HU – DT – CH – IT – DT – HU

Fantasztikus utunk volt, két nap Bernben, egy nap Zürichben, át az Alpokon, hóesésből a szinte nyárba, Dél-Svájcba, és mivel estére maradtunk a célállomásunkon, Brissagóban, az olasz határ előtti utolsó faluban, átugrottunk Olaszországba, ott éjszakáztunk, szuper szállást találtunk, teljesen véletlenül, herbergés áron gyönyörű lakosztályt. Este ettünk igazi olasz pizzát, sétáltunk a Lago Maggiore partján. Reggel mászkáltunk az olasz faluban, Cannobióban, aztán vissza Svájcba, Locarnóban tettünk egy nagy sétát, utána irány vissza Németországba, Heidelbergbe.

A barátnés barcelonai hét után most Németország-Svájc-Olaszországban töltöttem tíz napot. Előbb Heidelberget térképeztük fel, várastul, grosser Fassostul, sétálóutcástul, kávézóstul, egyetemi bulistul. Részt vettünk a múzeumok éjszakájának egyetemekre szabott változatán, a Nacht der Wissenschafton: a több ezer program közül nagy nehezen mondtuk le sokról, de így is eljutottunk a heidelbergi Königsstuhl kilátó csillagvizsgálójába, hallottunk előadást a nyelvi hamis barátokról, Moszkváról és Szentpétervárról, a kézírás topográfiájáról, megtanultunk fél óra alatt cirill betűkkel írni (már aki nem tudott :)), éjféltől pedig az éjszakáról és az alvásról szóló verseket hallottunk egy színésznő előadásában egy professzor értelmezésével, összekötő szövegével. Nekünk is kellene ilyen rendezvény!

A hétvégi heidelbergezés és egy szociolingvisztikai konzultáció után hétfőn elindultunk Bernbe, ahol kedves svájci barátaink fogadtak minket. Svájc egészen új arcát mutatta meg most, mint korábbi berni tartózkodásaim során: a kulináris élvezetek (raclette) mellett sok mindent megtudtunk a Schwyzerdütschről, a Berndütsch és a Züridütsch különbségéről, a nyelvpolitikai helyzetről, a svájci féllegális eutanáziáról, a svájci rasszizmusról vagy annak gyanújáról. Nem is tudtam, hogy a svájciak a német vendégmunkásoktól féltik jól fizetett munkahelyeiket. A svájci alaposságról alkotott képem viszont összedőlt az irodalmi archívum kaotikussága láttán, semmi nem ott volt, ahol kellett volna. És most még a villamos sem ott volt, ahol kellett volna lennie: a gyönyörű berni sétálóutca feltúrva, készülnek a kb. 200 nap múlva kezdődő foci-EB-re [2007!]. Szerdán továbbutaztunk Zürichbe, szállingózó hóesésben, itt is barátok fogadtak minket, végtelenül kedvesen és - természetesen (?) - raclette-tel. :) Délután érdekes beszélgetésünk volt egy filozófus-pszichológussal, von Uslar professzorral. Utána pedig láb- és ujjfagyasztó esti sétát tettünk a kivilágított Zürichben, különleges az atmoszférája a benyúló Züricher Seevel.

A méregdrága hosteles éjszakázás után (vajon az árszínvonal egyenes arányban van az életszínvonallal?) továbbindultunk Dél-Svájc felé, szakadó hóesésben jutottunk el a 17 kilométeres Szent Gotthárd alagútig, amelynek monotonitását leküzdve kijutottunk a minket ragyogó napsütéssel és legalább tizenöt fokkal melegebb idővel fogadó, egyetlen olasz nyelvű svájci kantonba, Tessinbe (Ticinóba). A Lago Maggiore partján autózva jutottunk el a legutolsó faluig, Brissagóig, ahol a huszadik század eleji-közepi magyar értelmiség nagy része megfordult a filozófus és irodalompártoló Szilasiék tóparti villájában, a három ciprusról elnevezett Casa Tre Cipressiben. (Szép mondat.) Egész nap élveztük a simogató napsütést, miközben gyűjtögettük az adatokat, többek között a polgármesteri hivatalban (szinte az egészet felforgattuk, az egész hivatal körülöttünk ugrált) és a villa jelenlegi milliárdos lakójánál.

Éjszakára átspontánkodtuk magunkat Olaszországba, rövid keresgélés után tökéletes szállást találtunk: egy bed&breakfast táblát követve jutottunk el egy gyönyörű panzióhoz, ahol valaki éppen az ajtónál motoszkált. Mikor kérdeztük, van-e szállás, igen érdekes arcot vágva mondta, hogy vanni van, de... aztán hosszas olasz-német tárgyalás kezdődött, kiderült, hogy a szállástulaj szabadságon van, az öccse (tárgyalópartnerünk) felügyeli a házat, reggeli nélkül lehet kiadó egy szoba, aminek az árát sikeresen le is alkudtuk. Ketten voltunk egyedül az egész nagy házban. Persze még mindig kételkedünk, hogy valóban a testvér volt-e a szállásadónk vagy pedig egy élelmes szomszéd, akire rábízták a panziót - de ezt majd ők elintézik egymás között. Az "igazi olasz pizzát" és az esti nagy sétát a nyaralószezon végén igencsak kihalt, szinte szellemvárosban nem hagyhattuk ki. Nem is hagytuk.

Pénteken sajnos visszafelé vettük az irányt, a délelőttöt az olasz svájci Locarnóban, pálmafák alatt és a Lago Maggiore partján sétáltuk el. A San Gottardo visszafelé is klímaváltónak bizonyult: a mediterrán időjárást és pálmafákat - hófödte hegyek és karácsonyt idéző havas fenyőfák váltották fel. Utána autópálya egészen Heidelbergig.

Vasárnap gyakorlatilag alvás nélkül hajnalban, nagyon-nagyon korán röppentem vissza Frankfurtból Budapestre.