Moszkva (2016. augusztus)
2016. augusztus 11. csütörtök, 22:01

Túléltük a veszedelmes orosz taxishiénákat. Kétszer. Na de hogyan is jutottunk ide?

Anyu éppen negyven éve járt Moszkvában egyetemre, és azóta vissza szeretett volna térni. Terveztük is egy ideje az utat, de valami mindig visszatartott (időhiány, bonyodalom a vízum körül, az aktuális politikai feszültségek stb.), ám a nyugdíjazás és az, hogy a volt diákoktól kapott egy jelentős lelki és anyagi hozzájárulást, megadta a végső lökést a moszkvai utazáshoz.

A szervezés nem egyszerű: a vízumhoz kell repülőjegy, szállás (további tíz dollárért meghívólevél a szálláshelytől), biztosítás (az sem mindegy, melyik biztosítótól, nem mindegyik biztosítócéget fogadja el a vízumiroda), fényképész által készített fotó és persze az útlevél, illetve egy hosszadalmas és részletekbe menő online kérdőív kitöltése és nyomtatva leadása. Két (vagy három) napot dolgoztunk az összegyűjtéssel, de végül minden sikerült.

 

A beszámolóimban szokásos kronológia helyett ezúttal a betűrendet követem.

Arbat: Az Arbat a turistaboltoknak, turistacsapdáknak, éttermeknek és (önjelölt) művészeknek helyet adó negyed (vagy igazából utca). Jókat sétáltunk, nézelődtünk itt, és a Varenicsnaja nevű, szovjet nosztalgiakörnyezetet teremtő étterembe többször is visszatértünk. Az utca közepén található egy mellékutcában Coj, az autóbalesetben elhunyt ismert zenész emlékfala: folyamatosan új és új graffitik kerülnek fel a falra, és a rajongók eléneklik itt kedvenc Coj-dalaikat (természetesen egy kalappal a lábuk előtt). Nem messze található az új Arbat (Novij Arbat), ahol a negyven éve is könyvesboltként működő, változatlan kinézetű üzletben tankoltunk fel alaposan a legújabb orosz szépirodalommal (nehezebb is volt a csomagunk hazafelé hat kilóval), és ennek nem az volt az oka, hogy egy szovjet poloskát telepítettek volna a bőröndbe.

Bulgakov-múzeum: Többször olvastam (-tuk), többször láttam (-tuk) színházban A Mester és Margaritát, a Bulgakov-múzeumot nem akartam (-tuk) kihagyni. Az előtte elhelyezett szobrok jópofák, fotózásra csábítanak, de maga a múzeum nem nagy szám (két terem, egy-két bulgakovi írógéppel, az író különböző nyelvekre fordított műveivel), és persze a szám is legörbült, miután az idegenvezető jogtalanul és oktalanul ránk kiabált (lásd NYET).

Csajkovszkij teázó: Kellemes hangulatú, legendás teázó-kávézó, ahol ebédet is lehet kapni. Természetesen a pincérek egyike sem beszélt angolul itt sem (csak a wifijelszót kérdeztem), de legalább a sütijük és orosz teájuk finom volt. Ajánlom kipróbálásra, például a Bulgakov-múzeum utánra.

Grúz étterem: Utolsó esténket a szállodánkhoz közeli grúz étteremben töltöttük. Végre kedves és szívélyes vendéglátásban volt részünk, és nem csupán az oly jellemző palacsinta-varenyiki-túró hármasból lehetett választani (grúz uborkalevest – kvasszal, illetve tejszínnel, hachapurit és saslikot ettünk). A kedves pincérünk még egy grúz pálinkaféleséggel is megajándékozott bennünket. Megérdemlik a reklámot: Genatsvale étterem az Osztozsenka utcán.

