MCC pályaorientációs nap
2016. február 07. vasárnap, 19:43

2016 januárjában a Mathias Corvinus Collegium középiskolásoknak rendezett pályaorientációs napján vettem részt, a kerekasztal-beszélgetés egyik megszólalójaként.

 

A beszélgetés résztvevői: Limpár Imre tanácsadó szakpszichológus; Pozvai Zsolt, a Develor Tanácsadó Zrt. vezérigazgatója, Spiczmüller Bence jogász, az MCC alumnusa és Veszelszki Ágnes nyelvész, az ELTE egyetemi adjunktusa, az MCC tanára voltak. A beszélgetést Tarján Kata tehetségszakértő, az MCC Középiskolás Programjának vezetője moderálta.

A beszélgetésben, illetve az azt megelőző előadásban (Pozvai Zsolt tartotta) szó esett arról, hogy a mostani pályaválasztóknak legfőképpen rugalmasságra, a másokkal való hatékony együttműködésre, a folyamatos változás képességére kell felkészülniük. Beszélgettünk arról is, mit tennénk ma másképp, ha most lennénk tizennyolc évesek – viszonylag megnyugtató volt, hogy a beszélgetőtársak egyike sem változtatna gyökeresen életén, csupán talán a tapasztalatok birtokában lazábban tudna kezelni bizonyos kérdéseket, viszont még komolyabban venné a nyelvtanulást. Az érdeklődő középiskolás diákok első kézből kaptak információkat a közgazdász, a jogász, a pszichológus és a bölcsész(tanári) pályáról is.

 

cikk mcckerekasztal

 

Fotók

 

 

 

 

Keresés

Google-ajánlat