Az ITHK kurzus csoportmunkájáról kértem önértékeléseket, amelyeket névtelenül, vegyesen, az esetlegesen azonosító adatokat kiszedve teszek itt közzé, tanulságképpen:

Az információs társadalom és hálózati kommunikáció nevű tantárgy volt a kedvencem ebben a félévben. Aktuális, modern, de mégis minden órán tanultam valami újat. Plusz erről az óráról hiányoztam a legkevesebbet, hiszen tényleg élvezetből jártam be, még az előadásokra is.

Bizonyos területeken, úgy érzem, fejlődnünk kell. Ilyen terület például a nyilvánosság előtti magabiztos előadásmód, a határozott kiállás és a feladat megfelelő koordinálása.

Csoportban dolgozni mindig izgalmas. Csoportban dolgozni olyan emberekkel, akikkel órán kívül is jól megértetem magam? Ezt hívják főnyereménynek. Az előzetes megbeszéléseink már teljesen gördülékenyen mentek, leszámítva Xt, aki mindig késett, de hozott fánkot, így nehéz volt rá haragudni. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer szabadidőmben egy tudományos előadásra fogok menni a mesterséges intelligenciáról, de a projekt kedvéért még ezt is bevállaltam a csapattagokkal. Leigazoltuk a szerdai csoportból kölcsönszerződéssel Yt, aki az operatőri feladatokat látta el, ezúton is köszönjük neki, hiszen ezzel tiszteletbeli csapattaggá avanzsált.

Érdekesnek tartom, hogy kisvideót is kell készíteni a prezentációnkról. Azt gondolom, ez egyfelől hasznos, mert később is vissza lehet nézni, tanulhatunk belőle, és nyoma marad a munkánknak, máskülönben az a rossz, hogy sajnos a felvételek minősége nem a legjobb. Nehéz volt szép anyagot felvenni, illetve a vágás sem egyszerű. Tapasztalatnak azonban nagyon jó volt, hiszen megmutatta milyen nehéz körülbelül 20 percet 3 percbe belesűríteni. Egy kísérletnél benne van a pakliban, hogy meghiúsul. Azt gondolom, ezzel semmi baj nincs.

A kiselőadást követően megbeszéltük a többiek által nekünk szánt üzeneteket, és közösen vontuk le a tanulságot.

Összességében kellemesen csalódtam a csapatunkban.

Összepróbáltuk a prezentációnkat elejétől a végéig. Ezt a részt azért is szerettem, mert ha esetleg volt olyan része a szövegemnek vagy az előadásomnak, ami változtatásra szorul, segítettek csoporttársaim ebben.

A videó megvágása komoly akadályok elé állított minket, amellyel nem csak ezzel a feladattal kapcsolatban, de az egész féléves egyetemi tanulmányaink alatt sokat küzdünk. Sajnos, annak ellenére, hogy a legtöbb órára videót kell készítenünk, ennek a folyamatát autodidakta módon kell elsajátítanunk.

A csoportmunka összességében nem mindig valósult meg abból a szempontból, hogy valaki (túlságosan) keveset vállalt, és ha kértük, sem segített, így a munka legnagyobb része másra hárult.

A sok befektetett munkához az egyik csoporttársunk semmilyen mértékben nem járult hozzá, sőt, még vissza is tartott minket a megvalósításban.

Mindannyian izgulósabb előadók vagyunk, úgy láttuk jónak, ha a sok gyakorlás okozta magabiztosságra építve próbálunk meg előadni. Ez azon ritka csoportmunkák egyike volt, amiből mindenki kivette a részét, együttműködött és komolyan vette a feladatot, a megbeszélt határidőket, és megjelent a megbeszélt találkozón.

A csoportmunka egyik legjobb része volt az, hogy mindenki abban a témában mélyedhetett el, amelyik a legjobban érdekli.

A prezentáció megkezdése előtt a legnagyobb rémálom vált valóra, amely csak előfordulhat gondos felkészülés után – a Prezi nem indult el. Így mostantól mindig elkészítek egy biztonsági Powerpoint-változatot is, minden eshetőségre felkészülve.

Pozitív élményként gondolok vissza az előadásunkra, amelyben megtapasztalhattam a témában való felkészültség előnyeit és a technikai malőröket, amelyeket a jövőben teljes mértékben szándékozom megelőzni, illetve elkerülni.

Egyáltalán nincs ismeretem a videó vágásában, szerkesztésében (mint ahogyan a csoporttársaimnak sem, elmondásuk szerint). Így aztán elmentem egy ismerősömhöz, aki ért ehhez, és vagy 3-4 órán át korrepetált.