GUM: Megnéztük, mert meg kell nézni. Talán már nincs akkora különleges értéke, mint a szovjet időkben lehetett, amikor egyféle áru volt, de abból ki volt állítva tízezer darab. Nagyáruház, a legismertebb nyugati márkákkal. Mivel nem akartam sem Gucci-szemüveget, sem Louis Vuitton-táskát venni, nem időztünk itt sokat, csak amíg csillapodott az eső, ami elől bemenekültünk az áruházba. Egy másik nap pedig a barátnős szuvenírt és egy csillagászati árú fagylaltot sikerült itt beszerezni.

Hajózás a Moszkva folyón: Az új bazilika, a Hram alatti hídtól indul nyári időszakban félóránként egy sétahajó, egy órát lehet vele hajózni a kanyargós Moszkva folyón: az óriási, már csak kinézetével is méltóságot és tiszteletet követelő védelmi minisztérium épülete, a túloldalon a Tretyakov galéria 20. századi műveket bemutató új épülete, a Gorkij park fesztiválterülete, illetve egy Erzsébet hídra hajazó átkelő látható az egyik oldalon, a másik irányba hajózva pedig Péter cár gigantikus, a belváros legtöbb pontjáról látható hajósszobra, a Kreml és a Vaszilij Blazsennij bazilika mellett visz a víziút, egészen az egyszerű lakóházként funkcionáló hét nővér egyikéig.

Hét nővér (szem szisztyor): A Sztálin-barokk legjellemzőbb megjelenési módja, hatalmas, díszes toronyházak, amelyekből hét épült, és meghatározzák a városképet. Többet is láttunk közülük közelebbről: az Arbat egyik végén található a Külügyminisztérium épülete, a Lomonoszov egyetem (MGU) főépülete is ilyenben kapott helyet, illetve egyikük hagyományos lakóházként is működik (például a folyó mellett található).

Izmajlovo: Az utolsó teljes napunk egyik kiváló giccsprogramja. A volt olimpiai falu (a Partyizanszkaja megállónál kell leszállni a metróról, itt megtévesztőek az elnevezések), amely a versengésre érkező sportolók és vendégek szórakoztatására, illetve elszállásolására készült. Az Alfa, Béta, Vega és Gamma hotelek egykor olimpikonok lakhelyei voltak, ma négycsillagos (konferencia)hotelekként működnek. Van itt bazár, ahol minden, a belvárosban is kapható szuvenír fél- (sőt negyed)áron beszerezhető, fantasztikusakat lehet alkudozni, különben pedig mindent ránk akartak tukmálni, főleg a sarkiróka-prémsapkát vagy a nemtudjukmilyenállat-bundát. Matrjoska, párnahuzat, fajátékok, Putyin minden formában és méretben, feliratos pólók, üveg- és fémpoharak, bundák, kések, kanálgépek, szovjet kitüntetések, katonaruhák, festékek, festetlen matrjoskák, poháralátétek, dobozkák – itt aztán minden kapható, a sor a végtelenségig folytatható. A bazár mellett látható az ún. izmajlovói Kreml: kicsiben, csúnyábban, de felépítették az ismertebb orosz épületeket, az 1982-es moszkvai olimpiára látogatóknak. A park egyik felét megrágta az idő vasfoga, elég szánalmas az összeomlóban lévő, fából épült Vaszilij Blazsennij, a másik felét is, de ott az épületek javarészét már rendbe hozták, és tapasztalatunk szerint ez az egyik legkedveltebb esküvői helyszín: egy óra alatt három esküvő ment le, műanyag pohárból ivott pezsgővel, konfettirakétával, az építkezés közepén álló limuzinokkal és a majd az „ez is csak Oroszországban történhet" mémgyűjteményekbe bekerülő, érdekesebbnél érdekesebb pózolós fotózásokkal. A látottak alapján úgy tűnik, a limuzin elengedhetetlen része az ünneplésnek, az Izmajlovónál hét Hummer-limuzin is állt egymás mögött a násznépre, illetve a végzős diákokra és családjukra várva.

