benne szünetlen való félelem vagyon. Másod okért mert semmi nyugodalom őbenne nincsen. Harmad okért, mert teljes gonoszsággal. Negyed okért, mert ellenködést szerez isten között és ember között. Ötöd okért, mert álhatatlan és hazug. Hatod okért… mert vakítja embernek okosságát… (mindegyik oknak többféle  velejárója van, a harmadiknak ez:) Minden mi ez velágon vagyon, avagy hogy testi kívánság, azaz paráznaság, avagy szemnek kívánsága, azaz fesvénység, avagy életnek kevélysége… valaki ez hármakat követi, ördögnek hatalma vagy ő rajta.” (Bod-kódex)

 

Barokk:

(…) Mindazonáltal így is, hogysem mint a vén hegedűs szokását, inkább igyekezvén követnem a jó vérű agg ló természetit, amiképpen az, ha meg nem eheti is elegedendőképpen abrakját, de megröhögi mégis azt, és amint lehet, faldokja is, hogy azzal régi jó természetérűl többre elégségtelenségében is jelt adjon; hasonlóképpen bennem is az Nagyságod palatínusi új méltóságán örvendező mások verseinek előttem palolására felforrván annak a vérnek még meglévő cseppecskéje, amelyet az Medusa vérével egyveledett Pegasus forrásábúl az ifjabb esztendőkben hörpentettem vala, nem lehetett megtűrnöm, hogy annak ingerlésébűl még egyszer a versíráshoz ne kezdettem volna, ha azt csak úgy esik is megszagolnom, mint az agg lónak az abrakot, és amit azonközben egyszer is, másszor is öszveszedegethettem, amíg az ország házánál lévő gyűlésekben egyéb dolgokra kellett elmémet fordítanom, azt, ím, én is a Nagyságod méltóságos személye eleiben bocsátom, azmellyel ha későbben tanáltam is felserkennem másoknál, annyiban mindazonáltal nem vagyok utolsó, hogy azok idegen nyelvekbéli írásokkal, én pedig magyar versekkel örvendezek a régen kívánt magyar palatínus új méltóságának, melyet is érdemetlen szolgájátúl méltóztassék jó neven és azon versekben maga gyámoltalanságán siránkozó Nimfa igyét is szívére úgy venni, hogy amely Griffnek szárnya alá folyamodott, ottan kívánt nyugodalmat vehessen az is magának. (Gyöngyösi István: Palinódia)

 

(deákos) Klasszicizmus

Sokszor Herkules is orsót fog kezébe,
Ha tüzesen pillog Omphalis szemébe.
Sokszor amely hérós Atlást feljűlhatja,
Egy csalóka szemű asszony elaltatja.
Sokszor aranycseppé kész az ember válni,
Csakhogy Danaéval lehessen tréfálni.
Egy szőke tinónak sokszor nagy az ára
A kedves Európa megtréfálására.
Jupiter Lédáért lesz egy fehér hattyú,
Illyen a világon, aki - - fattyú.
Gyenge lábon állnak a tenger habjai
Buborékiból nőtt Vénus férjfiai.
Amelly személyt a sok isten el nem nyeri,

A szennyes Vulcanus teste elkeveri. (Csokonai Vitéz Mihály: Mit nem csinál a szeretet?)

 

Romantika:

 

Ah hova, ah nagy Egek! hova tüntek el annyi szerencsés
Napjaim, hol kegyetek víg örömekre hozott?
Gyászba borúl éltem, fut tőlem előbbi szerencsém,
Mellyel egész Földet nyájasan áltölelém.
Már az idő, melyben vigasággal adóza szerelmem,
Megszűnt, s e zavarok közt lehanyatlik erőm.
A rohanó esetek tűndér képével enyelgő
Érzetek eltűntek hajdani kedvem alól.
Mindenem eldúlá az irígy sors kényi, ezentúl
Csak magam, elhagyatott! megkeserűlve nyögök.
Míg Lidikém ajkán, s kiderűlt szép arca vonásin
Függhettek lánggal gerjedező szemeim.
S egy szép pillantat szöke vissza szemembe szeméből,
Egy bizodalmat adó csók heve szálla reám.
Haj, mi igen boldog, mi szerencsés életet éltem!
Nem vala ily habozó, csendesen álla hajóm.
De hamar eltűntek nyúgalmam napjai, álfény
Volt, mire bámultak megcsalatott szemeim.
Ím más boldog ölén enyeleg szép tárgya tüzemnek.
Elfordúl, ha közel járva, feléje megyek,
S csendemet elzavaró báját elzárja szememtől,
Ah mi kegyetlen szív, ah mi kegyetlen alak!
"Hát hova futsz tőlem, kegyesem, kiben éle reményem?"
Hasztalanúl rebegek, megveti mindenemet.
Nincs hova fordúlnom, mikor a rév, melyre ügyeltem,
Ellenem áll, s a víz mélyire visszataszít.
Futva remény nélkűl, tova hagyva előbbi tanyámat
Kell csavarognom az éj kétes homályi között.
S tán soha fel se derűl a rég várt hajnali csillag,
Melynek lángja után fényre derűlne napom.
Tengeren és ligeten, várasban, puszta magányban
Nem könnyűlve követ bánatom, űzve nyomoz.
A hanyatló nappal inségem nyögve beszélem,
Szintúgy amikoron kis tüze kelve tenyész.
Jöszte felém, kedves! s ha segéded nyújtod, azonnal
E sanyaru inség súlya alól kikelek.

(Vörösmarty Mihály: Egy boldogtalannak panasza)

 

Reneszánsz:

Ebből, vitézök, sok jót tanulhattok,
Szállott házba mi szükség, meghallyátok,
Minden igyetökben mint forgódgyatok,
Hogy jó hírben, névben maradhassatok.

Sok jó adassék memből vitézöknek,
Kiktűl megtartaték vára Egörnek,
Rabságtúl maratta ez földi népnek,
Bora, kenyere hegyeknek, völgyeknek.

Ti hallyátok Egör istóriáját,
Ne bánnyátok én szóm szaporodását,
Mert négy részre osztom ennek mondását,
Hogy bévebben ércsétök nagy csudáját.

Írom első részében Egör várát,
Ő állását és minden rendtartását,
Az többibe az erős ostromokat,
Porfelgyúlást, terek szégyenvallását,

Írnak vala másfélezörnegyvennyolcba,
Szent Jakab hónak huszadik napjába,
Egör vára lőn jó királ számába,
Érté királ Egröt nagy pusztaságba.

(Tinódi Lantos Sebestyén: Eger vár viadaljáról való ének história – részlet)