Vizsgatárgyalás témái (2016)
2016. április 25. hétfő, 20:07

A 2015/2016-os tanév tavaszi szemeszterében a tárgyalástechnika kurzusok vizsgatárgyalás-témái:

 

1. csoport

Törökség – Rockstorante

A Törökség török–magyar találkozót szervezett a Rockstorante egyik különtermében. A Rockstorante lágy aláfestőzenét ígért a vacsora idejére, ám a vacsora első fogása, az előétel után elkezdődött a szomszédos helyiségben egy koncert, amely olyan hangos volt, hogy lehetetlenné tette a társalgást a harmincfős csoportban. A hangos zene annyira zavaró volt, hogy a társaság nagy része a főétel után távozott a találkozóról, még a desszertet sem várták meg. Az egész estésre tervezett rendezvény kurtán-furcsán ért tehát véget. A Törökség anyagi és nem anyagi kárpótlást kér a rosszul sikerült estéért és a hírnevük csorbulásáért (próbáljanak meg minél nagyobb kárpótlást elérni). A Rockstorante igyekszik minél egyszerűbben lecsillapítani a felháborodott Törökség-képviselőket.

 

Endless Jógaközpont – Ivy Sustainable Fashion

Az Endless egyedi tervezésű, fair trade és fenntartható módon készített jógaöltözékeket rendel az Ivytól. A dizájnnal maximálisan elégedettek, ám az árral problémák adódtak. Az Ivy azt ígérte, hogy az Endless előző, nem fair trade-del dolgozó ruhabeszállítóihoz képest csupán 10%-kal lesznek drágábbak a ruhák, ám mire az összesen 500, különféle színű és méretű ruha elkészült, a viszonyítási árhoz képest 50%-kal többre jön ki a végösszeg (darabonként 19800 forint helyett 27000 forintra). Az Endless nem akar többet fizetni a megállapodott összegnél, az Ivy pedig követeli a már elkészült ruhák tényleges árát. Az Ivy magyarázza meg az árnövekedés okát. Gondolják végig a megoldási lehetőségeket! Az Endlessnél gondoljanak arra is, mennyiért tudják továbbértékesíteni az árut. Ne okozzanak anyagi kárt önmaguknak! Próbáljanak megállapodni, az esetleges további együttműködésre is gondolva.

 

Már csak mi maradtunk – Elszigetelődés Zrt.

A Már csak mi maradtunk sajátos randevúprogramot szervez: az önként jelentkező ügyfeleik közül tíz férfit és tíz nőt kiválasztanak, és elküldenek egy hétre egy lakatlan szigetre, ahol megadják nekik az ismerkedés kötetlen lehetőségét. A szigetbérléssel az Elszigetelődést bízzák meg, és egy teljesen lakatlan szigetet kérnek, ételellátással, a vendégek biztonságának garantálásával, de wifi- és telefonkapcsolat nélkül, azért, hogy az ismerkedők egymással foglalkozzanak, ne a telefonjukkal. A lakatlan szigetről azonban a harmadik napon kiderül, hogy nem is lakatlan: rejtőzködő bennszülöttek lakják, akik megtámadják a betolakodónak hitt ismerkedőket. A támadás során egy férfi vendég súlyosan, három férfi és két női vendég könnyebben megsérül, a többiek elsősorban lelki károkat szenvednek. A sebesülteket szerencsére a csoportban lévő orvos ellátja. Az egész eseményre csupán az egy hét leteltével derül fény, hiszen nem volt telefonkapcsolat a szigettel (az étellel az ott-tartózkodás előtt szerelték fel a szigetlakókat). A két cég egymásra mutogat (az Elszigetelődés nem tudott a bennszülöttekről, a Már csak... pedig nem engedte a telefonhasználatot), miközben a vendégek kárpótlást követelnek a balul sikerült nyaralás miatt. Dolgozzanak ki közös megoldási lehetőségeket a vendégek megnyugtatására, a két cég hírnevének megőrzésére, miközben egymással is elszámolnak, és kiderítik, ki milyen mértékben felelős az esetért.

 

 

2. csoport

Low'n'High Heels – Proteksün

A Low'n'High Heels szeretné a kínálatát bővíteni: elegáns, nők számára is használható védőöltözékekkel. Az a tervük, hogy felvásárolják a Proteksünt. Ha a Proteksünnek megfelel, hogy a Low'n'High Heels égisze és irányítása alatt működnek tovább, akkor egyezzenek meg a felvásárlás körülményeiben (vételár, a jelenlegi dolgozók és vezetők átvétele, az arculat [főként a márkanév és logó] meghagyása vagy megváltoztatása, időpont). A Proteksün keményen tárgyaljon, próbálják meg a lehető legtöbb hasznot elérni. Ha azonban nem szeretnék eladni a céget, akkor dolgozzák ki az együttműködés lehetséges módozatait. Mindkét eshetőségre (eladás és kooperáció) készüljenek föl!

 

Múltúra – ISP 1.

Az ISP a nyelvtanulás érdekében hallgatóik utaztatásával bízza meg a Múltúra céget. A viktoriánus Angliába küldenek egy húsz főből álló csoportnyi, angol szakos, a nyelvtörténet iránt érdeklődő diákot. A(z idő)gépezetbe azonban hiba csúszik, és a hallgatók 1526-ban, Mohácson, éppen a csata végén kötnek ki. Bár bajuk a sokkon kívül nem esik, a magyarok vesztett csata miatti elkeseredettségét, illetve a harcmezőn a halottak látványát soha nem felejtik el. Mivel egy év alatt csupán egy időutazáson lehet részt venni, ezért nem tudnak a hiba felfedezése után azonnal az eredetileg tervezett korba és helyszínre eljutni, a beprogramozott egy hetet Mohácson töltik. Az ISP reklamál a Múltúra cégnél. Dolgozzanak ki közös megoldási lehetőségeket a pórul járt diákjaik megnyugtatására. Az ISP követeljen az ügyfeleinek és a cégének is megfelelő kárpótlást az eset miatt. Gondolják végig, lesz-e ezek után együttműködés a két cég között. (Az ISP a csoportmegosztás miatt az erejét erre a tárgyalási szituációra tartogassa!)

 

JAI Randi – ISP 2.

A JAI Randi szeretné tevékenységi körét bővíteni, az ismerkedőknek a manga hazájába, Japánba történő utaztatásával. Ehhez az ISP szolgáltatásait megfelelőnek tartják. Dolgozzák ki az együttműködés részleteit! Milyen utazásokat fognak kínálni, mennyiért, hányan utazhatnak együtt, milyen programok lesznek az együtt utazóknak, milyen részesedést kér az ISP és milyet a JAI a foglalások árából, hogyan fogják reklámozni a szolgáltatást stb.? A tárgyalást (az ISP csoportmegosztása miatt) a JAI vezeti, a fő ötleteket nekik kell kidolgozniuk, az ISP elsősorban segíti őket, de természetesen ők is minél nagyobb részesedésért dolgoznak.

 

 

Értékelőlapok

1. csoport

2. csoport

 

Minden információ egy helyen

 

 

 

 

 

Keresés

Google-ajánlat