Kolomenszkoje: Két metrómegállónyi területen elterülő park, újraépített cári, cárevicsi és cárnői palotákkal, nyári lakokkal és még eredeti, UNESCO által is védett templomokkal. Ez volt a cárok városi éléskamrája, alma-, meggy-, körte-, szilvafák, kaptárak, üvegházak sorakoztak (még most is működik, sőt dübörög itt a mezőgazdaság: az elektromos kisautóról is érezhető volt a csábító almaillat az almáskertből). A „helyi kistermelőket" is csábította az ingyen elérhető gyümölcs: szüret után a következő metrómegállónál már lehetett volna a parkban szedett gyümölcsökből vásárolni...

Korcsma: Ukrán étterem, a Lenin könyvtárral szemben, a szállásunk és a Kreml között. Varenyiki, borscs, kvasz; áltradicionális ruhában kiszolgálók, kellemes veranda, pénztárcabarát árak.

Kreml: Szinte egy teljes napot sétáltunk, nézelődtünk a Kremlben. A bejutás nem egyszerű, külön kell sorba állni a jegyért (és minden jegytípusnak külön sora van, érdemes megnézni, hogy ne a leghosszabb sorba álljon az ember, ha csak az udvarba és a templomokba akar bejutni: a legtöbben a kincstárba és a fegyvertárba készülnek, ott legalább fél órát kell számolni a várakozásra), külön kell sorban állni az átvilágítós bejutáshoz (érdemes az egyszerre érkező nagyobb csoportokat elkerülni). A cárpuska az egyik legnagyobb ágyú volt (az ágyúk cárja), inkább reprezentatív, mint harci célokat szolgált, bár állítólag kipróbálták a nyolcvan centi átmérőjű ágyúgolyókkal való tüzelést is. Mellette található a szintén monumentális méretű harang (ez pedig a harangok cárja), amely sosem kongott, hiszen az öntésekor tűz ütött ki a faszerkezeten, és ahogy ráöntötték a tűzoltáshoz használt vizet a kiöntött fémre, az elpattant. Sokáig nem is ásták kis az öntőárokból, míg végül – ha csorbán is, de – kiállították. Csigavonalban befelé haladva a templomok terére jutunk: van külön templom a koronázásnak, a temetkezésre, a harangozásra stb., mindegyikben réges-régi ikonok, vagy eredeti, vagy mesterségesen helyreállított formájukban. A kisebb, a turistakönyvekben kisebb hangsúllyal szereplő templomokba gyorsan bejutottunk (bár inkább a látogatóktól zajos ikon-kiállítótermek, mint valódi szent helyek ezek már). A két nagy templomban a vezetett csoportok ebédidejében (fél egy, egy óra környékén) sikerült órás sorban állás nélkül körbenézni. Nagy öröm volt, hogy egy kedves magyarországi barátom is éppen Moszkvában volt vendégségben, és a Kremlben sikerült összehoznunk egy röptalálkozót (12 sms-be és nem kevés szervezésbe került, de megérte). Zárásként, a Tverszkaja felé sétálva megnéztük a Nagyszínházat, a Bolsojt, ugyan csak kívülről, de legalább minden oldalról.

