Kevés rosszabb online településmarketinggel rendelkező külföldi várossal találkoztam, mint Bordeaux. Hiszen szokás szerint utánajártam az interneten, milyen a város, amikor kiderült, hogy ez lesz az úticél június elején egy hosszú hétvégére. Persze, bor (majd készítek jó képeket a Borkommunikáció oldalra), van egy katedrális, egy szépművészeti múzeum, no meg a Tőzsdepalota, előtte egy szökőkúttal. Ennyi!? Nem voltam lelkes. Talán valaki még meg is sajnált, hogy Bordeaux-ba kell menni a tervezett római hétvége helyett.

De óriásit és kellemesen csalódtam! Természetesen a reptérről a városba tartó út ronda (melyik nem az?), ott már beigazolódva láttam a rossz előérzeteimet. Furáknak tűntek a szállodai recepciósok: képtelenek voltak telefonon angolul elmagyarázni, hogy lehet a "forgalomkorlátozó oszlopokon" keresztül bejutni a belvárosba a bérelt autóval, mi meg persze nem tudtuk nekik elmondani, éppen melyik utcán járunk, úgy sejtem, a francia nevek kiejtését még gyakorolni kell (ki hogy mondaná: Rue de Ha?). De kalandos megérkezésünk után láttam, hogy az egyszerű, fiatalos, kicsi, de praktikusan elrendezett szobás hotelünk a katedrális melletti utcában van. Majd két sarokra ott az életteli sétálóutca, amely levezet a folyópartra. És a folyóparton nem csupán az interneten mindenütt szembejövő Tőzsdepalota (Palais de la Bourse), hanem számos hangulatos kiülőhely, nagy zöld park a folyó mellett, 18. századi pompás épületek. Azt azért hozzá kell tennem, hogy az éppen felkeltett lelkesedésemet kissé visszavetette, hogy nem tudtuk magunkat angolul megértetni (nyakas franciák). Egy szimpatikusnak tűnő étteremben nem volt angol étlap, a pincér fordította le úgy-ahogy az ételeket, "sikerült" is egy édes-citromos túróval töltött raviolit rendelnem paradicsomszósszal. Ehetetlen és elég kiábrándító volt. A délután egyik fénypontja viszont egy bordeaux-i vörös megkóstolása volt. (Persze itt is azzal kezdte a pincér, hogy "Beszélnek franciául?" "Nem." "Akkor sajnos nem tudjuk Önöket kiszolgálni." Mindezt angolul. Már megnyúlt arccal álltunk volna fel, amikor elnevette magát, és kacagva a kezünkbe nyújtotta a borlapot és a kétnyelvű menüt.) 

Az első nap végén már az volt az érzésem, mégiscsak kevés lesz a három nap!

A feltérképezés után másnap a hivatalos program következett: egy összejövetel Plieux-ben. 11-kor pezsgő, fél 1-kor ebéd (alig volt nő, ezért a vendéglátónk mellé kellett ülni a főasztalhoz dekorációnak ;)), utána estig konferencia. Mindez egy 14. századi, modern lakóháznak berendezett, történelmi műemlék kastélyban, amely szinte a semmi közepén, az apró falu felett, egy dombtetőn áll, ahonnan messzire, a Pireneusokra is ellátni. Izgalmas találkozások, még izgalmasabb vendégtársak.

Vasárnap reggel "a dűne" felé vettük az irányt (Dune du Pilat). Ez egy 100-150 méter magas homokdűne az óceánparton, az arcachoni öbölnél. A meredek oldalán zöld (főként fenyő)erdők ágaskodnak, a lankásabb fele pedig a tengerhez visz. Érdekes és különleges geográfiai képződmény, a tenger és az erdő találkozásakor hozza létre a szél, és évente 1-5 métert halad kelet (vagyis a szárazföld) felé. Mezítláb fel lehet küzdeni magunkat a tetejére, hogy onnan futva-rohanva vagy komótosan lejussunk a hűsítő tengervízhez, nem gondolva arra, hogy onnan vissza is kell jutni majd valahogy felfelé. Csodálatos látvány, fantasztikus élmény. Ahogy leértünk, szívem szerint mentem volna még egy kört! De nem tettük, hanem beautóztunk Arcachonba, a tengerparti településre. A parton ebédeltünk, halféléket. Azóta is bánom, hogy nem mertem osztrigát rendelni, pedig minden étteremben kínálták magukat a szebbnél szebb herkentyűk. Egy kis szusszanást követően este még sétáltunk egy nagyot Bordeaux-ban, és a katedrálissal szembeni, különleges atmoszférájú, 19. századi kávézóban egy kir royallal zártuk a kirándulást.

Másnap a repülő leszállt, a feladatok tömkelege pedig visszarántott a valóságba.