Ámokfutásszerűvé vált utazás németországi barátaim lengyelországi esküvőjére

Még réges-régen megkaptam a meghívót a német–lengyel baráti páros lengyelországi, augusztus végi esküvőjére. Úgy terveztük, hogy Drezdába elvonatozom, és onnan ismerősökkel autózom tovább a lengyel–cseh–német határon fekvő kis faluba, ahol a lakodalom helyszínét adó kastély található. Ezzel szemben az élet (de főleg a Sziget fesztivál) felülírta a terveimet: a Keletiben a nemzetközi pénztárban első jegyvásárlási próbálkozáskor, éjjel tizenegykor legalább másfél órás sor állt, legközelebb reggel (a tervezett út előtti nap) pedig két és fél órás sorban állás/ülés/fekvés/kínlódás/szenvedés/pislogás/szemforgatás után derült ki, hogy nincsen már jegy egyetlen, Drezdába tartó vonatra sem. Egyetlenegy ülőhely nem volt már! Hogy miért is nem lehet még 2014-ben interneten nemzetközi vonatjegyet venni, de legalább a jegyek elérhetőségét ellenőrizni? Hazakullogtam, szusszantam egyet, és végigpörgettem az összes utazási lehetőséget (GPS-stílusban: újratervezés, újratervezés...), végül a Lengyelországba repülés mellett döntöttem.

Az utazás napján közel 13 óra alatt tízféle közlekedési eszközzel (hetes busz, vonat, ferihegyi busz, reptéri busz, két LOT-jet Budapest–Varsó és Varsó–Wroclaw között, busz a wroclawi reptér-városközpont között, egy először lerobbanó, majd egy kis várakozás után érkező távolsági pótbusz, barátok autója) jutottam el Staniszowba (német nevén Stonsdorfba). A kastély látványa kívülről-belülről és a végtelenül meleg fogadtatás (no meg az ínycsiklandó vacsora) kárpótolt a megpróbáltatásokért. Szerencsére korábbi mazuri és drezdai látogatásaim során már megismertem a lakodalmas társaság baráti részét, így még könnyebben ment az integrálódás.

A szombatot egy kellemes sétával kezdtük a kastélyparkban, majd belevetettük magunkat a fedett medencébe, és a bugyogás-velneszelés közben minden gond, ami csak volt vagy lehetett volna, elszállt. Miután esküvői külleműre suvickoltuk magunkat, jött a ceremónia: gyors volt és fájdalommentes. A kétnyelvű esküvő filmszerű kulisszák között zajlott, frissen vágott, zöld fű, rózsaszirmokkal behintett vörös szőnyeg, fehér székek, meghatott vőlegény és elérzékenyült menyasszony. Ideális esküvő és lakodalom: nyugodt körülmények, csak mi mint vendégek, velneszelés, szuper társaság, kedves, de nem túltengő vendéglátás, precíz szervezés, bensőséges hangulat. Volt közös tánctanulás, daléneklés a vendégsereg minden nyelvén (még magyarul is), megható (de elviselhetően rövid) köszöntőbeszédek, pezsgős fogadás, különleges menü, bőséggel lengyel vodka, sok tánc és kacagás. És elkaptam a menyasszony csokrát (bár nem így volt tervezve, ugyan korábban a tizenegy éves Annának megígértem).

A bőséges reggelit vasárnap velneszelés, majd a "javítás"-nak nevezett morzsaparti, egészen pontosan új grillparti követte. Este búcsút vettem a friss házaspártól, az egyik barátnő átvitt Jelenia Gorába, onnan pedig Wroclawba buszoztam, ahonnan másnap még egy mázlis hosteles éjszaka után (négyfős szobában egyedül voltam, a szuper tiszta, hangulatos és hihetetlenül olcsó Wratislavia hostelben) Varsón keresztül hazarepültem. (A négy LOT-út során négy nápolyival lettem gazdagabb, ugyanaz a menetrend minden alkalommal: egy nápolyi kosárból, egy víz pohárból.)

Amoklauf quer durch Europa und (/für) eine märchenhafte Hochzeit...