Lomonoszov egyetem: Az egyik napot az egyetem feltérképezésére szántuk. Metróval lehet eljutni az egyetem épületkomplexumáig, ahol negyvenezernél is több diák tanul a huszonvalahány karon, és ismert (atom)fizikai és matematikai kutatóintézetek és laborok működnek. A metró kijáratától kifejezetten hosszabb sétára kell számítani, vagy az új építésű, épületenként egy komplett magyar városnyi lakosságot befogadni képes panelházak mellett, vagy a kutatóintézeteket magában foglaló, szintén nem kis méretű parkban. Csak róttuk a kilométereket, mire egyáltalán körüljártuk az 1949 és 1953 között, több tízezer rabmunkás közreműködésével felépült és ugyancsak óriási főépületet, amelynek középső részében az adminisztráció és néhány központi intézet kapott helyett, a két szélső szárnyban pedig kutatói lakások és kollégiumok vannak. (A moszkvai út előtti trieri konferencián megismert) Elenától hallottam, aki itt lakott 2010 környékén, a hallgatói és doktoranduszi évei alatt, hogy a berendezés még az eredeti: a leltári száma szerint 1953-as, egyébként Észtországból származó széken és asztalon tanult, és a holmijait az ennél újabb, 1954-es szekrénybe tudta betenni. A szekrény egyébként egy titkos rekeszt is rejtett, amelyhez a polcok felemelésével lehetett hozzáférni (és erre szovjet korszakbeli tapasztalat híján nem Elena, hanem édesanyja bukkant rá). Kezdetben hűtőszekrény nem volt a kollégiumban, csak a jó orosz telekre számítva egy fach az ablak alatt, ahol vékonyabb volt a külső fal. Ez mára új funkciót kapott: itt tudják az internetkábelt behozni a szobákba, merthogy az egyébként vastag falakat lehetetlenség átfúrni. A távolságokat mutatja, hogy az egyetem kilátóterasza, amely közvetlenül a főépület előtt található, közel egy kilométerre van az épülettől (köztük park és szökőkút még az ötvenes évekből származó kerámialiliomokkal).

Metró: Kastély a népnek. Hihetetlen a metróhálózat kiterjedtsége, hossza, összekötöttsége és természetesen a metróállomások díszítettsége. Ahogy mondják, mintha az oroszok lehozták volna a gazdagságot a föld alá. Valódi közlekedési eszközként is használtuk a metrót, óriási távolságokat tesz meg viszonylag rövid idő alatt, és egy-két percenként jár (de sosem láttunk kihasználatlan kapacitásokat). Egy megállóból többször akár két-három vonalat is el lehet érni, persze hosszas, szinte kilométeres sétával a föld alatt, az aluljárókban. Viszont ha az ember egyszer ráérez az állomásokat logikájára (és nem mellesleg el bírja olvasni az állomások nevét), könnyen és gyorsan lehet tájékozódni. Egyik este, amikor esőbe hajlott az idő, metrótúrát tartottunk. Végigutaztunk a körgyűrűn (az ötös, barna vonalon), amely szinte minden vonalat keresztez legalább egyszer. Minden (második) állomáson, amely ránézésre tetszett, kiszálltunk, körbesétáltunk, és egy vagy két szerelvénnyel később folytattuk az utunkat. Ha valakinek erre nincsen másfél-két órája, akkor legalább a minden útikönyvben látható Komszomolszkaja megállót érdemes megnézni. Közvetlenül a háború után, 1946-ban, 1947-ben is készültek metróállomások, a városközponttól távolabbiak az ötvenes, a gyűrűn kívül találhatók a hatvanas-hetvenes években épültek – és amint láttuk a terveket, készül a második gyűrű. Kell is egyébként a gyors közlekedés a tizenkét milliónál is több lakossal rendelkező metropolisznak.

Női kolostor: A remek elhelyezkedésű hotelünkkel (gyalog elérhető távolságban volt a Kreml és a Vörös tér!) szemben volt egy szép templom, arany és ezüst csillagos kék hagymakupolákkal, ezt is felkerestük. A 13. század óta női kolostorként működik a komplexum, és szigorú öltözködési előírások vonatkoznak a látogatókra is.

