Blue Code, Aperol, Duomo.

Ha három kifejezéssel kellene jellemeznem a milánói hosszú hétvégénket, a fentiek lennének azok.

Három óra alvás után hajnalok hajnalán indultunk repülővel, de legalább így már az első napunk is teljesnek számított, amit ki is használtunk: a szállodába érkezés után azonnal belevetettük magunkat a városba. Merőlegesekhez-párhuzamosokhoz szokott (kocka?)fejemnek szokatlan volt, hogy térkép nélkül könnyen megeshet Milánóban, hogy egy párhuzamosnak látszó mellékutcába kanyarodva az eredeti úticéltól jóval távolabb kötünk ki. Miután megszemléltünk egy, az Internacionálét autós hangszóróból játszó, piros zászlós, május elsejei felvonulást, tovább sétálva rádöbbentünk arra, hogy Milánóban minden út a dómhoz vezet. A kisebb sorbanállás után ingyen látogatható, negyvenezer ember befogadóképességű dóm lenyűgöző a méreteivel, a 3400 szobrával (self-made-útikönyv-infó), a mindenütt csipkés-virágos-emberfejes gótikus díszítéseivel, a teljes bibliai történeteket "elmesélő" üvegtábláival. Kellemes volt a dóm előtti napsütéses ücsörgésünk is: az áramló emberek és a hangulatos zenét játszó utcazenészek elegendő impulzust szolgáltattak a nézelődéshez. A híres, a luxusmárkáknak otthont adó passzázson keresztül eljutottunk a Scalához, kívülről bizony semmi különös, minden bizonnyal a 2013 fős operaház rejtegette a külső szemlélő elől kincseit (és az igazi egy előadás megnézése lehetett volna). Mindenesetre a Scala előtti, Leonardo-szobor köré épült park is szemlélődő ücsörgésre, beszélgetésre, az itáliai napsütés élvezetére csábít.

A második napunk már nem indult ilyen verőfényesen, de nem hagytuk, hogy a szakadó eső kedvünk szegje, és mire a napi programunkat megterveztük (újraterveztük), az eső is elállt. Ha már a divat fővárosában voltunk, nem hagyhattuk ki a kötelezőt ("Milánóban nem lehet semmit csinálni, csak shoppingolni" -- mondták az ismerősök indulásunk előtt, amikor elárultuk az úticélunkat, de ez persze, mint kiderült, közel sem igaz), végigjártuk a világmárkák nagyobb boltjait, begyűjtöttük az idei trendet követő ötleteket (például: túraszandál óriási kék strasszokkal, röpke ezer euróért; de persze láttunk használhatóan szép ruhákat-cipőket-táskákat is, sokat horroráron). A passzázs könyvesboltjában is helyet kapott a divat, szebbnél szebb albumok formájában. Körbejártuk a Sforza-kastélyt a parkjával együtt (nem tudom, a felhős, de legalább már nem esős idő miatt-e), de nem nyűgözött le. Az Aperol kávézóban Aperol fedőnevű pizzához Aperolt ittunk ebédidőben.

Sokan járnak biciklivel (ki is néztem egy Detto Pietro-kerékpárt), remek összképet kap tőle a város. Három metróvonal van (most épül a negyedik, éppenhogy picit lemaradva Budapesttől), a jó közlekedést használtuk ki a harmadik napon, és távolabbi pontokra is eljutottunk. Például piacoltunk: krémes és kemény sajtok: parmezánok, mozzarellák, gorgonzolák (a sajtok gombócartúrjának óriási volt a kísértés), pármai sonkák, mortadellák, tizenféle olívák, tenger gyümölcsei, friss-illatos zöldségek, gyümölcsök... Nagyon kedves eladók próbára buzdítottak, és csak úgy visszhangzott a sok grazie-prego. És ha már vásárlás, a milánói ruhabeszerzés (hm, négy kilóval lett nehezebb a bőrönd hazafelé) is erre a napra jutott. Utána még felfedeztük a Navigliót, a nagy csatorna környékét, amely vízi összeköttetést biztosít Milánónak a 25 kilométerre lévő Comói-tóval és a távolabb elhelyezkedő tengerrel is. Hangulatos éttermek, kávézók vannak a vízparton (ahol az "eredeti milánói rizottó" erőteljes csalódást jelentett, de legalább a pincér nagyon kedves volt). A késő délutánt ismét a dómnak szenteltük: felmásztunk a 200 lépcsőn át a dómteraszra, és búcsúzóul rátekintettünk a városra. Egy hatalmas mennydörgés után felhőszakadás búcsúztatott minket, de köszönjük a fentieknek az időzítést, mert éppen akkor már a metróba készültünk beszállni.

A regisztráció után látogatható, negyedórás turnusokban szemlélhető Leonardo-képhez végül nem jutottunk el. A "hazahoztad az utolsó vacsorát" kérdésre a válaszom: azt nem, mert egyrészt a 9x4 méteres freskó nem fért volna a poggyászunkba, másrészt itthon csak a gond lett volna az elhelyezésével, helyette parmezánt hoztam, de azt bőséggel a[z utolsó] vacsorához.

Hazafelé a repülőn csókosok voltunk, extra elbánásban részesültünk, de szó szerint le kellett szállnunk landolás után (!) a földre: a reptéren a szakadó esőben a fedett, de elkerített ketreces kutyakarám mellett kellett gyalog az épületet megközelítenünk. Meglehetősen kijózanító élmény volt a közel négynapos agykikapcsoló euforikus kirándulásunk után.

Három kifejezéssel kezdtem (bor-mámor-Provence mintájára), azzal is zárom: napsütés, jókedv, Itália.

Grazie, Milano.