Az egyetlen dolog, amit komoly hibának tartottam részünkről, az az idővel való gazdálkodás.

A csapat véleményem szerint kicsit lassan kezdte el a munka lényegi részét.

Amiből tanultam, az egy olyan visszajelzés, amiben azt írta valaki, hogy könyököltem az előadás során. Ezt ott észre se vettem, de az üzenet ráébresztett arra, hogy erre legközelebb sokkal jobban kell figyelnem, mivel a közönség nagyon zavarónak találhatja azt.

Nekik is jó ötleteik voltak, amiktől pedig nekem is újak jutottak eszembe.

Elengedhetetlen, hogy egy összeszokott társaság új ötletgazdákkal bővüljön.

Rájöttünk, minél többen vannak egy csapatban, a feladatok elvégzése annál nehezebb, hisz ahány ember, annyi perspektíva és vélemény.

Csoportunk öt főből állt, és érdekes, de ezt a csapatmunkát éreztem a legigazságosabbnak mind közül.

Nehezen tudtuk összehozni a találkozókat. Volt is egy nagy veszekedésünk, ami abból adódott, hogy nem értettük meg egymást üzenetben, és más részt kezdett el csinálni pár ember, mint ami rá lett osztva.

Szerintem ez már hozzátartozik a felnőtt élethez, hogy sajnos néha áldozatokat kell hoznunk azért, hogy a feladatainkat elvégezzük.

Volt egy kis nézeteltérés. Abban is egyetértettünk, hogy mindenképp többször szükséges elpróbálni, ezért a csapat összes tagja úgy alakította a napjait, hogy össze tudjunk ülni egy csendes helyen, és gyakorolhassunk. Hatalmas vita alakult ki két csoporttag között.

Számít az én véleményem is, hiszen a csoport egyik fontos alkotóeleme vagyok, ugyanakkor nem csak az enyém fontos.

Ami számomra a legnagyobb tanulság volt ebből a csoportmunkából, hogy nagyon sok öt ember egy csoportban. Nehéz összeegyeztetni ennyi emberrel, hogy mindenkinek jó legyen az időpont a közös munkára, egyszerre tudjunk haladni. Ezt Skype konferenciahívással vittük véghez.

Nagyon szívesen dolgoznék még ebben a csapatban az elkövetkező félévekben is.

Szerencsére nagyon izgalmas témát kaptunk, a virtuális valóságot.

A csoportmunkával kapcsolatos előzetesen kialakult rossz tapasztalataim ellenére nagyon jól működtünk együtt. Utólag úgy gondolom, hogy megvan az előnye annak, ha valaki elsőként prezentál.

Élveztem a munkát.

Az egyik legkevésbé stresszes csoportmunka volt ez. Egész korán elkezdtük megbeszélni, mit szeretnénk beletenni a prezentációnkba, és felosztottuk egymás között a feladatokat, így mindenki kényelmesen a saját tempójában tudott haladni.

Mégsem annyira jó dolog a sok csoportos feladat. Remélem, hogy a következő félévben nem lesz részünk ennyiben. Szinte lehetetlen volt megoldani, hogy mind az öten ráérjünk 30-40 percre.

Néha nem tetszett a többiek közlési stílusa.

Úgy érzem, én tettem bele a legtöbb energiát.

Extra kellékeket is tudunk szerezni, és a visszacsatolások is ezt tanúsították.

A csoportmunka összességében nehezen valósult meg, mivel mindannyiunk jobban szeretett volna prezentálni, mint kamerázni. Szerintem semelyik csapatmunkának nem úgy kell működnie, hogy könyörögni kelljen a tagok részvételéért. Én sem vagyok egy gyakorlott vágó, de szerintem ez a feladat nem igényelt hatalmas tehetséget, hanem inkább hozzáállás, precizitás és türelem kérdése volt.

A Netfoglaló valóban hatalmas siker lett. Már majdnem másfél éve foglalkozom videóvágással, az édesapám újságja mellé készülő tévéműsor nagy részét én szoktam rögzíteni. Emiatt egy elég jó kamera és állvány állt a rendelkezésemre.

Az előadásmódomon van még mit csiszolni. A félév során készült prezentációk közül ezt a csoportmunkát élveztem a legjobban. A csoport erőssége magában a tagok közötti összhangban rejlik, nem pedig egy-két ember kimagasló teljesítményében.