Nyelv: Óriási szerencse, hogy anyu tudott oroszul kommunikálni, az angollal én legtöbbször semmire nem mentem: a kérdést megértik, de aztán a válasznál elkezdenek nyögdécselni, és óriási felszabadulásként élik meg, ha mondjuk, akkor inkább válaszoljanak oroszul. Pedig kizárólag fiatalokat szólítottam meg (anyu oroszul meg kifejezetten a biztató külsejű idősebbeket). A metrón semmi nincs kiírva oroszul kívül más nyelven, ami csak annak okoz problémát, aki még a cirill betűket sem ismeri (kizárólag a turisták által gyakran látogatott barna vonalon mondták be és írták ki az információkat angolul). Anyu tapasztalata, hogy nem meglepő módon nagyon sokat változott az elmúlt negyven évben az orosz: lexikai szempontból rengeteg az angol átvétel és neologizmus, a kiejtés még lágyabbá, a hangképzés zártabbá, a beszédtempó gyorsabbá vált.

NYET: Azt hiszem, ez volt a leggyakrabban hallott szó, amikor kérdeztünk valamit. Természetesen nem csak emelt hangerőn, hanem ordítva. Például a Bulgakov-múzeumban mondták a recepción, hogy aznap nem kell fizetni, sőt ha van kedvünk, csatlakozhatunk a vezetéshez is. Beléptünk a terembe, ahol az idegenvezető beszélt, és egy óriási NYEEET-tel találkoztunk, ami után aztán lógó füllel kisomfordáltunk.

Puskin Galéria: A kirándulás alatt az egyetlen melléfogásunk. Állítólag régen híres műveket is bemutatott, de most csupa-csupa másolat: volt szobor Dávidból, Mózesből, Laokoónból, Hammurapi törvénykönyvéből, egy sorozat Botticelli-képekből, de értelemszerűen semmi sem eredeti. Talán a múmiás és az írástörténettel foglalkozó termek voltak a legérdekesebbek, de csak az optimizmus és a pozitív élményekre való törekvés mondatja ezt velem. Ezt a múzeumot nem ajánlom, még a hangulata és a levegő is rossz bent.

Puskin tér: Anyu számára fontos tér, szép diákkori emlékekkel – galambok benépesítette Puskin-szoborral, régi időket idéző mozival a Tverszkaja sugárúton.

Taxishiénák: Rémes agresszív banda a reptéren, kifejezetten a terepet nem ismerő turistákra vadásznak. Nem volt jó első benyomás a megérkezésünk első öt percében! Jöttek utánunk kocsival, amikor nem akartunk beszállni a nem is taxi autójukba (ott állt az egyik alak egy új taxi előtt, bólintottunk, hogy oké, és már tette is be a táskánkat egy mögötte álló, ezeréves Lada Samarába, alig tudtuk kikiabálni belőle), és elüldözték a nem az ő csapatukhoz tartozó sofőröket, nem engedték velünk szóba állni őket. Visszafelé pedig rendelésre egy nem taxi kinézetű autóval, taxisigazolvány nélküli, vodkától vizes szemű figura jött értünk, nagyon hosszú negyven perc volt a reptérig, főleg, hogy a városban negyvennel, az autópályán hatvannal ment, hogy kereken nyolcra érjünk ki a reptérre, úgy kellett szólni, hogy vezessen ugyan normálisan, "legkésőbb" nyolcra szeretnénk kiérni, nem pontosan.

Tretyjakov Galéria: A Puskin Galériával ellentétben itt jó élményeket szereztünk, közel hatvan termen keresztül lehet a 11. századtól a 19. századig orosz festészeti remekműveket megcsodálni (például Rubljov ikonját, Siskin, Vrubel képeit). Kiváló idegenvezetőm volt, édesanyám személyében: a több ezer festmény hihetetlen nagy részét (de legalább alkotójukat) ismerte, és tudott is róluk mesélni – milliószor jobban, mint az audiogájd. A galéria után estebédeltünk az egy héttel korábban, Németországban megismert nyelvész kolléganőmmel, Elenával. Öröm volt a viszontlátás.

VDNH (ejtsd: vedenhá): A hétfői napot nosztalgiázásra szántuk (a múzeumok zárva vannak hétfőn), ekkor egyetemeztünk, illetve felkerestük anyu volt kollégiumát, amely továbbra is diákszállóként működik. Itt találkoztunk végre egy kedves emberrel, aki nem hajtott el egy ordított NYET-tel, hanem beengedett kicsit körülnézni anyu sok-sok évvel ezelőtti, diákkori lakhelyén. A környék egyébként nagyon megváltozott, szinte alig találtunk oda az épülethez, amely viszont éppenhogy nem változott, csak a falakat festették színesebbre. Időutazás! A közelben van az űrhajós emlékpark, égbe ívelő szoborral, tetején rakétával, a népet a fellegekbe vezető Lenin-szoboregyüttessel és Gagarin-szoborral. A vedenhá pedig a helyi nemzetközi kiállítóterület, ide kilométer-túltengés miatt már nem mentünk be, de meg kellett állapítanom, (ez is) monumentális.

Vörös tér: Láttuk reggel, délben, este, ragyogó napsütésben, felhős időben, szakadó esőben – mindig gyönyörű, lenyűgöző. Anyutól hallottam ezerszer, hogy azt az érzést szeretné újra élni, amikor feljön az ember a metróból (és egyébként a tér is meg van emelve, tehát mindig felfelé kell tartani), és feltárul előtte a Krasznaja plosaty. Most már értem, miről mesélt. Jobb oldalt a történeti múzeum, továbbhaladva a Kreml, előtte a Lenin-mauzóleum viszonylag visszafogott vörös és fekete márványépülete, előttünk a Vaszilij Blazsennij székesegyház tarka, minden oroszkönyvön (de legalább -ben) szereplő hagymakupolái, bal kéz felől pedig a moszkvai Harrods, vagyis a pompás GUM. Feledhetetlen panoráma.

 

[betűrendtől függetlenül]
Összbenyomás: Óriási kincsek, gyönyörű épületek. Feltűnően tiszta, rendezett a (bel)város, fegyelmezettek az emberek (feltehetőleg az is hozzájárul, hogy mindenhol vannak megfigyelő kamerák és nagymértékű a rendőri jelenlét: minden metróállomáson láttunk öt, néhol tíz-tizenöt rendőrt is, akik ténylegesen oda is figyelnek a rendre, igazoltatják a nem megfelelően vagy gyanúsan viselkedőket. Viszont az udvariatlanság, a tapintatlanság, a barátságtalanság jellemző az emberekre, sajnos nagyon sok rossz tapasztalatunk volt (még úgy is, hogy anyu beszél oroszul). Amint a felsorolásból látszik (és még nem is írtam mindenről), az egy hét alatt számos helyen jártunk, a lábunkat is lejártuk, sokat tanultunk, felejthetetlen emlékeket gyűjtöttünk. Jó értelemben véve: szétmoszkváztuk magunkat!

 

 

 

Azért itt az időrend, csak a szokás kedvéért: P: Vnukovo, taxishiéna, Vörös tér, Vaszilij Blazsennij, Korcsma: borscs, varenyiki, női kolostor, új Tretyjakov; Szo: Kreml, Laci, Tverszkaja, moszkvai nyári fesztivál, hajózás; V: 7 szisztyor: külügy, Arbat, Coj, Új Arbat, könyvesbolt, Puskin Galéria, metrózás esőben a barna vonalon, esőben a Vörös téren, GUM; H: Lomonoszov, VDNH, Űrhajós emlékpark, Vera Muhina szobra, kollégium, Arbat; K: Lenin-mauzóleum, de mégsem, Bulgakov-múzeum, Tretyjakov, Elena, Vörös tér és GUM; Sz: Izmajlovo, bazár, Kolomenszkoje, cári palota, Puskin tér, grúz vacsora; Cs: taxishiéna, hazarepülés.

 

bar moszkva kis

 

 

 

 

 

 

Keresés

Google-ajánlat